Moldova György önéletírását abban a korban kezdi, amikor Magyarországnak harmincmillió lakosa volt. Ez 1944-ben történhetett, meséli az író önéletírásában, mert akkor tízmillió ember üldözött másik tízmilliót, akiket a harmadik tízmillió bújtatott.
(Moldova György ötlete nyomán)
Az író nagy idők tanúja tehát, átélte a 1948-as kommunista hatalomátvételt, ami után nem engedték színpadra Madách legfontosabb művét, Az ember tragédiáját, annak pesszimista hangvétele miatt.
Moldova elmeséli, hogy az első bemutatót együtt nézte meg Farkas Mihállyal (nem egy páholyban), az akkori hadseregtábornokkal, honvédelmi miniszterrel. A miniszter az előadás végén előjött a páholyból, kitárt karokkal hagyta, hogy adjutánsai beemeljék a bőrkabátjába, közben kiköpte maga elé az elszívott cigarettáját és rátaposott. – „Az Isten b….a meg, pesszimista!” - hangzott el az emelkedett értékítélet.
Noha az író őrzi munkaszolgálatra elvitt zsidó édesanyja vonatból kidobott, szép, kalligrafikus levelét, máshol cserbenhagyta az emlékezete. Míg a háború folyt az ország nyugati részén, iskolájának bigott szelleme alig változott, az iskola aulájában ott állt Sajó Sándor, a volt igazgató, irredenta és nyelvművelő mellszobra. Moldova, a költő életművéből, csak egy, a germanizmus ellen írt versrészletére emlékszik:
„Tényleg…
Hát Önnek „tényleg” szép a naplemente
És nem „valóban”, „csakugyan”?
Akkor Ön megérdemli, hogy verjék,
De tényleg, Uram!”
A háború utáni feketéző időkben az alkoholizáló Papa piacozott. Remekül rögtönzött, ha valaki azt mondta, hogy ugyanilyen gyűrűt valakinél olcsóbban látott, apja ráhagyta, hogy ez igaz, de az illető már börtönben ül, mert kiderült, hogy lopta az árut. – „Az én áraim a legkulánsabbak” - mondogatta. -„Ennél már csak az olcsóbb, ha nem vesz semmit”- fűzte hozzá.
Moldova - származása révén - kapcsolatot tartott a megtűrt Országos Rabbiképző Intézettel. Az ötvenes években egész Kelet-Európában ez az egy ilyen képzést nyújtó intézet működött csak, ide jártak a csehszlovák, román, de a Szovjetunióból érkező hallgatók is.
Az intézet korábbi évfolyamának növendékei között megfordult a majdani kabarészerző, Komlós János is, aki tanulmányainak folytatásával egyidejűleg az Államvédelmi Hatóság tisztjeként szolgált. Moldova megírja a legendát, mely szerint a Sztálin (a mai Andrássy út) 60. szám alatti ávéhás központ folyosóján épp a tiszttársaival beszélgetett, amikor előtte vitték el letartóztatott és bilincsbe vert tanárát, dr. Blau Lajos főrabbit. Blau egy pillanatra megállt és figyelmeztetően felemelte béklyóba szorított kezét: -„Komlós úr! - mondta -, ha még egy talmudóráról távol marad, nem tudom elfogadni ezt a félévét”.
A családi legendárium szerint az apának volt érzéke a komédiához. Az író szülei apróhirdetés révén ismerkedtek meg. Braun József néven mutatkozott be. Braun, becenevén „Csibi”, az MTK labdarúgócsapatának jobbszélsője volt, tagja a halhatatlan emlékezetű Braun, Molnár, Orth csatársornak. Egy cukrászdában ültek le első randevúra, ahol az apa megfizetette a pincért, hogy egy táblával járja végig a helyiséget:” Braun József urat kérik a telefonhoz!” Majd magyarázatul hozzátette:-„Holnap a Fradival játszunk, és az elnök úr beszélni akart velem. Megmondtam neki, hogy engem ne rángasson ide-oda.”
A leendő író („Tarzan és Maupassant keveréke”) végül a Színház és Filmtudományi Főiskolára került. A felvételi vizsgán megkérdezték, hogy táplál-e írói ambíciókat. Moldova kapásból kitalálta, hogy egy szocialista realista regényen dolgozik:
-Mi van meg belőle? - érdeklődött a bizottság.
-A címe.
-És az mi?
-Homok.
A felvételizők nevettek, ezzel az ügy el is intéződött. A növendékek egyébként is színes egyveleget alkottak, egy koreográfushallgató nemi szervét edzendő egy aktatáskát akasztott rá és reggelenként úgy végezte toalettjét a diákszálló mosdójában.
Az önéletírás megkerülhetetlen szereplői a kortársak, kritikusok, irodalompolitikusok, szerkesztők. Közéleti emberek. Moldova őszintén és reálisan, személyes hangvétellel számol be róluk. Csurka Istvánról, a valaha kitűnő novellistáról, drámaíróról, a mai magyar szélsőjobb prominens szereplőjéről meséli, hogy Csurka egy írásában azt írta, hogy a „ tenger minden nyelven nőnemű”. Később találkoztak, és Moldova kiigazította:
- A latinban a „mare” semleges nemű, ugyanígy a szláv nyelvekben. „Téged, Pista, az tévesztett meg, hogy a füstölt halnak p….a szaga.”