Romafórum mérsékelt indulatokkal

Ez a hét már csak ilyen fórumrajárós. A után csütörtök este romafórumon jártunk a városházán. Szaftos történetekkel nem szolgálhatunk, de azt elmeséljük, hogyan is zajlik egy ilyen Szombathelyen mostanság. Avagy mi is nálunk a cigánykérdés, és mennyire kezelhető, ha egyáltalán?

Ez a hét már csak ilyen fórumrajárós. A után csütörtök este romafórumon jártunk a városházán. Szaftos történetekkel nem szolgálhatunk, de azt elmeséljük, hogyan is zajlik egy ilyen Szombathelyen mostanság. Avagy mi is nálunk a cigánykérdés, és mennyire kezelhető, ha egyáltalán?

Hivatalos start – a mikuláscsomag központi kérdéssé válik

Fogalmam sincs, hogyan zajlik egy romafórum Nyíregyházán, Miskolcon vagy Komlón, csak sejteni lehet, hogy az ottani illetékesek fél királyságukat – súlyosabb esetleg talán legkisebb lányukat is – odaadnák, ha egy ilyen rendezvény a szombathelyihez hasonló mederben zajlana. No de hogy a legelején kezdjük: Az ötórás kezdés előtt pár perccel még csak fél tucat ember lézeng a teremben, amelynek a felét adják a sajtó képviselői. Aztán valamennyire benépesedik a nagyterem, de a későbbi csúcsrajárás után sem lehetünk többen félszázan, amely nagyjából fele-fele arányban oszlik meg a romák és nem romák között

Először a pulpitusnál ülő hivatalosságok mondják el mondókájukat. Forgách Zója, a szombathelyi roma önkormányzat elnöke mond köszönetet Andor Ferencnek, a temetkezési vállalat igazgatójának, aki öt munkanélküli romának adott munkát. Köszönet jár Ipkovich György polgármesternek, hogy a roma önkormányzat kilenc főt tud foglalkoztatni, és Gyebrovszki Jánosnak, a szociális bizottság elnökének, aki 120 mikuláscsomagot adott az egyik roma egyesületnek, „bár a mikuláscsomag kevés volt, nem jutott mindenkinek, és ebből problémák adódtak” – hangzik el. Az ominózus mikuláscsomag-kérdés az est folyamán még többször előjön, de mivel a probléma nem feszeget szociális vagy kulturális mélységeket, olvasóinkat megfosztjuk ezen száltól.

Inkább ideírjuk a Forgách Zója által közölt számokat, mely szerint a szombathelyi roma önkormányzat évi 714 millió állami és 1,8 millió forint önkormányzati támogatást kap. Dologi kiadásra 2,12 millió, személyi kiadásra 1,74 millió megy ebben az utóbbi évben. (A fórum után az ALON megkérdezte az elnökasszonyt, hogy hogyan lehet ennyivel több kiadásuk, mint a támogatás, és a válaszból az derült ki, hogy a személyi kiadások nagy részét a munkaügyi központ fedezi.)

Ipkovich György felszólalásában mindenekelőtt a roma gyerekek tanítatásának a fontosságát emeli ki, mivel „ez a záloga mindenféle felemelkedési folyamatnak”. A polgármester elmondja, büszke arra a roma munkanélküliekből toborzott brigádra, amely a Savaria Karnevál alatt őrködött a rendezvény biztonságára és csodaszámba menő tisztaságára. Úgy tűnik, további hasonló munkáskezek is elkelnek, mivel a visszakapott orosz laktanyának majd meg kell tisztítani az ottani parkját. Végezetül hozzáteszi, a nehéz költségvetési helyzet ellenéri a város szeretné biztosítani a korábbi támogatásokat.

Cigányholokauszt és padok

Az első felszólaló a város egyik ismert arca, Erdélyi László, aki (a mikuláscsomag-ügy kötelező taglalása mellett) egyrészt további padokat kér a holokauszt parkba, másrész arra kéri a polgármestert, egy az egy sajtótájékoztató keretében jelentse ki, hogy voltak Szombathelyről elhurcolt romák., „mert ez több két ember vitájánál”. Hogy Erdélyinek kivel is volt ez ügyben vitája, az nem derül ki, mi meg nem tudunk róla, így csak a polgármesteri válaszból sejlik fel, hogy valami történészi ihletettségű villongás lehet. Ipkovich György ugyanis azt válaszolja, hogy tudományos vitában nem kíván állást foglalni, de azt fontosnak tartja, hogy méltóan emlékezzünk a városból elhurcolt bármilyen mártírok előtt, legyenek azok zsidók vagy romák. Ő maga minden évben lerója kegyletét ezen emlékművek előtt, és úgy érzi, ez a gesztus magáért beszél.

