„Győzikétől a Világfaluig” címmel tartott maratoni előadást a Berzsenyi Dániel Főiskolán Kepes András, a magyar televíziózás egyik kultikus figurája. A jelenlevők nem csalódtak. A média rejtett mozgatórugóiról beszélő Kepes élőben is roppant értelmes és érdekes figura, aki képes a székhez bilincselni a hallgatót. Elkelne belőle még néhány a televízióban.
Így van ezzel a címzetes főiskolai tanárunk is, aki szerint nem lehet büszke rá az, aki még nem látott egy Győzike-showt se. De hogy ne csak a levegőbe beszéljen, hamar többtényezős elemzést javasol, hátha az közelebb visz a lényeghez. A meglepően készséges közönséggel ekként összeszedi a nem meglepőt, hogy „egy roma származású sztár életébe nyerhetünk betekintést”.
Győzike, a piacvezető
Érzelmi értéke ugyancsak van a műsornak, halljuk az elemzést, hiszen nem hagyja érintetlenül az embereket, akik többnyire a skála két szélsőségére helyezkednek, vagy szeretik, vagy utálják. Ez utóbbi – teszi hozzá Kepes – nem jelenti azt, hogy ne nézné, ha másért nem, hát azért, hogy jól kiszörnyülködje magát rajta. Gyorsan le is szögezi, mielőtt még a szemére vetnék, hogy ő nem híve sem a „drasztikus elutasításnak”, de ugyanígy nem akar a tévécsatorna megbízásából „Győzike-propagandát” sem folytatni. Szórakoztató? – kérdezi, és helyeslés zúg fel, a közönségtől tévesen értett esztétikai értékre meg megjegyzi valaki, hogy se a Győzike nem szép, se a bugyirózsaszínre mázolt vityillója.
Hamar napirendre térünk felette, Kepes rátér a tévécsatorna értékrendjére. Nézettség, reklámpénz, szponzoroktól származó bevételek – érkeznek a helytálló megoldások, ám Kepes a járulékos bevételeket többre, többszörösére taksálja, mint a fentieket, a betelefonálós szavazások, (lásd valóságshow-k, Megasztár) horribilis összegekre rúgnak, vagy a piacra dobott zebracsíkos párna á la Győzike, virágoskertes mintájú bármi a műsor intrójából etc. Igen ám, de hogy fér bele ebbe a keretbe az ő saját műsora? – vezet minket mélyebbre Kepes. Miért jó a Világfalu az RTL Klubnak? Na, itt már a más nézői réteg odacsábításán túl aligha jutnak a jelenlévők, hát a szélesebb körben ható varázsszavak az előadótól érkeznek: presztízs, imidzs, az értelmiségi réteg, a döntéshozók, a nagyvállalat vezetőinek megfogása! Ugyanis – avatja be a jelenlévőket – a magasabb nézettséghez is társulhat alacsony vásárlóerő és ez fordítottan is igaz.
Győzike, a mesehős
„De ki is ez a Győzike?” – firtatja ismét Kepes, ami elvezet ahhoz az „izgalmas kérdéshez”, ami az ambivalens viszonyunkat illeti e kisebbséggel szemben. Egyben paródia is – fűzi tovább a szálat –, olyan mintha Fábryt hallanánk „romásan” beszélni, előszörre azt is hitte, hogy Győzike egyszerűen csak hülyéskedik. Persze van ebben valami, hiszen „ez a csupa szív természeti ember szeretnivaló figura”, ami igazán ritka a magyar TV-k műsorán a rengeteg görcsös vidámkodó mellett. Akárha valami brazil szappanopera sztárja volna, aki ugyan ilyen, de jócskán rá is játszik az ilyenségére. Ami felveti az egymásba csúszó, egymással átfedést mutató fikció és valóság viszonyának kibogozhatatlan szövevényét. „Az ő életük ugyanis nem heti 50 perc!” A hiányt a szagot kapó PR-osok már egy Győzikével foglalkozó magazinnal próbálják kielégíteni, amiből olyan ellenmondások bontakoznak ki, amik inkább a fikció felé tolják a show megítélését, pl.: a szegénysorból származó Győzike egykorott a saját boltjukban volt hentes.
