Gyerekkorom óta olvasok, de harminc éve nem találkoztam olyan megrendítő sorokkal, amelyek ebben a könyvben vannak. Gyengébb idegzetűeknek még a recenzió sem ajánlott. Vegyék tudomásul, hogy Tibet olyan is, meg ilyen is, és Richard Gere díszbuddhista nem tehet semmit a szabad Tibetért.
-Mit mondott?
- Semmit.
-És Ön mit kérdezett, vagy mondott?
-Azt, hogy „Mojshe! Gyere haza, mert Apád már nagyon ideges!”
A Tibet-vízió is cserben hagy lassan bennünket. Álmainkat már hiába vetítjük ki rá, nem olyan tiszta (atomtemetőnek használják), nem is olyan pacifista (az indiai hadseregben szolgáló tibetiek kegyetlenségükkel tűnnek ki), s még az országról könyvet író fiatalember is elismeri, hogy nem sok értelme van a külföldi „Free Tibet” mozgalmaknak, mert szabad Kína nélkül nem lehetséges szabad Tibet. E sorok írója tudja, hogy Katmanduban büdös van, hiába visel frakkot a lottócédulákat húzó papagáj, a méter magasra tornyozott műfogsorhalmazból pont oly nehéz kiválasztani az „igazit”(próbálgatással), mint kialakítani egy modern, reális Tibet-képet.
Tibet, ahogy az álmainkban látjuk
Tibetnél távolibb helyre nem nagyon utazhat az ember. Durva, távoli, időtlen, érintetlen vidék, amely még a térképen sincs rajta. Olyan hely, ahol terveket szőhet az ember, és megélheti az álmait. Egy Nyugat-Európa méretű magasfennsík, a világ egyik legritkábban lakott vidéke, a meredek csúcsok és a végtelenbe nyúló területek országa, ahol az ember tér-és távolságérzékelése megváltozik. A kék juh, a vérfácán és az ugató szarvas havas hegycsúcsokkal övezett országa. A hegyek között átjárhatatlan magaslati sivatagok, a lejjebb fekvő területeken jázmin-és kéklő vadmákmezők, barackosok, csillogó türkiz tavak és borókával borított hegyoldalak húzódnak. Nyugodt hely, ahová a megvilágosultak haláluk után visszatérnek, hogy aztán emberi alakban újjászülessenek, minden érző élőlény örömére.
Tibet nevének hallatán olyan szavak hagyják el az ember ajkát, mint Pandacang, Csomolungama, Dekjilingka, Dordzse, ősi kolostorok jelennek meg a szemünk előtt, füstölgő vajlámpások, dühös istenek, arccal a földre boruló szerzetesnők, a szélben lobogó imazászlók, látomások és bordó ruhás, borotvált fejű, újra testet öltött, meditációba merült lámák. Emberi combcsontból készült körtök mély hangja és lágy kántálás hömpölyög lefelé a hegyoldalon az olvadó hóval. Nomádok és pásztorok báránybőrrel betakart gyermekeikkel, jak és dzo, a jak és a szarvasmarha keresztezésével kitenyésztett háziállat-csordákat terelve maguk előtt, szorosan bőrükhöz simuló amulettekkel nyakukban igyekeznek, ahogyan azt őseik tették, az illatos füves mezők felé. Ez volt Tibet, az álmok országa.
A tibetiek lakta rész Kínában
Riksák és motorizált szekerek mellett négy kerék meghajtású Nissan terepjárók a szűk utcácskákon. A kávézókban tibeti és mongol szerzetesek tolongtak bordó ruháikban, és harcművészeti videókat néztek. A vendégházakban van folyóvíz, a boltok feliratait fordító géppel ültetik át angolra:
MINDEN FÉLE VÁZA FAJI KALAPOK RÉGI TÁLAK
ÉS ÚJ NÉVSOR NEMZETI CSEMEGÉK BOLT
A nomád tibeti férfiak baseball-sapkáján nem ritka a "CHICAGO KULLS" felirat. A férfiak zöme „MARLBOLAO” jelzést viselő, hamisított farmert visel. A vonatok vécéjén, a koszos mosdó fölött felirat áll: „KÉRJÜK! NE DOBÁLJANAK LIMLOMOT A TÓBA” Egy szálloda fölött: „VENDÉGEK MINDENEK FÖLÖTT, ELSŐ A MINŐSÉG". A trafikon ez áll: "VANNAK ITALOK", holott egyáltalán nincsenek italok. Öreg, kifestett prostik, műszálas miniszoknyákban.
