Felpezsdíteni az állóvizet - Leskovics Gábor a Csille out rendezvénysorozat nyitóestjén

Kezdetek és példaképek

Döcögősen indul az este kilencre datálódó kezdés. Aztán a szépen berendezett földalatti klub emelvényén, hangulatos díszletek között Lecsónak megoldódik a nyelve és a Pál Utcai Fiúk (PUF) történetének nyomvonaláról erre-arra tett apróbb kitérőkkel megtudjuk például, hogy ami működik a színpadon, az hiteles. Jó dalok és jó szövegekkel kellenek, még ha nem is lehet mindenki Paul McCartney, aki 63 évesen sem hazudtolja meg a régi Beatles-időket. Lényegi hatásként üdvözölték hajdanán még a Sex Pistols-t, vele a legendás három akkord lenyűgözően egyszerű, de talán éppen ettől annyira működőképes erejét. Ez 17-18 éves korukban történt, amikor – mint mondta – „röhögni jött a közönség”, fellépésenként meg is változtatták a zenekarnevüket. „Nagyon szarul játszottunk, de éppen annyira lelkesen.”

Mígnem eljött az idő, hogy a koncertre látogatók a viccből tapsolást az első néhány szám után valódira cserélték. A 80-as évek elején-közepén járunk ekkor, mikor az URH, az Európa Kiadó és a Kontroll Csoport uralja az underground színteret. Nem számított a hangszer milyensége, csak az önkifejezés a már pedzett három akkor ismeretében, mindegy mi, csak saját legyen. „Persze mi nem voltunk anarchisták, az underground megtalált minket” – vallotta be. Olyannyira, hogy az első demón még a fenti triumvirátus hatása elég erősen érződött, de már énekesnővel és szaxofonossal is felbővült a társaság.

Ekkor jött az első akusztikus „blokk”, ami előtt Lecsóról még kiderült, hogy a keresztnevét, a Gábort nem igazán kedveli, bár inkább a megszokás mondatja ezt vele, nem a valódi rosszallás. Sőt azt is megtudjuk, hogy ilyen fellépése még Turjánszki György, a basszusgitáros távollétében nem volt. A szám címe így akár lehetne ironikus is: „Csak úgy csinál”.

Az első lemez és a hely szelleme

Aztán folytatódik a karrierút vázolása. A rendszerváltás után, 1990-ben jelent meg az első lemezük, amely valójában „eszünk ágában sem volt”, de örültek neki. Ezt az addigra jócskán felbővülő rajongótábor segítette elő, ami a teltházas Petőfi csarnokig, onnan pedig a (szakmai szempontból többektől kudarcként értelmezett) félházas Budapest Sportcsarnokig juttatta a zenekart. Megkeresték őket szép számmal az akkor alapuló kiadók, ugyanaz producerelte őket, mint a Beatricét és a Bonanza Banzait. Innen már nincs tovább – konstatálták –, 6 ezernél több ember volt rájuk kíváncsi, ami ma a Kispálnak is megközelíthetetlen szám. Rendre bekövetkezetek a nézeteltérések és a válság, a csapat egyik fele a külföld meghódítását tűzte a zászlajára, a többiek meg visszavágytak a 200 fős klubhangulat akolmelegébe.

Lecsó hamar bevallja, hogy ez a hely, a Bánya erre az utóbbira kiváló. Miként az első koncertélménye is hasonló keretek között zajlott le, egy 1982-es Hobo Blues Band volt. Olyan szűkre szabott térben tartották, hogy ők a torzítópedáloknál ültek, a zenészek lábainál, egy az egyben látva azt a lenyűgöző pillanatot, amikor született a dal. Ahogy mi is részes voltunk ennek, a „Nehéz idők” lejátszásakor, amit ő egészen eddig hangos rockszámnak könyvelt el, míg a (budapesti) Gödörben egy unplugged koncert keretében be nem bizonyosodott az ellenkezője, hogy működőképes egy szál gitáron is.

Hullámvölgy, a belőle való kilábalásra teremtve

Bár nehezebb periódusokon is átesett a zenekar a 22 éve alatt, visszavonulásról soha nem esett szó. Így történt, hogy a dolgok odáig jutottak, ami a rögzített rendű hétvégi koncertezésekkel inkább emlékeztetett a gyári futószalagra, mintsem arra, ami miatt az elején elkezdték. Kizárólag a pénz miatt nem akarták folytatni, hát leálltak. Mígnem időközben hiányozni kezdtek egymásnak. Ez vezetett a jól sikerült unplugged koncerthez, majd az egyéb fellépésajánlatok elfogadásához. Nem volt soha búcsúkoncertjük sem, bár idehaza ennek nagy hagyománya lett az utóbbi időkben – teszi hozzá vidoran –, csak a 20 éves fennállást ünneplő összeröffenést értelmezték páran így.