Mindennek ellenére e férfiú már „mesehős”, úgy könyveltetik el, mint „a magyar sikertörténet”. Mindemellett Győzike világa (mily meglepő!) nem a saját házában játszódik, az a dramaturgok és szerkesztők agyalmánya. Elég csak arra gondolni – figyelmeztet Kepes –, mikor a családfő dúlva-fúlva elrobog autóval a barátjához, és mindig testközelből látjuk, tegyen – látszólag – akármi váratlant is, a több kamerával felfegyverkezett stáb mindenhová „real time” követi. Ami úgy történik, hogy Győzike megkapja az alapinformációkat, amik mentén igazi showmanként improvizál, garázdálkodik, pl.: a tanzániai utazás, ahol minden „normális” ember visszahúzódva, némi áhítattal figyelné a fejleményeket, míg ő nekiáll és magyar mondókát kezd tanítani a megilletődött fekete kölköknek stb.
Bajkeverők, a szocreál elmebetegség
Kepes a Bajkeverőket nem titkoltan utálja, nem érti, hogy miről is szól valójában, hát nem is kíván rá sok időt szánni. Ezt az eljárást ugyancsak indokolja, hogy egy gyors felmérés a fullon lévő teremben a szimpatikus szereplők számát egyre hozza ki.
Az előadónkat zavarja a műsor indokolatlan brutalitása, és hogy sehonnan nem tart sehova, se szociológiailag, se pszichológiailag nincs benne semmi megindokolva, dramaturgiai nonszensz az egész (action gratuite – a szerk.). De Kepes szerint – mint gúnyosan megjegyzi – van bennük valami az 50-es évek „kalapácsos” szocreál szobrainak mimikátlan arcvonásaiból, amik magukon viselik, ahogy egy pszichológus ismerőse mesélte neki, az elmebetegség egy fajtájának minden jellemző vonását. Meg is említette az RTL Klub vezetőségének a kételyeit, hogy valóban ilyen szellemi mélyrepülés után kellene-e neki intelligensebb műsort produkálnia, akik „generációs problémának” magyarázták az értetlenkedését. Oké, vonta meg a vállát erre ő, legyen az.
A valóságshow-kba kódolt tragédiák
De – veti fel – milyen jellemző, hogy az úgynevezett valóságshowk mennyire kétségbe tudnak esni, ha a „valóság” felveti egy szigorúbb vonásoktól barázdált arcát. Lásd a Big Brother első szériájának esetében, amikor a „kettős kötöttségű hősnő”-nek, Zsanettnak választania kellett a szörpgyári felettese, Laci és az esetleges budapesti karrier között. Vagy amikor ugyanő kiszavazva hazakerült a falujába, és az ottani álomkórós munkásemberek tűntek elő a háttérből. Hogy mennyire kiütközhettek volna a tragikus vonások, mikor Gellénháza helyett a táblán az állt, hogy „Zsanettfalva”, ami rengeteg történésmentes évről vallhatott volna, ha kicsit megkaparják a kollegák a felületi lakkot. Ugyanígy a Bajkeverők is lehetett volna hiteles mondjuk 16-17 éves lakótelepi gyerekekkel.
Vagy mennyire el akarták tussolni Oki kislányának halálát, nem merték leadni a produkciót, hanem kivitték a Villából, hogy hogyan legyen tovább. És csak később derült ki a „turpisság”, hiszen nem azért maradt bent a bekamerázott világban, mert a „lányának megígérte”, hanem mert évek óta feléje se nézett, így nem lehetett ez semminek a reális gátja.
Falu az egész világ
A harmadik blokkban végre kerül kézi mikrofon is a gerjedő hajtókás helyett, hát Kepes a saját műsora kapcsán végre szabadon nekigyürkőzhet. Megtudjuk, hogy „mintha már ekkor készült volna a műsorra”, különböző kultúrákban élt már gyermekkorától fogva szerte a világban Lisszabontól Dél-Amerikán át Magyarországig, ahol ugyancsak elég sok idegen szokásrendszerű embercsoporttal találkozhat a nyitott szemmel járó ember. Az ötlet persze nem új, tíz-tizenöt éve már forgatott Kenyában, szóval volt már tapasztalatuk e téren. Indiába mint az emberi kultúra egyik bölcsőjében mindenképpen szerettek volna eljutni, ahogy azt meg is tették. Aztán Afrikába szintúgy az iszlám hit miatt, vagy Dél-Amerikába az ősi indián hithez közelebb kerülendő stb. De Kínáról le kellett tenniük a forgatási engedély hiányában.
