A szocialista párt Vas megyében immár nyílt lapokkal játszik, legalábbis abban az értelemben, hogy hivatalosan is megnevezte azokat a személyeket, akiket indítani kíván egyéni körzetekben és pártlistán a 2006-os országgyűlési választáson. A névsor már csak azért is véglegesnek tekinthető, mert arra rábólintottak a párt illetékes megyei és országos szervezetei is.
Ezek szerint egyes számú körzetben (Szombathely) Ipkovich György jelenlegi polgármester, a kettesben (Szombathely és környéke) Gaál Angelika, a hármasban (Kőszeg) Rába László, a négyesben (Sárvár) Szabó Lajos és az ötösben (Körmend) Márkus Imre száll ringbe az egyéni mandátumokért.
Az MSZP megyei listája is összeállt. Ennek élére Ipkovich György polgármester került, a második helyen Rába László, a harmadikon Márkus Imre, a negyediken Gaál Angelika, ötödiken Szabó Lajos áll.
Ezek után az érintettek – a hiányzó Szabó Lajos kivételével – bemutatkoztak, illetve kommentálták a jelölésüket.
Ipkovich György azt hangsúlyozta, hogy a parlamentben töltött hónapjai alatt arra jött rá, hogy „hibát követtek el Szombathely politikai erői, amikor nem törekedtek a mindenkori szombathelyi polgármester parlamentbe juttatására”, a lehetőségek, a kapcsolatok és az információk miatt. A politikus emellett a megyeszékhely és a megye összefogásának és együttműködésének az igényét emelte ki.
Gaál Angelika szerint most már biztos, hogy párt a fiatalok és a nők pártja, hiszen a szocialisták nagy bátorságot mutattak azzal, hogy személyében egy fiatal nőt jelöltek országgyűlési képviselőnek.
Rába Lászlóról megtudtuk, hogy 42 éves és Kőszegen lakik. Eddig a körzetnek nem volt MSZP-s országgyűlési képviselője, már csak ezért is nagyon szeretne mandátumot szerezni.
Márkus Imre hosszabb beszédében többek között arról beszélt, hogy már május-június óta heti rendszerességgel járja az ötös számú körzetet, és azt tapasztalta, hogy ott sokkal több lehetőség van, mint ami ki lett aknázva. Szerinte a politikusoknak az a dolga, hogy a körzetben levő tudást és akaratot összehozza a tőkével.
Az ALON esélyeket latolgató kérdésére Ipkovich György elmondta, szeretnének győzni. „Van, aki a közvélemény-kutatásokat kívánja megnyerni, van, aki a tömegrendezvényeket, és valakinek a választásokat is meg kell nyernie” – mondta a politikus.
Sajtókérdésre az is elhangzott, hogy egy, az SZDSZ-szel kötendő választási együttműködés csak akkor lesz aktuális, ha majd a liberálisok csapata is feláll. Szombathely polgármestere válaszából: „szokták azt mondani, hogy győztes csapaton ne változtass” az sejlik fel, hogy könnyen elképzelhető a 2002-es forgatókönyv, mikor is az egyes választókörzetben a szocialista-szabaddemokrata alku következményeként az SZDSZ-es Hankó Faragó Miklós indult a mandátumért, amit meg is nyert.
A megegyezés jövőre annyival is könnyebb lenne, mivel Ipkovich György megyei listavezető, ami gyakorlatilag biztos zöld utat jelent a parlamentbe, függetlenül az egyéni körzetek igencsak rázósnak ígérkező küzdelmeitől.