Hideg büfé, forró hangulat - A tecquila volt a sláger a városi bálon

Őszintén szólva, a városi bálok tekintetében (hogy ezt a szép közgyűlési terminológiát használjam) első bálozónak számítok. Ennek megfelelő izgalommal készülődtem, még ezzel a jeles eseménnyel is álmodtam, mégpedig azt, hogy felújították a Művelődési és Sportházat. Álmomban gyönyörködtem a vadi új rózsaszín, pirossal halványan erezett márványborításban, ám olyan nagyon nem lepődtem meg, amikor szombat este a szokásos látvány fogadott: maradt a régi barna-szürke kő, fém és fakult plexi.

A tisztelt bálozó közönség (lehettek úgy háromszázan összesen, nagyon nagyvonalú becsléssel, átlagéletkor 45 év) sepretlen lépcsőn közelített, a hosszabb bundákat biz’ jól felfogták a hölgyek, akárcsak a selyem toaletteket. Vállak, keblek a jó ízlés határain belül szabadon, stóla az előtérben a vállra terítve, rém hideg van, a női vécében csak a gyakori öblítésnek köszönhetően nem fagynak el vízcsövek.

Fagyhalálra vannak ítélve a dohányosok is, a sarokba állították őket, ráadásul még csak ki sem mosták tálcákat, nem is ürítik, hamu alatt izzik a parázs, szerencsére füstérzékelő nincs az épületben.

A rendezvényház az alkalomra szolidan dekorált, színes papírvirágcsokrok függnek a teremben, sehol lufik, papírgirlandok, igaz, olyan nagyon nem is hiányoztak.

Kilenc órakor Valaska Andrásné, a ház igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, „nagy gonddal válogatott” programhoz kínált jó szórakozást. A 17. városi bált Feiszt György alpolgármester nyitotta meg: megkezdődött a visszaszámlálás, már ami a tavasz érkeztét illeti, így hát van okunk örömre, csin-csin, pezsgőkoccanás.

A Lorigó tánc-sport egyesület nyitótánca után (a tévében láttam nemrég, itt is kiváló volt) az Old Boy’s-ra perdültek a népek a parkettra, a táncot a három tenor, pardon az Adagio produkció szakította félbe. Bár Kovács Ági, az est szpíkere a cross overhez sorolta a jó torkú énekesek produkcióját, ez a poposított Adagio azért ettől kicsit távol állt. A hangosítás hangos volt, ezt a kellemetlenséget nem sikerült kiküszöbölni reggelig. Viszont Kovács Áginak izgalmas szecessziós frizurája volt.

Minden jó buliban a konyhában gyülekeznek a népek. Konyha híján a földszinti büfé (ez is hideg, nem csak a tálak) körül csoportosulnak az emberek, üveg borok kerülnek a pultra, fogy a tecquila, az agavé levének hívei elnyalogattak egy kiló sót, és megcsócsálták egy kisebb citromliget közepes évi termését.

Az árak akár egy normál ivóban, egy pohár pezsgőt kétszázötvenért mérnek, egy üveges üdítő 180 forint.

Sok az ismerős, de vannak, akiket nehéz beazonosítani, ha nem a megszokott környezetben (mondjuk egy iskola igazgatói szobájában, vagy egy sajtótájékoztató pulpitusa mögött) látjuk. Az viszont biztos, hogy a városi politikai élet szereplői szép számban szánták ezt az estét a városi bálra, általában feleségestül, sőt gyerekestül érkeztek. A frakciók nem különülnek el mereven egymástól, facéran érkező MDF-es megyei politikusnak van randija fideszes városi frakcióvezetővel, és örömmel látjuk, hogy az előző nap még egymást cáfoló sajtónyilatkozatok kiadói barátságosan lapogatják egymás hátát. (Még csak iskolatársak se voltak.) A közgyűlésben egymást becsületsértésig menő minősítéseket használók fotózkodnak együtt, megnyugtatnak, buli van, nem nagykoalíció. (A képet azért félretettük)

Fideszes kampányember biztatja az Alont bőszebb hírvadászatra, kampány előtt érthető a finom célzás.

Vannak, akik nem vegyülnek. A szoci frakcióvezető feleségével tölti az estét, akárcsak a szadeszes. Utóbbiak is visszaszámlálnak, hány nap van vissza a második baba meg- és a szülész síszünetről való visszaérkeztéig. Az időt segít elütni a musical-összeállítás (a gyerekosztály javára felajánlott tombola után), Koós Réka nincs, Janza Kata könnyeztet idősebb urat. Makrai Pali viszont nem a nők bálványa, ha nem lenne rajta kék nadrághoz kék ing, amely hátul kilóg a kék zakó alól, akkor se lenne az, többen ismét a büfé felé indulnak, mások haza, a Makrai hanghatásról hirtelen eszükbe jutott a spájzban lévő hideg hurka.

A Smile együttes Tecquilával indít, (mások ezzel folytatják), és teljesen feleslegesen buzdítják táncra a parkett szombathelyi ördögeit, mert aki még a teremben van, az ropja, nemhiába a tánc városa a miénk. Érzékeli ezt Mága Zoltán is, aki egy esküvői ruhába öltözött Angyalt forgat. Mikor a színpadra lép a hegedűvirtuóz, én le, már csak a folyosón hallom a rosszindulatú újságírói megjegyzést: a hanghoz képest kicsit késett a belépéssel. A Pacsirtáról nekem az a madár jut eszembe, ami otthon rám, meg a tepsire vár, kolléganőt négy óra múlva ébreszti pici lánya.

Elköszönünk a ruhatáros néniktől. Remekül szórakoztunk. Jövőre?