Minden a hétvégi
Kowalsky meg a Vega koncerttel kezdődik március 11-én szombat este. Az ironikus hip-hop hazai képviselői vadonatúj albumukat a címével is sok mindent eláruló Vegasztárt” turnéztatják. Most játszanak először Szombathelyen, vendégként fellép még a
Spóra.
A tradíció folytatódik. Így jellemezhető röviden a
március 18-án szombaton este 7 órától kezdődő Soundclash Fesztivál. Hisz rengeteg újdonságot, pályakezdőt és népszerű „sztárt” vonultat fel a rendezvény. Itt lesz
Czutor Zoltán rádióbarát zenekara, a
Belmondo, a 2010-es évek leendő sztárja, a
Kaukázus, az angolszász zenét és a mély filozófiát hordozó
Eleven Hold, a már külföldi babérokat is learató
DJ Karányi élő zenekarával, a debreceni
Monchichi Potential játékos névvel és zenével, a helyiek képviseletében meg összes ütőhangszerével az
FM Zero. És hogy ki lesz a sztár? A hagyomány szerint az évente kétszer is Oladra látogató
Kispál és a Borz.
Lovasi Andrásék új lemez hiányában ”slágeregyveleggel” támadnak!
Március 25-e a nu-metal jegyében zajlik majd a házban. A Tankcsapda turnén már „pörgető”
Superbutt a Budapest Rock&Roll zenekarait hozza magával.
Itt lesz a Fish, az Insane és a Greedy Fly. Kezdés este 8 órakor.
Még egy buli jut márciusra. Az utolsó nap,
március 31. péntek szintén az ironikus lazulásé. Napjaink egyik aranylemezes csapata, a
Kistehén Tánczenekar látogat ekkor az OMK-ba. A tömegben itt lesz remélhetőleg néhány „szájbergyerek és Feri, aki elvitte a kabátom.
Az április a kemény zenéké. Hagyományosan
április 1-e a Depresszió zenekaré,
április 8-a pedig az Alvin és a Mókusoké. S még egy előrejelzés: ha minden jól alakul
április 14-én az OMK színpadát koptatja majd a
Quimby.
További információk a koncertekről a helyszínen!