Ismét interneten a Savaria Fórum

2005.09.29. 15:55

Meglepően gusztusosra és átgondoltra sikeredett a Savaria Fórum online kiadása. Más kérdés, hogy racionális-e a városnak ennyi különálló portált üzemeltetnie, no meg egyáltalán, hányadán is állunk ezzel a sok vihart megért városi hetilappal.

Nem viszi el a sávszélt, de legalább reális

Savaria Fórum

Legyünk őszinték! Nekibuzdulásban eddig sem volt hiány. A Safó nem először bukkan fel az interneten, s a kudarcok nem annyira a lelkesedés, mint inkább a realitásérzék és a hozzáértés súlyos hiányából fakadtak. A pénzkérdés ehhez képest csak másodlagos, bár ha valaki unatkozna, tanulságos lenne kiszámolni, hogy – beszopva a hozzá nem értők hülyeségeit – az elmúlt évtizedben mennyit is dobott ki a város az ablakon nem, vagy csak papíron működő portálokra.

A Savaria Fórum új honlapja sem fogja túlságosan leterhelni a szervert, de becsületére legyen mondva, ami vállal, az teljesíthetőnek tűnik. A tervek ugyanis arról szólnak, hogy a szerkesztők hetente felpakolják a nyomtatott szám anyagát, pdf-ben meg „simán” is, megspékelve plusz képgalériákkal, fórumokkal, szavazásokkal.

Hogy egy ingyenes, postaládába szórt újság esetében mekkora igény is lesz minderre, az persze erősen kérdéses, de ha egy folyóirat internetre települ, az részünkről mindig bólintást érdemel, no meg előbb-utóbb amúgy is az online kiadások felé billen el a mérleg nyelve. (Ebből a szempontból tanulságos a mostani húszévesekkel beszélni a generációjuk sajtókultúrájáról, de ezt a szálat most hagyjuk, fájjon emiatt más feje. )

Ami viszont igazán hasznos lehet - és ebből a szempontból kivételesen még a közpénz sem vesz kárba -, az a szabadon kereshető archívum. A szerkesztők által említett szakdolgozat- és a várostörténeti szál sem érdektelen, de igazán nagy haszna annak van, hogy villámgyorsan ki lehet azt is keresni például, hogy melyik helyi politikus mit mondott, mikor mit ígért, hogy aztán majd szépen szembesíteni lehessen vele. És akkor ott vannak még a receptek is …

Bár limitált és viszonylag statikus tartalomra mindig egyszerűbb a dizánj, el kell ismerni, nem érheti szó a ház elejét a külalakkal kapcsolatban. Szín és formavilágában klasszikusan visszafogott, letisztult, abszolút olvasóbarát, a tartalom és a funkció szépen eltalált egysége. Nem is tudnék hirtelen hasonlóan szimpatikus küllemű helyi portált megnevezni.

Hogy annyira azért ne bízzák el magukat a webszerkesztők, hozzáteszem, Mozilla alól nekem vacakol a baloldali menüsor: nem nyílnak meg az egérmutató alatt az alrovatok. Meg kellene nézni, mi ez, mert a magyar netezők cirka 20 százaléka alternatív böngészőkkel nyomul.

Miért önállóan?

Kötekedni nem is annyira a konkrét weboldallal lehetne, hanem például azzal, hogy mennyire logikus az, hogy a város jelenleg - legkevesebb – három portált tart fenn. Egyrészt működik Szombathely hivatalos honlapja, a korábbi variációkhoz képest átgondolva és viszonylag karbantartva (mondjuk az aktuális kiállítás még mindig 2004 áprilisa), és emellett a város két médiuma is a neten van: A Safó mellett ugyanis szorgalmasan hírezik a lappal egy épületben és egy igazgatás alatt levő Szombathelyi Tv.

Racionálisan végiggondolva nem teljesen érthető, hogy miért nem lehet a hármat – már csak a költségcsökkentés miatt is – valamilyen módon integrálni. Vagy legalábbis az utóbbi kettőt, amire korábban már voltak próbálkozások. Most már persze mindegy, de érteni akkor sem értem ezt a duplázódást, főleg úgy, hogy a két oldal - a napi aktualitásokat közlő tévé és a komótosabb Safó - pont kiegészítenék egymást.

Függetlenül a webtől

A Safóról beszélve persze nem is a webes jelenlét a legizgalmasabb kérdés, hanem a jövendő. Szerencsére a nagyobb botrányok mostanság elkerülik a lapot, és az sem utolsó, hogy a tartalom ennél összehasonlíthatatlanabbul volt már gyengébb. Tiszta ésszel végiggondolva, mégis jócskán akadnak elkötetlen szálak.

A sarokpont a város pénze és az ingyenesség. Elvileg a helyi politikusok nem szólhatnak bele a szerkesztésbe, gyakorlatilag azonban a közvetve mégis ők biztosítják a pénzt, az ott dolgozó újságírók tehát kiszolgáltatott helyzetben vannak. Tudnának mesélni.

Legalább ekkora gombóc, hogy a város jelenleg egy piacképtelen lapot finanszíroz közpénzből. Ez elvileg jogában áll, mondván, közölni kell, hol lesz kutyaoltás, de a bibi az, hogy eközben a Safó reklámújságként is funkcionál, ami viszont jelentős versenyelőnyhöz juttatja a piacon. Hogy mennyire tud élni vele, az más kérdés.

Érdekes szál a történetben, hogy a hírek szerint a megyei napilap kiadója már korábban szemet vetett a Savaria Fórumra, leginkább azzal kecsegtetve az önkormányzatot, hogy gazdaságosabban tudja működtetni a lapot. Ez elméletileg azt jelenti, hogy kevesebbet igényelne a város pénzéből, mint a mai szerkesztőség.

A logika ott bukik el, hogy a Safó ebben a formában is ellentmondana a piaci versenynek, no és az sem túlzottan vonzó perspektíva, hogy a város egy multinacionális cég zsebébe tömjön közpénzeket, olyanért, amit valószínűleg még náluk is jóval olcsóbban és gazdaságosabban meg lehetne oldani. Többek között például úgy, hogy felteszik a cuccot az internetre.

Savaria Fórum
.