Egy tibeti város szállodájának házirendjéből:
TILOS A SZOBÁBAN TÁNCOLNI
KEDVENC ÁLLATOK ÉS MADARAK TILOS BEHOZNI A SZÁLLODÁBA
AZ ÉTTERMEK ELLÁTJÁK DÍSZVACSORA, VAGY AZ EBÉDLŐBEN AHOL EGYÉNEKET SZOLGÁLNAK FÖL
Megszerettem a könyvet. Tibet múltja, és jelene mellett az írónak volt kedve, ideje, hogy a tibeti nép sorsát alapvetően befolyásoló NAGY KORMÁNYOS élethű portréját is felvázolja.
Állítása szerint Mao sosem fejtette ki, mi volt a célja a Kulturális Forradalommal. Egyszerűen szerette a felfordulást. Az 1960-as évekre Mao groteszk figurává vált. Megtartotta huani neveltetéséből adódó paraszti beszédstílusát, közszereplései során is használta a fing, szar és faszszopó szavakat. Hetvenéves korára kövér és beteges lett, fogai rohadtak, és rengeteg egészségügyi problémája volt. Nem volt hajlandó mosakodni, a forró flanellel felületes törölközést leszámítva, csak zöld teával öblögetett, ahogy ez a parasztok körében szokásos volt. Rengeteg fiatal nő állt rendelkezésére, elsősorban a katonai színtársulatokból, hogy szexuális igényeit kielégítse, néha kettesével, hármasával. Amikor Li Csi-sui szólt az elnöknek, hogy rossz higiéniás szokásai miatt a nők mindenféle nemi úton terjedő fertőzéseket kapnak. Mao az egyik kedvenc aforizmájával válaszolt, mely soha nem került bele a kis Vörös Könyvbe: „A pinájuktól tisztul meg a farkam.”
Gyermekkoromtól kezdve olvastam. Mégsem találkoztam harminc éve olyan megrendítő sorokkal, amelyek itt következnek. Kérem a gyengébb idegzetűeket, hogy itt hagyják is abba a recenzió olvasását. Vegyék tudomásul, hogy Tibet olyan is, meg ilyen is, és Richard Gere díszbuddhista nem tehet semmit a szabad Tibetért. A könyv részletesen foglalkozik Tibet történelmével, földrajzával, vallási szokásaival, elemzi a szokásokat, a függőség kialakulásának okait, nyomon követi a lámák közszerepléseit, politikai arculatukat. Kár, hogy a kötetben egyetlen illusztrációt sem találtam. Meg kell jegyeznem azt is, hogy a kötetet igazi író írta. És itt majdnem vége, de sajnos mégsem.
Kína tibeti részén a politikai kannibalizmus uralkodott, itt azért ettek embert, hogy egy politikai tézist bizonyítsanak. A májat a felsőbb pártvezetőknek tartogatták. A párttagok az áldozatot szorosan lefogták, egy késsel felhasították a hasát. A mája általában „egy kisebb rúgást vagy ütést követően” kiugrott, ezután kivágták, hagyták elvérezni. A májat szertartásosan, fokhagymával és rizsborral készítették el, majd felszeletelték. A fiatalok és nőtlenek máját tartották igazán gyógyhatásúnak. Mást is fogyasztottak az emberből: „Amikor a tömeg végzett az áldozat húsának leszelésével, ők lassan odamentek hozzá (ekkor már nem volt konkurencia). Miután meglékelték az áldozat koponyáját éles acélcsöveikkel, letérdeltek a földre, és a csöveken keresztül kiszívták az agyát. Távolról leginkább úgy néztek ki, mint néhány ember, akik szívószálakkal osztozkodnak egy bögre joghurton.”
A kínaiak meg voltak győződve, hogy az emberhús, beleértve a beleket, forradalmi lelkesedéssel táplálja őket. Ez azokban az években történt, amikor Nixont elnökké választották, és az USA megkezdte a Tibet szabadságát eltipró Kína felé a közeledést.
Patrick French: Tibet
Az elveszett ország
Terricum Kiadó, Budapest, 2005
ISBN 963 9633 03 8, kötött, 389 oldal
Ára: 2570 forint