Savaria Karnevál - Utózönge

2005.10.06. 16:18

A helyieken kívül főleg a budapestiek, a családosok és a baráti társaságok körében népszerű a Savaria Karnevál, ám szervezett csoportok szinte alig érkeznek. A rendezvény évről-évre anyagi gondokkal küszködik, ezért rendszeresen felmerül a belépőjegy bevezetésének lehetősége, amit aztán menetrend szerint el is vetnek az illetékesek. Szerda este karneválértékelő koktélpartin jártunk.

 Savaria Karnevál


Karnevál a számok tükrében

Hagyomány, hogy a Savaria Karnevál szervezői ősszel egy rövid ünnepséggel összekötött koktélparti keretében mondanak köszönetet a rendezvény támogatóinak. Idén a Claudius Szálloda adott otthont a rendezvénynek.

Szommer Ildikó karneváligazgató a köszönetnyilvánítás előtt a karnevál ideje alatt készült felmérés eredményeit ismertette.

Eszerint a mintegy 120 ezer látogató zöme a 20-40 éves korosztályból adódott, melynek 80 százaléka érettségivel rendelkezik.

A látogatók 55 százaléka volt szombathelyi, a maradék egyharmada Budapestről érkezett.

Az adatokból kiderül, a rendezvény főként családokat, baráti társaságokat vonz, igen alacsony a szervezett csoporttal érkezők aránya.

A látogatók jellemzően családnál, barátoknál szálltak meg, de tudvalevő, hogy a város szálláshelyei a karnevál idején teljes kihasználtsággal üzemelnek. Amire igény lenne, az több középkategóriás szálláshely.

Az idei karnevál fő attrakciója ismét a felvonulás volt, másodikként a zenés-táncos programok kötötték le a vendégeket. A megkérdezettek zöme szerint több zenei programra, koncertre lenne szükség.

A szervezők és a megkérdezettek szerint is alacsony a helyi lakosság aktivitása, és ugyanez elmondható a helyi cégek, vállalkozások aktív szerepvállalásáról is.

Szele Györgyi gazdálkodási csoportvezető elmondta, hogy minden nehézség ellenére idén újra bővült a támogatók sora, akik idén mintegy 31 millió forint pénzbeli és 10-12 milliós természetbeni értékkel járultak hozzá a rendezvény lebonyolításához.

Évről-évre felmerül a fizetős karnevál terve

A fogadáson az ALON Szommer Ildikót, a Savaria Karnevál idei költségvetéséről faggatta. Megtudtuk, hogy a karnevál mintegy 100 milliós költségvetéssel dolgozott, de az egész rendezvényre 120 millió forintot költöttek a megelőző szervezéssel együtt. Pályázati pénzekkel sajnos nem számolhattak, hacsak azt a három milliós összeget nem vesszük, amely egy tavaly nyert pályázat késedelmes kifizetése miatt az idei költségvetést gazdagította.

A Savaria Karnevál szűkös költségvetése évről-évre felszínre hozza azt az ötletet, mely szerint esetleg a belváros egy részének lezárásával egy jelképes összeg erejéig fizetővé lehetne tenni a rendezvényt, ennek azonban - bár külföldi példák jócskán vannak erre - egyelőre nincs realitása - tájékoztatott Szommer Ildikó -, mivel a rendezvényt a városlakóknak rendezik, és ez nem fér össze egy esetleges belépődíj bevezetésével.

Néhány szubjektív gondolat

Erről az utóbbiról – értsd: fizetős karnevál – nekünk nem is annyira a városlakók ellenállása jut az eszünkbe, hanem az, hogy egy jól működő beléptető rendszer kiépítése és működtetése is komoly pénzekbe kerülne, ami jócskán csökkentheti a várható bevételeket.

Az értékelés során kapott adathalmazból az az eredmény volt a leginkább meglepő, hogy elenyészően kevesen jönnek a karneválra szervezett formában. Nem lehet tudni, mennyire nevezhető az elkészült felmérés reprezentatívnak, ha viszont ezek az adatok megfelelnek a valóságnak, akkor az azt mutatja, hogy jócskán van még mit tenni a marketing területén.

Érdekes kérdés az is, mi az oka a helyi cégek viszonylagos alacsony aktivitásának. Többek között az is lehet, hogy a helyi vállalkozók és cégek kapcsolata a város önkormányzatával mindössze hatósági szinten működik, azaz a városnak csak addig érdekesek, amíg szabályozni, értesíteni, esetleg büntetni kell őket, de minimális gesztusokat sem tesznek feléjük, nem kérik ki a véleményüket, és a megrendelések is csak egy nagyon szűk kör számára jelentenek realitást. Értve ez alatt a karnevált is.
.