Erős szocialisták Vas megyében
„Az MSZP azt akarja, hogy Magyarország méltóságteljesen, a forradalom iránti tisztelettel köszöntse március 15-ét. A Magyar Szocialista Párt külön pártrendezvényt nem szervez, március 15-e ugyanis nem pártesemény, hanem a nemzet közös ünnepe” – emelte ki keddi szombathelyi sajtótájékoztatón Hiller István pártelnök.
Az MSZP soha nem volt olyan erős Vas megyében, mint most – jelentette ki a pártelnök, majd dicsérte a helyiek szervezettségét, és reményét fejezte ki, hogy sokkal több szavazatot kapnak, mint 2002-ben.
Hiller az MSZP eddigi kampányának egyik legsikeresebb rendezvényének értékelte a múlt heti
sportcsarnoki nagygyűlést, mely minden várakozást felülmúlt.
„A Fidesznek nincs programja, az MSZP-nek van. A Fidesz az MSZP-ről beszél, az MSZP az országról. A Fidesz Gyurcsányról beszél, Gyurcsány meg az új Magyarországról” - sorolta a pártelnök.
A vas megyei új Magyarországról
Gaál Angelika, a 2. választókerület szocialista jelöltje örömmel vette, hogy Hiller István rövid időn belül már másodszor jár a városban, majd ő is a sikeres
múlt szerdai rendezvényt méltatta, amely méretét tekintve vidék legnagyobb szocialista megmozdulása volt.
„Gyurcsány Ferencnek van új Magyarország programja, nekünk, Vas megyei szocialistáknak pedig van új Vas megye programunk – hangoztatta a képviselőjelölt.
A térség fogalmának újraértelmezésével nem csak Szombathely környéke, a megye, hanem a határon átnyúló területek központjává, logisztikai és turisztikai központtá is válhat Szombathely.
Hiller István a továbbiakban a szocialista program Vas megyei vonatkozásait sorolta. Mint megtudtuk, a fejlesztések fő irányvonalait az infrastruktúra (utak, vasút) fejlesztése, az egészség- és oktatásügy, a környezetvédelem valamint a turisztikai fejlesztések jelentik majd.
A pártelnök tételesen elsorolta a megyében várható út- és vasútfejlesztéseket, kitért a reptérfejlesztésre és soha nem látott iskola-felújítási programot helyezett kilátásba. Az MSZP programja az anyagi keret biztosítása mellett azt ígéri, hogy a pénzek elosztásáról helyi szinten döntsenek.
Például iskola-felújítások
Az iskola-felújítási program ismertetése során a pártelnök számos Vas megyei általános és középiskolát említett név szerint (lásd a jobboldali keret), és – némi meglepetésünkre - az is kiderült, hogy a szombathelyi Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) mellé egy újabb is épül majd a megyébe.
Hiller István elmondta, 16,5 milliárd forint áll rendelkezésre az iskolaépületek felújítására. Vas megyei példának a következő iskolák lettek megemlítve: Szombathelyen a Dési Huber István Általános Iskola, a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a Nagy Lajos Gimnázium, a Csörötneki Általános Iskola, Nádasd, Vasszécsény, Répcelak, Csepreg, Celldömölk, Jánosháza, Ikervár, Hosszúpereszteg egy-egy iskolája, a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium illetve Sárvár egy általános iskolája
Az ALON az iskola-felújítási program kapcsán azt tudakolta, vajon kiknek a javaslata alapján dőlt el, melyik iskola felújítását preferálja a pártprogram, például a Bolyai János iskola viszonylag új épületben található, addig egyéb intézményekben kritikus a helyzet. (A Neumann iskolában tavaly a plafon szakadt le az egyik tanteremben. Csak a szerencsén múlott, hogy nem történt sérülés, mivel a tanulók éppen nem tartózkodtak a teremben – a szerk.)
Hiller István a megyei MSZP-vezetőkkel való folyamatos egyeztetés eredményének nevezte a programban szereplő hangsúlyokat, melyek hátterét az Európai Uniós források is adják majd. Az egyeztetések egyik irányítója Kiss Péter kancelláriaminiszter volt.
Gaál Angelika hozzátette még: A felhozott iskolák mindössze példaként lettek megemlítve, hiszen a program ötven iskola felújítását és tizenkét új iskola építését irányozza elő.