Sajátos vonása a Világfalunak, hogy nem az adott ország adott helyszínén kerestek ottani magyarokat, akik kapcsán büszkén jöhetett az le – mondja nevetve –, hogy a honfitársaink mindenhol, a világ bármely tájékán feltalálják magukat, sőt ők váltak ott a legtehetősebbekké. Hanem itt Magyarországon bukkantak (többnyire merő véletlenségből) távoli egzotikus földrészről elszármazott, többnyire 2-3 kulturális hagyományban megmerítkezett érzelemvilágú kalauzra. Ez azért is volt üdvös számukra, mivel így betekintést nyerhettek olyan, a magukfajta „egyszerű” turisták számára elzárt, számunkra furcsa szabályok szerint élő emberek világába is, ahova máskülönben nem értek volna soha el.
140 órás anyagból kellett ezt a 12-szer fél órát összeállítani. Két út állt előttük a közvetítéssel kapcsolatban. Vagy a hajdani BBC-s, unalmasabb, megcsontosodott stílusban vezetik elő, amikor a riporter képen kívülről kommentálja a történéseket, a tárgyilagosságot tartván legfőbb erényként szem előtt. Vagy egy maibb, „élőbb” módon, ahol első a riporter személye, a „sztáré” és csak utána jön a riportalany a maga mondókájával. Mindezt pedig egy pörgősebb, közvetlenebb modell szerint tálalva, ahol a linearitást felváltotta egy puzzleszerű mintázat, műsoronként ebből-abból szemezgetve. Ezt elsőre többen nem értették, de remélhetőleg mostanra már, ennyi részen túl a többség számára összeállt egy teljesebb kép – tette hozzá nevetve Kepes.
Desszert igényével
Zárásul záporoztak a lényeglátó kérdések. Legelőbb is a portyák kulináris szemszögére kérdeztek rá a 70-80 százalékban női jelenlévők önjelölt megbízottjai. Így megtudhattuk, hogy a Föld civilizációtól kevésbé megsuhintott térségein a palackozott ásványvíz és az egyéb párlatok mellett bizonyos vidékeken a mindent fertőtlenítő whiskyhez is hozzá kellett szokniuk. Mongóliában meg a kancatejből készült kefirhez hasonló kumisz keltett bennük furcsa képzeteket, ellenben a faggyú közepébe képzelt birkaszemmel, amit „csak a hülyéknek tálalnak fel”. Kiderült továbbá, hogy a műsor jogi problémák miatt DVD-n csak jövőre kerülhet a piacra, a késői adásidőről pedig az RTL Klub vezetőségéhez irányítaná az érdeklődőket.
A kérdésre, hogy hol nem járt eddig, Kepes az eddigi 60 megismert országhoz hiányzó szuvenírként Ausztráliát jelöli meg, ahol a műsor ürügyén ugyancsak találtak autentikus kultúrát, azonban több olyan bizonytalansági tényező is közrejátszott, ami miatt le kellett tenniük róla. Ugyanígy az eszkimók jég- és hóvilágáról is muszáj volt lemondania a stábnak. Folytatás egy ideig nem lesz, mert nincs hozzá kedve, mivel ő amolyan gerillaharcos, aki ki-kirohan a dzsungelből és leereszt néhány golyószóró-sorozatot, majd visszamenekül a sűrű nyújtotta nyugalomba a megírandó könyvéhez, a tanulmányaihoz és más ilyen egyebekhez.
„Hogy lesz-e Desszert?” – kérdez vissza költőien. Nem tervezi, mert nem való a mai televíziózásba. Nincs rá igény. Őt a „magyarítások” korában is „jobban szórakoztatja” az, amit ő maga talál ki. A Desszertet különben is problémásnak tartotta, hiszen nagy önfegyelem, odafigyelés kellett a három teljesen más egyéniség közös nevezőjének felszínre hozásához, ami – férfiasan bevallja – neki is csak nagynéha sikerült, két kézen megszámlálható alkalommal. Az meg csak hab a csúnyácska tortán, hogy a Karafiáth Orsolya költőnőt, Majkát és egy bankárt összehozó műsora, bár ő felettébb élvezte, megbukott.
Mikor valaki rákérdez, hogy a családja miként bírja a folytonos utazásait, a világjáró kalandozását, ezt válaszolja: „Az én párkapcsolat-mintám az Odüsszeia.” Majd következik a dedikálás.