Ez főleg azért nem a Megasztár, mert ez valódi – villan át a zsűrivé avanzsálódott tudósító fejében többször is a gondolat a tucatnyi zenekar produkciója közben. Az első Sárvári Tehetségkutató Könnyűzenei Fesztivál az egyik legígéretesebb régióbeli kulturális kezdeményezés, amelynek nemcsak a közönség és a zenekarok a nyertesei, de városmarketing szempontjából sem utolsó. Avagy Béla a disznó és társaik akcióban. .
Ez főleg azért nem a Megasztár, mert ez valódi – villan át a zsűrivé avanzsálódott tudósító fejében többször is a gondolat a tucatnyi zenekar produkciója közben. Az első Sárvári Tehetségkutató Könnyűzenei Fesztivál az egyik legígéretesebb régióbeli kulturális kezdeményezés, amelynek nemcsak a közönség és a zenekarok a nyertesei, de városmarketing szempontjából sem utolsó. Avagy Béla a disznó és társaik akcióban. .
Ez főleg azért nem a Megasztár, mert ez valódi – villan át a zsűrivé avanzsálódott tudósító fejében többször is a gondolat a tucatnyi zenekar produkciója közben. Az első Sárvári Tehetségkutató Könnyűzenei Fesztivál az egyik legígéretesebb régióbeli kulturális kezdeményezés, amelynek nemcsak a közönség és a zenekarok a nyertesei, de városmarketing szempontjából sem utolsó. Avagy Béla a disznó és társaik akcióban. .
KitaláltákA sárvári tehetségkutató fesztivál tulajdonképpen a hagyományos Európa-napi zenei fesztiválból önállósodott – mondja az esemény előtt a sárvári várban levő Kossuth Lajos Művelődési Ház büféjében Kondor János igazgató, aki azt is hozzáteszi, hogy az önkormányzat erejéhez mérten támogatja a rendezvényt. Mi erre kapásból azt mondjuk, hogy soha rosszabb helyre pénz ne menjen, pedig ekkor még nem is sejtjük a folytatást.
Pedig azt sejthettük volna már abból is, hogy a Vas megyei kisváros ötletére kapásból rástartoltak a zenekarok, olyannyira, hogy öt jelentkezést vissza is kellett utasítani, mivel azok határidő után futottak be.
A fiatalok lelkesedése annyiban érthető, hogy a profitorientált világunkban minden korábbinál nehezebb helyzetben vannak a szárnyaikat bontogató tehetségek. A nagyobb koncerthelyszínek a tuti bevételre aspirálva a klasszikus húzóneveket szeretik (Demjén, Ákos, Edda és társaik), a szórakoztatóipar a tiszavirág életű mesterséges sztárokat hakniztatja előszeretettel (megasztárok), így még az értékesebb professzionális bandáknak (Kispál, Quimby, Colorstar és társaik) is csak nagyon szűk mozgástér marad, nem beszélve a pályáról gyakorlatilag teljesen kiszoruló – jobb szó híján - amatőrökről.
Köszönik, megvannak
Pedig az amatőrök, köszönik szépen, megvannak, és ha bebocsátást nyernek valahova, meghálálják. Ahogy tették ezt Sárváron is. Az általános pozitív élményhez persze az is kell, hogy a szervezés professzionális és csont nélküli legyen, percre pontosan kezdődő fellépésekkel, gördülékeny átszerelésekkel, a zsűri számára kikészített pontozólapokkal és megannyi apró részlettel, ami menet közben nem látszik, csak annyi érezhető, hogy minden flottul megy, ráadásul úgy, hogy az egésznek megmarad a happening jellege és a szabadság íze. A tehetségkutatók 90 százaléka egyébként az utóbbi kritériumnál fut zátonyra.
A sárváriak ötlete és a rendezvénybe feccelt jelentős energia csak egyfelől található lelkes kultúramentő akciónak, amely során a jelenlevők hatalmas revelációként élik meg, hogy a tömegmédia által kreált művilág mellett létezik egy működő valódi is, élőben dörmögő basszusgitárokkal, színpadi költészettel, dobszékeket cipelő barátnőkkel, valódi örömökkel és bánatokkal.
Másfelől ugyanis igencsak racionális az ötlet, mivel az ilyen típusú rendezvényben kultúrpiaci hiány van, amit jelez az is, hogy más megyékből is jöttek fellépők. A rendezők nem titkolják: a fesztivált erősen hagyományteremtő szándékkal gründolták, és egy esetleges felfutás mellesleg városmarketing-ügyileg sem sülne el rosszul.
Az élvezet foka: főleg rock, de nemcsak
A tudósító nem tehet róla, de minden ilyen típusú rendezvényen izgalommal átitatott ujjongás keríti hatalmába, immár évtizedek óta. Így aztán az első akkordok elhangzása után minden résztvevő – és néző felé – maximális respektet érez, majd automatikusan maximális pontszámról indít, és nyilvánosan nem hajlandó leírni semmi fikát. Az ilyesmit zsűriként az arra kíváncsiaknak úgyis a szemébe a mondta még a helyszínen, meg a minden fellépőhöz eljuttatott pontszámok úgyis magukért beszélnek.
E hosszú előszó után legyünk akkor kissé konkrétabbak. A délután 5-től este 10-ig tartó koncerteken tizenegy zenekar tette tiszteletét, mindenki két-két saját szám lejátszására kapott lehetőséget. Műfaji megkötés nem volt, de valamiért az összes fellépő a gitárcentrikus zene képviselője közöl került ki, szerencsére ezen belül nagyon sokféle stílusban merítkezhettünk meg.
