Gazdafórum az Unióról - Teccikérteni?

2003.11.07. 17:01

Fogták a fejüket erősen a vasi gazdák az EU követelménylistájának hallatán, miközben a Vas Megyei Agrárkamara előadásán tájékoztatták őket a várható támogatási feltételrendszerről. Az biztos, hogy a mezőgazdaságban szemléletváltásra van szükség, mégpedig igen gyorsan. Helyszíni beszámolónk, amelyből már az EU hűvös lehelete árad.

A Fő téri TeSzöv székház nagyterme zsúfolásig megtelt a Vas Megyei Agrárkamara szervezésében induló programsorozat nyitó rendezvényén.

Mindenekelőtt Bolfán László, a Kamara elnöke mutatta be a nemrég csatasorba állt új szaktanácsadói csapatot. A zömmel fiatal agrármérnökök feladata lesz a gazdák tájékoztatása és a segítségnyújtás.

A rendezvényen jelen volt Tóth Istvánné, az FVM Megyei Földművelésügyi Hivatal vezetője, aki tájékoztatójában a szoros határidőkre hívta fel a figyelmet. A regisztrált gazdálkodók számára, mint azt pénteken telefonon megtudtuk, várhatóan november 9-től kezdik kézbesíteni a falugazdászok az első úgynevezett csomagokat, melyek az új nyilvántartásba vételhez szükségesek.

És most, kedves olvasónk, kéretik nagyon figyelni! Ha kapásból tudja elhangzottakat, akkor Ön EU-kompatibilis. Ha nem, meggyűlhet a baja az új világgal.

Tehát: A csomagokban szereplő dokumentumok előre kitöltve érkeznek, a gazdáknak ebben a fázisban az lesz mindössze a feladata, hogy ezeket leegyeztessék, aláírják, így a falugazdák visszajuttathatják ezeket az igen szűk határidőn belül, még e hónap 20-ig. 11 nap alatt!

Ez nagy figyelmet és gyors, összehangolt munkát igényel, de mint azt Bolfán László a Kamara elnöke lapunknak elmondta, megoldható feladat.

(Mi azt gondoljuk, érdekes menet lesz már ez is, ismerve a magyar gazdák komótos tempóját és gyanakvásukat mindenféle bürokrácia irányában. De a java csak most jön.)

Nagyobb a gond a még nem regisztrált gazdáknál. Nekik jelentkezniük kell mielőbb a regisztrációs számért, mert könnyen lemaradhatnak a jövő évi támogatásokról.

A hivatalvezető asszony tájékoztatója után, már a támogatások igénylésének konkrét menetéről folytatta tovább az előadást Imre János vezető szaktanácsadó.

A támogatásokat a jelenleg már készen álló parcellaazonosító rendszer alapján vehetik igénybe a gazdák. Ezt a rendszer egy 2000. évben elvégzett légi fényképezés adataira épül. Az azóta történt változásokat a támogatási rendszer nem veszi figyelembe a jövő évi támogatásoknál. Tehát, ha azóta, mondjuk, egy kivágott fasor művelés alá került, arra nem vehető igénybe támogatás, legyen bármi is vetve azon a területen.

A 2000-es adatok alapján határozta meg az EU, mennyi támogatható, művelés alá vont terület van Magyarországon. Ez 4,3 millió hektárt jelent, hektáronkénti átlagosan 18000 Ft támogatással. Ehhez jön még hozzá az úgynevezett nemzeti kiegészítés, amely 21000 Ft/ha összegű.

Ez a közel 39000 Ft/ha azért már elég magas összeg, igaz, az igénybe vételnek azért komoly feltételei is vannak.

Az új egyedi regisztrációs számmal rendelkező gazdáknak(tudják, akik a 11 napot teljesítik) december 20-ig kell jelezniük a hivataloknak, melyik parcellán, mekkora területen akarnak termelni. Ehhez először be kell azonosítaniuk a polgármesteri hivatalokban és a gazdaközpontokban hozzáférhető térképeken, melyik ún. blokkban is található a földjük. Fel kell jegyezniük az ehhez tartozó parcellaazonosítókat, majd ezen adatokkal lehet jelezni a támogatás területi igényét.

A támogatásokat a fent említett blokkok kapják úgy, hogy meghatározzák az egyes blokkokban található hasznos (nettó) területet, majd erre a blokkra egységesen állapítják meg a támogatás mértékét. Egy-egy blokkon azonban gyakran több gazda parcellája is megtalálható, így gyakorlatilag az történik, hogy a gazdáknak meg kell osztozniuk a támogatáson úgy, hogy a mindegyikük által külön beadott igény összege nem haladhatja meg az adott blokkra adható támogatás mértékét, mert különben az egész blokk elesik a támogatástól.

Önök még értik? Képzelje el akkor a gazdát a faluvégen. (A fórumon mindenesetre ennél a résznél már elég erős nyelvi kifejezések csúsztak ki a bajusz alatt.)

Akad jócskán olyan gazda is, akinek a területe több megyét, több blokkot is felölel. Ez esetben minden megye illetékes hivatalánál el kell járni, és minden „blokktársával” össze kell majd hangolni a munkát december 20-ig.

A konkrét támogatási igényeket már 2004 május1-ig kell leadni, úgyhogy, ha az ezt megelőző akadályversenyen túl van a gazda, és még van kedve hozzá, akár termelhet is valamit jövőre.

A támogatások igénylésének jogosságát jövőre menet közben folyamatosan ellenőrzik légi felvételek készítésével és úgy is, hogy hátizsákos ellenőrök járják majd a mezőket, GPS helymeghatározóval és ellenőrzik, hogy a növény fajtája, területe megegyezik-e a támogatási igényben megadottal.

Az új rendszer bevezetése komoly feladat az egész agrárium számára. Az egész rendszer felépítése és működése nagyban eltér a mezőgazdaságban eddig megszokott viszonyoktól.

Nagy kérdés, hogy mind kormányzati oldalról, mind a termelők oldaláról sikerül-e ilyen rövid idő alatt egy ekkora horderejű átállást megvalósítani. Szomorú volt az, hogy az előadók részéről ilyen határidők mellett többször is elhangzott: „De ez még változhat” vagy „Még mi sem tudunk mindent”. Persze ez semmiképpen sem az ő hibájuk.
.