Központban a lakáskérdés

Már majdnem úgy tűnik, ennyivel és néhány lábjegyzetes hozzászólással lefut az egész est, amikor egy kellően nagyhangú hozzászólás következtében megpezsdül a vér a teremben. Egy idősebb roma hölgy ugyanis felháborodottan közli a jelenlevőkkel, hogy 1949 óta Szombathelyen lakik, de lakáshoz még nem jutott, most albérletben laknak, egy szobakonyhában nyolcan. Amikor lakást kér, a hivatalban azt mondják: „cigányoknak nem jár.” A polgármesteri kérdésre azt válaszolja, hogy lakáskérelme nincs benn, mert azt mondták, ne is adja be, úgyse kapna, illetve benn van, de letagadják.

Ezután egymás után záporoznak a lakásügyekhez kapcsoló személyes panaszok és kérések, komolynak és komolytalannak, megalapozottnak és megalapozatlannak tűnők. Közben arra gondolunk, mennyivel zűrösebb a lakásbizottságban ülni, mint a kulturálisban, igazi mélyvíz, valódi drámákkal, olykor elszabaduló indulatokkal, ahol ráadásul az asszonyok viszik a prímet.

Hogy mennyire edzetté tesz ez a terep, arra a fórum második felében felszólaló lakásbizottsági elnök, Kővári Attila bizonyíték, aki – be kell vallani - imponálóan egyenesen válaszol a felvetődött gondokra és igényekre. Mesél a rendelkezésre álló szűkös lakásállományról, arról, hogy kettőn áll a vásár, ugyanis a romák sem állják meg mindig a helyüket a „magyar” lakóközösségben, gond van velük, az önkormányzat sorozatban kapja a szomszédoktól a panaszleveleket. Arra a problémára is felhívja a figyelmet, hogy bizonyos jövedelemszint alatt nem tudnak lakást biztosítani, mert valamiből a lakónak állnia kell a közüzemi számlákat. Minél nagyobb a lakás, annál többet. Amúgy – mondja - a lakásbizottság döntései mentesek minden diszkriminációtól, aki mást mond, hazudik. Érdekes mód, a romák nem vitatkoznak a rájuk nézve nem mindenben hízelgő kemény beszéddel, sőt alaposan megtapsolják.

Még a lakáskérdésnél maradva egy hölgy azt veti fel, hogyha más városokban – például Zalaegerszegen – építési telkekhez jutatták a romákat, akkor Szombathelyen miért nem. Itt is vannak olyan cigányok, akik anyagilag be tudnák ezt vállalni, így érvényesíteni tudnák a szocpolt stb. A téma kapcsán Forgách Zója idézi nem jelen levő Fieszt György alpolgármestert, aki szerinte úgy nyilatkozott, hogy „amíg itt ő alpolgármester lesz, addig a cigányoknak nem fognak 8-10 millió forintos telkeket ingyen odaadni.” Az ismét felparázsló kedélyeket Ipkovich György azzal csillapítja le, hogy majd megvizsgálják a lehetőségeket. Gyebrovszki János, a szociális bizottság elnöke ennél is tovább megy, és kijelenti, hogy a maga részéről támogatja a tervet, a részleteket majd később kell kölcsönösen kidolgozni. Ez egy „jó, végiggondolható, megvalósítható ötlet”. Nagy tapsot kap, majd érkezik egy hangos „maga egy rendes ember” bekiabálás.

A létező és nem létező diszkrimináció

Nemcsak Gyebrovszki János népszerű a cigányok körében, hanem a „frontvonalbeli” Frim Jakab iskola igazgatója, Horváth Róbert is. Ez utóbbi nem rejti véka alá abbéli nézetét, hogy a romáknak kellene fellépniük a renitens családok ellen, hogy ne azok legyenek a hangadók, hanem a törekvők, a gyerekeiket tanítót és az ösztöndíjakat begyűjtők. Aki gyerekkorában nem tanulja meg, mi az a kötelesség, mi az a munka, az már soha nem fogja. Az előítéletek pedig a rossz tapasztalatokból fakadnak, és akinek egyszer ilyen volt, az már általánosít – véli.

És ha már itt tartunk: a mintegy másfél órás fórum során a diszkrimináció kérdése csak másodlagos szerepet játszik a szociális problémák után, amiből egyrészt az szűrhető le, hogy a cigánykérdés Szombathelyen sokkal inkább szociális kérdés mint egyéb más, másrészt viszont több felszólaló is megemlíti a dolgot. Egyik roma nagymama azt veti fel, hogy egyik unokája szőke és kékszemű, a másik barna bőrű. Mindkettő jól tanul, de az utóbbival a tanárok érezhetően mostohábban bánnak. Ennek ellenkezőjéről számol be egy fiatalember, aki elmondja, hogy nevelőintézetből küdötte fel magát szociális munkássá, és a szombathelyi iskolákban mindenhol szeretetet és segítséget kapott.

Azt viszont a munkaügyi központ jelenlevő képviselője is elismeri, hogy városunkban is létezik munkahelyi diszkrimináció. A hozzászólók által többször is említődik egy helyi elektronikai multi neve, amely a telefonba történő érdeklődéskor azt mondja, van állás, de amikor személyesen találkozik az érdeklődével, a romák előtt dobja a papírkosárba a kitöltött űrlapot.