Hogy mennyien is nézték a belépődíj nélküli rendezvényt, azt még megsaccolni sem lehet, egyrészt mert a forgószínpadszerű fellépőkkel együtt a közönség is folyamatosan változott, másrészt megoszlott a színpad előtti tér, a várudvar és a büfé között. Mivel a terem gyakorlatilag végig tele volt, sejthetőn több százan fordultak meg hosszabb-rövidebb ideig nézőként a teremben.
Ha balra néztem, zsűritársként Vida Ferencet, a Lordból ismert Vas megyei rocklegendát és Priegert Szabolcsot, az Anima Sound System alapítótagját, a Pop Art Market vezetőjét láttam, amint árgus szemekkel és fülekkel figyelnek.
A fellépőkről: Kik és mit?
Zenét azért hallgatunk, mert a lényeget nem lehet prózában elmondani, pár mondatban meg biztos nem. Dehogy mégse maradjunk nevek és irányjelzők nélkül álljon itt egy gyorsleltár.
A délutánt a szemtelenül fiatal sárvári Ultras kezdi, gátlástalan, pörgő sulirock-kal.
Őket követi a szintén hazai pályán mozgó Béla a disznó (BAD). Az arcok alapján csikócsapatnak tűnő társaság már tíz éve van együtt, mélyről jövő, egyszerre gondolati és természetesen áradó zenéjükkel a magyar alternatív vonal legjobb hagyományait folytatják, olyan lokális zamatú témákat feldolgozva, hogy például „Mikor lesz a 8-asból autópálya?” Mikor megtudják, hogy ők nyertek, hitetlenkednek rendesen, pedig nem kellene. Koncertjük után a fél terem kiürül: népszerűek lehetnek a városban.
A szombathelyi Proform dúdolható refrénekkel és egy excentrikus énekessel büszkélkedő csapat, amely erősen megosztja a közvéleményt. „Úristen” – kiáltja riadtan az előttem ülő tinicsaj az énekesi pózok láttán, de a számok végi taps mégis erős. A Radics Béla-számmal beálló, szintén szombathelyi Eston a klasszikus rock elemeivel operál. Ők nem annyira a közönséget, mint inkább a zsűrit osztják meg később.
Az első jelentős közönségsikert az ikervári, szintén metálban nyomuló The Spleen könyvelheti el. Az élénk színpad előtti mozgásnak a kiváltó oka gyaníthatóan a természetesség, ami a szövegekből és a személyiségből árad.
A kemény vonalat – nevükhöz hűen - a kőszegi Epizód töri meg, könnyedebb, szvinges, görcsmentes zenével, majd szombathelyi Nyugati Régió által egy újabb stílus, az amerikai „west-coast” érkezik a színpadra, hogy a Lord által kitaposott ösvényen próbáljon valamiféle szombathelyi szórakoztató-rock stílust tető alá hozni. Kétségtelenül érdekes kísérlet, közben lopva Vida Ferencet nézem, kinek arca rezzenéstelen. Biztos sok mindent látott már. „Danubius-kompatibilitás” – vésem többek között a jegyzetembe.
Őket az ötletes nevű Én és a többiek formáció követi, akikről 10 másodpercnyi megszólalás után kiderül, hogy az est technikai értelemben vett legprofibb csapata. A Westend Blues-ból ismert énekes Farkas János és csapata annyira kilóg a sorból, hogy az értékelésnél kénytelenek vagyunk később különdíjat alapítani számukra. Rockra és bluesra épülő örömzene az övék, kluboknak, puboknak, egyéb buliszervezőknek erősen a figyelmébe ajánlva.
Mikor már azt hisszük, nagy meglepetés nem érhet minket, érkezik szigorú kinézetű csornai csapat, az Eve Six, akik két szám alatt olyan produkciót tesznek az asztalra, amivel hithű antimetálosokat lehetne megtéríteni az ügynek. Nem túlpörgetett, mégis igencsak erőteljes, dinamikus hangzás, mélyről jövő sötét férfiromantika. Jó, na.
Az estét a Nagykanizsáról érkezett, lazább, ironikusabb No Problem – akik egy módfelett ígéretes számmal állnak be - és egy szombathelyi trió , az Általános Védelmi Hiba (ÁVH) zárja. Ez utóbbi révén punkosabb felhangok is keveredtek a rendezvénybe, még ha kevesebb is, mint amennyit a név sugallt.
A díjazottak
Bár a jelenlevők nagy része láthatóan nem a díjakra és a helyezésre startolt, az esemény végén mégis módfelett nagy érdeklődés övezte a díjkiosztót, ami jó hír, legalább annyira, mint a díjazottak arcán látható őszinte öröm.
A díjakhoz nem fűznénk kommentárt, esetleg annyit, hogy tanulságos volt, hogy a zsűri három tagja mennyire más szempontok alapján ítélte meg a produkciókat, meg az is, hogy ettől függetlenül a kialakult végeredmény gyakorlatilag minimális vita után született meg.
Különdíjak:
Zenekar: Én és a többiek (Zalaegerszeg)
Legszuggesszívebb énekes: Ian Larsson (Proform), (Szombathely)
Az első Sárvári Tehetségkutató Könnyűzenei Fesztivál helyezettjei:
1. Béla a diszó (BAD), (Sárvár)
2. Eve Six (Csorna)
3. Nyugati Régió (Szombathely)
A rendezvényről készült képgaléria!" target="_blank
(A nyertes zenekarral a későbbiek folyamán interjút készít az ALON)