Elfeledett zenék tárháza: A 90-es évek letűnt slágerei (2)

Fontos: Az aláhúzással jelölt linkekre kattintva az ön lejátszója audio- vagy videofájlokat nyit meg. A dolog jóval élvezetesebb, ha szélessávú kapcsolattal rendelkezik, de mivel a fájlok mérete szándékoltan csökkentett, megkísérelheti a dolgot modemes kapcsolattal is!

Ami mindent visz

96 derekán bárki, aki zenét sugározni képes objektum közelében megfordult (hot-dogot vett strandon, sétált az utcán etc.), biztos, hogy ismeri a Coco Jamboo című Mr. President-számot. Meg az se szokatlan, ha, bár a jó ízlés (vagy amit nagy büszkén annak hiszünk) ágál bennünk, az ilyes számok refrénjeit hümmögjük öntudatlan. Hozzuk a kettőt közös nevezőre, és még ez sem rettent el: „Fordulj és mond azt, columbo, most mennem kell, yo coco.” E tipikusan „nyári sláger” (értsd: jól dúdolható, bár értelmetlen refrénű) előadói egészen addig szépen ellavíroztak a siker tisztes hullámain, kombájnolták a népszerűséget 94 óta, míglen beütött a mennykő. Megijedtek, hogy az elvárások mértéke ezentúl a Coco Jamboo lesz. Néhány rájuk fazonírozott nóta után került is egy Jojo Action nevű förmedvény, ami annyira bugyuta lett, hogy elindította a csődeljárást. Be is kellett zárni a boltot hamarosan.

Előtte évben a La Bouche-tól a Be My Lover töltötte be ugyanezt a pozíciót, de nekik még sikerült egy lassú számmal újrázniuk. Külsőleg első blikkre tűnnek inkább amerikás soul vagy r’n’b párosnak, ahogy a Fallin’ In Love kapcsán gondolnánk is, mint exhibicionista haknihuszároknak. Idősebbek is az átlagnál, a férfi 95-ben 33, a nő 28. E fekete páros főbb karakterjegyei: elegancia, borotvált fejre kalap, hosszú combok. Ha meg még hozzávesszük az interjúikból leszűrhetőket: családcentrikus szemlélet, vallásosság, alkoholt alig, rögvest egy erre a zenei területre kevéssé jellemző kép rajzolódik róluk ki. 96-ban, tán a lecsengő aktualitásukat még utolszor meglovagolva, kijött a nevük alatt egy remix-album. Azóta csak annyi volt hallható felőlük, hogy a szépívű szájáról a nevüket kapó hölgy balesetben elhunyt.

Egy listás dal, a vágyam csak ennyi

Hogy nem nagy kunszt egy nagy slágert összedobni, arra a legjobb bizonyság a Me & My női testvérpárjának esete. 95-ben a Dub-I-Dub egész korrekt számként bukkant fel a diszkók légterében. (Persze ne ragadtassák el gandzsafüstös jókedvükben a jamaikánusok raggásbeszédű enmagukat, a lánykák csak a „lá” éneklő hangot reformálták átmeneti sikerrel.) Az általuk írt szám kislemezén még néhány house-osabb verzió is felkerült némileg más dallammal, amit (akkor) nem lehetett nem lelkesedéssel honorálni. A következő klipesítés (Baby Boy) aztán betette a kaput, ahogy az albumuk rókát bundátlanító lebutításai is. Hiába a borító impozáns domborzatú cicamicás kettősének kacérsága.

Szintén csak egy sláger erejéig voltak vevők a diszkotékák bentlakósai Sin With Sebastian-ra. Merthogy a Shut up (and sleep with me) után a Golden Boy művisége azonmód szemet szúrt. Pedig a „melegekkel” kapcsolatos valamennyi lehetséges sztereotípia felvonultatásra került a klipben, ami csak extravagánsnak hathat(ott) a tollboától a sminkkészletig. Ráadásnak ez a dalocska, amivel Sebastianunk pipiskedő előadásában még rátett jó pár szívlapáttal. Idézünk is (természetesen a Bravóból) a dalt kiváltó impulzusok mélyebb átérzésére: „Debütáló slágerének címét, Fogd be a szád és szeretkezzünk, vad időszakában használta a londoni meleg diszkókban, hogy lerövidítse a hosszantartó ismerkedési rítusokat.” Jaja, mindent meg lehet magyarázni.

