Négy év után új lemezzel jelentkezett a Quimby. Ennek okán látogattak el a vasi megyeszékhely a fogadásukra leginkább hivatott helyére is. Külön öröm, hogy a részünkről előre nem bekalkulált Csá, Misi! remek zenekar is a tiszteletét tette ugyanitt.
Hangulatfestés
Miután a mexikánus égetett szesz érdemeit bőven figyelembe vettük, megérkezünk az OMK-ba. A megjelentekre kivetem a szemmértéket, és megállapítom, hogy sokan vagyunk. Ami egyben azt is jelenti, hogy Tibiék lemezbemutatása nem hasonul a zuhanó a honi eladási mutatókhoz, de ez egy külön cikktéma lenne. A két koncentrikus kör fő origójának egyike ezennel is a büféspult, ahol csak később érdemes toasttal próbálkoznom, aminél éjféltájt hálásabb nincs. Ámde a gyomorsavak koncentrációjának fellazítására mellőlem a kollega megajánlja a szokott söregységet. Nem tiltakozom.
A mászófal átpasszolta a vele szemköztinek a színpadot, és kiderül, mégiscsak hangulatosabb a mostanában nem egyszer túl tágasnak érzett aula helyett a félhomályosabb színházteremben egy Quimby-koncert. Már csak azért is, mert a másodhegedűs Líviusz és az elkövető társai, tudjuk jól, legalább annyit merítettek a sanzonban (is) megnyilvánuló kabaréatmoszférából, sőt: érzésem szerint többet is, mint a gitárból csiholtakat központi helyre helyező rockzenéből.
Misi színre lép
Be hát az előszínfalak mögé, lévén megy már a Quimby! Hanem egy pillantás a pódiumra, majd mellettem a kolleganőre, és az a magvas megállapítás talál kidőlni belőlem, hogy ez a frontsrác nem a Kiss Tibi. Kérem, erről nem volt szó a plakáton és egyébütt sem! A szervezőtől kiderül, hogy a Csá, Misi! nyomja szorgosan klasszikus rockzenei felállásban, vagyis az előzenekarral van dolgunk. Mire hamarosan heves bólogatásba kezd a koncertre az utolsó pillanatban rábeszélt haver, avatottja a gitárnyüstölés felsőközép régióinak, hogy egész korrekten küldik a srácok. Néhány szám után már nem rest rájuk kijelenteni azt a magasabb kategóriát, ahova – szerinte – a Quimby soha sem jut el.
No ilyenkor lehetne kiselőadásozni olyan hangzatos címmel mint „A gitár melletti egyéb hangszerek cseppet sem elhanyagolható szerepe az ezredforduló könnyűzenéjében”. De mert minden körülmény arra csábít, hogy máshogy legyen: „Majd meglátod, mennyire nincs igazad!” – mondom.
És milyen jó!
És beindulnak a táncos lábak, bár a többség a székekből vizionálja és emésztgeti az eléjük táruló produkciót, miként azt meg is jegyzi a Misiék énekese. Talán nem lettek előre figyelmeztetve, de mifelénk ez szinte tájjelleg: lassan oldódunk, s akkor se a teljes átélésig. Tvisztelet a kivételnek! A zene amúgy egy Abraham Lincoln mondást aktualizál: „Akik szeretik az ilyesmit, azok rá fognak jönni, hogy ez olyasmi, amit szeretnek.” És úgy is lesz.
Hangszer-használatilag bizonyítottnak vehető a kétségtelen, szövegileg meg hozzák azt, ami ehhez a zenéhez és a jelen időben működőképes: lazaságot, humort és azt a jellegzetesen káerurópai hangulatot, ami vagy megfog valakit, vagy sem. Ráadást nem adnak, jön a Quimby! Újratöltődnek a poharak, a székfoglalók eloldozódnak az ülőhelyeiktől, Kiss Tibi néhány szám után a rájuk vetülő fények szolidabb intenzitását kéri.
Teli tüdővel, átélten
Az este apropójára, a „Kilégzés”-re négy évet kellett várni, vele új fejezet kezdődött a zenekar életében stb., puffogtathatóak a hangzatos frázisok. És nincs is velük semmi probléma, adja magát minden: a kilégzéstől ellazul a mellkas és a környező izomzat, mi több, új telítődéssel ugyancsak kecsegtet. Ha négy évig tartott is idáig az út, nekünk mindenképp megérte, hiszen Kiss Tibi a rehabilitációról már jó ideje visszatérve frissnek tűnik. Ugyan nem a régi veszett lendülettel, de bíztató magabiztossággal adja ezt a nyugisabb önmagát, amihez prímán passzolnak ezek az imitt-amott többek között még countrytól és Cseh Tamás szellemétől is átjárt szolidabb hangvételű dalpark.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne futnánk bele egy-egy Hoppá!-ba, vagy hogy nem hajt a puszta Libidó, netán hogy az óránk nem Androidőt mutat. És míg az Unom alatt a színpad széléről a pulóverem vagy decinyi sört iszik fel, addig az Álmatlan dal „bárányok gurulnak halkan” során a kolleganővel összemosolygunk. Alig hogy végigpörögte az első Quimby-koncertjét, a kis telhetetlen már a VOLT Fesztivál idejére tett következőről felől faggat engem, nemhiába jogos is az:
Értékelés: 10/10