További fontos és a mába nyúló állomás az életében a Kispál és a Borz akusztikus gitári posztja, ami nem jelent tagságot, mint a PUF-nál, csak állandó vendégzenészséget. A lényeg az, hogy élvezi a közreműködést a baráti légkörű zenekarban. Annyira, hogy dalra is fakad a „Nincs menedék”-kel, melynek a végén egy szerinte kihagyott verzét említ mosolyogva.

Műhelytitkokba is beavatódunk. Nagyon ritkán születik csak a zene és a szöveg egy időben, talán háromszor, ha megesett ez a szenzációs együttállás vele. Egyik ilyen ritka és kegyes pillanatnak tekinti, mikor megszületett a gyermeke, aki az édesanyjával szintén jelen volt közöttünk ezen az estén. Az ekkor született szám nyerte a keresztségben az „Angyal” címet. A profik egyébként állandóan készenlétbe helyezett diktafonnal flangálnak – jegyzi meg –, ő nem, így sok dal sajnos elvész. Az ugyancsak probléma, hogy ugyan több számnak megvan a zenéje, de csak halandzsaangolt tudnak társítani hozzá. Gyakran is érzi nyűgnek a szövegírást, könnyedén „ritkán gurul ki”. Az új lemezre egyébként Molnár Balázs is írt számokat, ám a többsége az ő tollát dicséri. Ahogy a következő felcsendülő dal is: „Visszafordulnék”.

A Beatlestől a Kis csillagig

Prieger Szabolcsnak a Pop Art Market frontemberének (ex-Anima Sound System) és a „csille out” estek házigazdáinak faggatózására kiderül, hogy Lecsó egykoron hangmérnökösködött is egy ideig egy művelődési házban, míg el nem tanácsolták onnan. Meglepő továbbá, hogy gyerekként még csillagász akart lenni, de aztán semmi komolyabb kifejezési módot nem találhatott ez az elképzelés, merthogy jött a Beatles „Egy nehéz nap éjszakája” című zenés filmje. Ugyan nem értette, hogy miért jó az a rengeteg értük megvesző, rájuk akaszkodni vágyó csaj, de kétségtelenül annak tűnt. Egészen eddig a mozizásig az eminens, „tipikus hülyegyerek” szerepében tetszelgett, ám ettől fogva kitárult számára a világ: autóstoppal bejárták az országot, kaland kalandot követett egyebek. A féktelen szabadságvágyuk a zenében a műfaji megkötöttségek hiányában tört felszínre, mivel mindent befogadtak a punktól a beaten át az elektronikusabb megoldásokig.

Jelenlegi zenekarát – vallja meg –, a Kis csillagot puszta hülyéskedés hívta életre. Csak zenélgettek és egyszer csak azon vették észre magukat, hogy 4-5 szám született szokatlan hirtelenséggel, ami sem Kispál, sem PUF. Ezt a különállást nyomatékosítandó bevettek egy női énekesnőt is a meglévő kettő (Lovasi és Lecsó) mellé. Az anyagzenekarhoz való viszonyulás a következő: ha nincs PUF, akkor Kispál van, ha az sincsen, akkor jön „c” tervként a Kis csillag, különben hagyják. Két zárószámot azonban akkor sem, ha közben elpattan egy húr: „Újra” és a Neuotictól az „Adj gázt!”

Életet vinni az undergroundba

Örömmel tudatjuk tehát újfent mindenkivel, hogy a Bánya Caféban kéthetenként az első három alkalommal érdekes zenei témák körítik az akusztikus formában felcsendülő dalokat, a rá következő hármon viszont koncertek lesznek. Legközelebb a Heaven Street Seven frontembere, Szűcs Krisztián és a zenekar basszusgitárosa, Németh Róbert (aki egyben a WAN2 zenei magazin publicistája is) teszi tiszteletét ugyanitt.

Prieger Szabolcs az első este után az ALON-nak elmondta, hogy a rendezvény célja egy közelebbi kapcsolat létesítése a hazai underground zenei élet prominens szereplőivel. Hogy az érdeklődő közönség ne csak a színpadon találkozzon a zenészekkel, hanem az unplugged koncertek beszélgetésekkel fűszerezett, ezáltal személyesebb légkörében is. Hiányolja ugyanis az Anima-koncertek utáni véleménycseréket, ahol a nagy rohanásban a dalokon túli, azok létrejöttét és a zenészi létet övező egyéb kérések is teret kapnak, az érdeklődők pedig egy egyénibb képet a színpadon esetleg csak „akcióban” látott zenészekről.

Ehhez pedig az ilyen korlátozott befogadóképességű helyek passzolnak leginkább, ahol nem feltétlenül kell megjelennie a meghívott vendég egész rajongótáborának. Vagyis némi életet próbál ez a rendezvénysorozat vinni a több, állóvízre jellemző vonással bíró undergroundba.