Mert ez műanyag

A Brooklyn Bounce horror-ihletettsége a Mr. Hyde-ot idéző központi figurával nem tűnt olyan időtállónak, mint amilyen lett. 97 és 2000 között több lemezen is sikeredett a vásárlók nyakába varrni ezt a kis mozgásterű produkciót. Technós-trances sablonok épülgetnek, a morc és merő tekintetű „démoni” frontférfi körül hasonló rafinált alig valamiben vonaglanak a táncosnők. A talpig elegáns feketében (plusz cilinder és vaskos sétabot) mozdulatlanul keménykedő mester nagynéha méltóztatja megmondani a frankót, hogy The Real Bass vagy Take A Ride.

Hasonló zenitek ostromlására (és bevételére) vállalkozott a dán Aqua 97-ben a Barbie Girl-rel. Jól be is perelte őket a Barbie-baba gyártója, hogy rossz fényt vet ez a Barbie a másikra. Tudniillik túlságosan anyagias a szentem, meg csak a pasikon járatja a széllel bélelt buksiját. Na nem mintha a „másik” a Kennel és a Ken verdáival másmilyen hozzáállást tanúsítana. De a szexuális felhangok, így a „Come on Barbie, let’s go party!" rész sem győzte meg a bíróságot, a dal ugyanis a szólásszabadság védelme alá esik. Az Around The World nem is volt olyan régen.

Blümchen, a bájos happy-rave „virágocskája” is nagyjából vagy egészében ez a kategória, ami önmaga paródiája egyben. A Herz an Herz vagy a Boomerang csak az olyan épületes megnyilvánulásokhoz mérhető, mint amit a (még mindig aktív!) Scooter jegyez, hogyaszongya: How much is the fish?. E 97-ben 17 éves kedves hölgyike kapcsán a zord producerek büntiből még a Queen-klasszikust, Bicycle Race-t is átültették 160 bpm körüli tempóra, hogy aztán ő a maga színtelen hangján visongja az ismert sorokat. De mert a mértéktartással a popzene mindig is hadilábon állt, egyéb hasonló kaliberű percsztárocskák ugyancsak megtették a magukét néhány Queen nótán. (Mazochisták írják be maguknak a mobilba: „Queen Dance Traxx Vol. 1”. Egy egész albumnyi gyöngyszem, hozzá még a folytatással is riogatnak.) Ezek mellett a Megasztár bármelyik akárkije, bizton állítható, megborzongatja a finnyás sznobériánkat.

A szexepil minősített esetei

Peter Andre-ról annyi mindenképp mondható el, hogy 96-ban kockahasú volt és a szemébe lógó tincseket jégcsapmintára zselézte. Ahogy mondani szokás szarkazmusba csomagolva: láttán-hallatán átnedvesednek a női bugyik (e processzus alaposabb taglalásért Henry Miller könyveihez kéretik fordulni). De ne legyünk igazságtalanok! Nem lehetett ám egyszerű úgy énekelni, hogy hastáncot is prezentálni kellett a szükséges hatás végett adott szám közben, legyen az a Flava vagy a Mysterious Girl! Angliában még a diétás Malac Kóla reklámemberének is felfogadták. Erről (a Bravóban) így nyilatkozott: „A diétás kólát tényleg jobban szeretem a simánál, mivel kevesebb benne a kalória. Most különben is rámfér, hogy egypár kilót leadják, nem akarok ennyire nagydarab lenni. Az izmokkal nincs semmi bajom, de már túlgyúrtam magam.” Kijelenthető tehát: a diétás kóla mindent levisz, izmot, nagydarabságot egyaránt. Meg biztos még sok más olyat is, amire a drága jó Peter fantáziája nem terjedhetett ki. Nézzék!

„Katzenklo, Katzenklo – ja, das macht die Katze froh.” Aki már ennyiből tudja, miről van szó annak most nagyon jó (vagy nagyon rossz). Ez a két sor a nemes egyszerűséggel macskavécéhez címzett „”-ból való, Helge Schneider és zenésztársai előadásában. Aki 94 óta látta a klipet, tudja, hogy Uhrin Benedeknek a nagymama kedve ellenére megesett Rebekája (legyünk stílusosak) kutya füle ehhez képest. Túlcsicsázott konferanszié jelmezben és gyengeelméjű vigyorral orgonászik ez a férfiszépségnek semmiképp nem nevezhető figura, miközben ilyen dallamok tenyésznek a szájában. E régen látott klipben (érthető módon) még macskák is osongatnak, így nem meglepő (őt legalábbis nem lepheti meg), hogy a danolászása alatt feltűnik a bakancsa orrán egy cipőpasztaszerű folt. Akit jobban érdekel, járjon utána. Megéri.

Elfeledett zenék tárháza: A 90-es évek letűnt slágerei 1. rész

(Zárásul: Ha netán üresedés lesz a Bravo főszerkesztői posztján, szívesen várom a felkérést!)