Opera 8.5 - Ért a szóból!

2005.09.27. 20:18

A kiújuló böngészőháborúba az Internet Explorer és a Mozilla mellé újabb versenyző is bejelentkezett. Az eddig leszakadt, ám stabil harmadik helyen tanyázó Opera most támadásba lendül, azzal a nem titkolt céllal, hogy a piacvezető IE mögé zárkózzon fel. Az immár ingyenes program legizgalmasabb tulajdonsága, hogy hanggal is vezérelhető! Leteszteltük.

Csupa előnyös változás

Az Opera cég egy váratlan húzással a közelmúltban ingyenessé tette eddig fizetős vadonatúj böngészőverzióját, melyet immáron zavaró reklámcsíkok nélkül, egy rakás extra szolgáltatással megpakolva tölthet le bárki a számítógépére. Mi sem tudtunk ellenállni a kísértésnek.

A telepítés percek alatt lezajlik, majd a program elindítása után érdemes mindjárt az EszközökBeállítások menüben a nyelvet magyarra állítani.

A régebbi verziók számunkra legkevésbé kedvelt tulajdonsága a lomhaság volt. Akadtak kompatibilitási gondok is, némely weboldal teljesen másképpen mutatkozott, mint egyéb böngészőkön, és a lefagyás sem volt ismeretlen jelenség. Négynapos tesztünk során azonban mindezekből már semmit sem érzékeltünk, a program meglepően gyorsan és hibamentesen működött.

A levelezőprogrammal történt integráció is jól sikerült. A használat során nem is különül el a két funkció, a bal oldali navigációs gombokon a leveleket kiválasztva a böngészőben olvashatjuk, írhatjuk meg üzeneteinket. Használata egyszerű és magától értetődő.

Opera 8.5


Ért a szóból! Már amikor.

Az Opera igazi újdonsága, hogy hanggal is vezérelhetjük főbb funkcióit.

Amennyiben ezeket a modulokat is használni szeretnénk, azt a Haladó beállítási módban engedélyeznünk kell: ekkor a program automatikusan letölti az ehhez szükséges összetevőket.

Bár gyakorlati hasznáról egyelőre nem vagyunk teljesen meggyőzve, azért érdekes élmény elszórakozni vele. Segítségével hanggal vezérelhetjük a navigációt, lapozhatunk az adott oldalon, de fel is olvastathatjuk az általunk kijelölt szöveget. Szóban adhatunk parancsot leveleink letöltésére, új levél írására, elküldésére. Minden parancs előtt az Opera név kimondásával kell jelezni a gépnek, hogy hozzá beszélünk. Ilyeneket kell tehát rikoltoznunk hangosan, hogy: „Opera Read”, ”Opera Home”, „Opera New Page” és a hasonló parancsokból még van több tucat. Érdekes lehet ez mondjuk egy zsúfolt irodában.

Annyit mindenesetre nem árt tudni, hogy megfelelő angol nyelvismeret és legfőképpen jó kiejtés szükségeltetik hozzá, e cikk írójának kissé „vazsias” beütésű angol nyelvű parancsaira gyakran jött a „Sorry, I didn’t understand it” válasz.

Extrák

Az Opera tartalmaz egy komplett partnernyilvántartó modult is, melynek segítségével e program tárolja ismerőseink, barátaink, üzletfeleink címét, telefonszámát.

A program a levélszemetet (spam) is, amennyiben egy címről kapott levelet szemétként jelölünk be, legközelebb azt már – ha úgy akarjuk - magától behajítja a kukába.

Egyszerű, de felettébb hasznos eszköz, hogy a beállításoknál lehetőség van a regisztrációk során általánosan kért adatainkat előre megadni, majd az űrlapok kitöltésénél a jobb egérgombra kattintva a legördülő menüből kiválasztható a kért adat, így nem kell újra és újra begépelni ugyanazt. Ráadásul így a bosszantó elütések is elkerülhetők.

A program a legapróbb részletekig konfigurálható, szinte minden funkció, menü ki és be kapcsolható rajta, még az ikonok is széles skálán méretezhetők át. Több design és színvilágból választhatunk, és a honlapról még további grafikai elemek tölthetőek le.

Ha valakinek megtetszett az Opera, pár kattintással importálhatja előző leveleit, beállításait és könyvjelzőit, akár az Outlook Express/Internet Explorerből, akár a Mozilla/Netscape-ből.

Opera 8.5


Át nem állunk, de a szemünket rajta tartjuk

Egy, a Mozilláéhoz hasonlóan jól használható kis naptár-funkciót azért mi hiányolunk a lehetőségek közül. Többek között ezért is várnánk még azzal az átállással, de be kell vallani, hogy igencsak szívünkbe zártuk az Opera új verzióját. Kár, hogy nincs értelme egynél - na jó, kettőnél - több böngészőt feltelepíteni.

A norvég Opera Software vezetője egy interjúban elismerte, hogy még igen hosszú út áll előttük, mire megszoríthatják versenytársaikat, de bizakodóak, hiszen anno a Mozilla/Firefox is igen rövid idő alatt jutott fel a második helyre a piacon.

Amúgy már gőzerővel készül a program 9.0-ás verziója, és ha hinni lehet a pletykáknak, hatalmas fejlesztőgárda bevonásával nagy dobásra készül a cég. Ennek persze mi felhasználók örülhetünk majd a legjobban.

Az ALON statisztikái szerint jelenleg a látogatók körülbelül 2 százaléka használ Operát. Nem kétséges, hogy néhány hónap múlva ennél érezhetően többet fognak kihasítani a tortából.

Opera hivatalos oldal (innen tölthető le)
Magyar Opera (tippek, trükkök, egyebek, magyarul)
.