Néha nem jó újságírónak lenni, néha jó. Sok függ a helyszíntől. Az ALON budapesti tudósítója például a most hétvégén zajló pálinkafesztiválon járt, elvegyült a tömegben, miközben pálinkafőző mesterekkel beszélgetett és önfeláldozó módon italokat tesztelt. Mindezt magukért, kedves olvasók!
Mottó: „A pálinkával igen közeli a viszonyom,
mondhatni, bensőséges.” (Pély Barna)
Most már mind pálinka, ami pálinka
A fesztivált azzal a céllal rendezték, hogy a pálinkára mint történelmi értékre felhívják a figyelmet, mivel sok évszázados múltra tekint vissza a magyar gasztronómiában, készítését és fogyasztását több mint 500 éve írásos emlék őrzi.
2002. július elseje óta – ekkortól hatályos a Magyar Élelmiszerkönyv vonatkozó törvénye - pálinkának kizárólag a Magyarországon, teljes egészében gyümölcsből készült párlatot lehet nevezni, melynek következtében az Európai Unió elfogadta a pálinka név kizárólagos magyar használatát. A pálinka megítélése és valódi értéke között óriási a különbség. Ennek oka, hogy 2002. július 1-je előtt minden kommersz szeszesitalt pálinkának lehetett nevezni. A fesztiválon termékeiket kizárólag őstermelők mutatják be, akik nagy szaktudással rendelkeznek, és közülük sokan a tavalyi évben megrendezett Közép-európai pálinkaversenyen (Destillata-Ausztria) kiemelkedő eredményeket értek el. Összesen 24 érmet söpörtek be a magyar termelők, és ezeket a díjnyertes nedűket a Pálinka Fesztiválon is megkóstolhatjuk.
A mesterek személyes felfedezése
Legnagyobb szívfájdalmamra vasiakat nem találok, de azért a Dunántúl képviselteti magát több főzővel is. Gondolom, szűkebb pátriánk hiánya oda vezethető vissza, hogy a fesztiválra csak 16-an kaptak meghívást, és csak olyanok, akik maguk palackozzák pálinkájukat. És ebbe a létszámba beleszámítódnak a nagyok is, például a Zwack, a Győri Likőrgyár vagy a Hilltop.
Egyszemélyes tesztcsapatként ezek felfedezését hanyagoltam, jöjjenek inkább a kuriózumok, azok is a közelebbi vidékekről.
Az olyan standok eleve szimpatikusak, ahol nem hülyén vigyorgó hostesskislányok kínálgatnak, hanem maga a mester, a pálinkafőzés titkainak tudója. Aki persze vagy elárulja titkait, vagy nem, de mindenesetre bővebb információkkal is szolgál, mint ami a címkéken olvasható.
Első alanyom ezen szempontok és a hasraütéses módszer vegyítése alapján Márton János, akinek főzdéje Márton és Lányai néven fut. Igazi kis családi vállalkozás a Tolna megyei Györkönyben, olyan különlegességekkel, mint például a „magyar calvados”. Ez valójában egy almabrandy. Márton úr felhívja figyelmemet, hogy Magyarországon ilyet csak ő csinál. (Ezt később többen próbálják cáfolni.) A két lányról, Barbaráról és Edináról Bardinnak elnevezett „almalé” próbája meggyőz professzionalitásról, a messziről átható gyümölcsillatot árasztó málnapálinka szintúgy.
A zamárdi Zimek képviseletében jelen levő Pusztai Árpád két különlegességére büszke: az egyik a Ringlószilva, a másik Mutsu Alma, és a bónusz a Málna Plus, ami valójában málnapálinka, egy kevés almával keverve.
Nálam az igazi befutók Csalló Jenő főzetei, szintén a Balaton mellől, Almádiból. A vegyészmérnök végzettségű úr nevét viselő cég kisüsti pálinkákat főz, de nem akármilyeneket. A sort a bodzával kezdem, mert ilyenről még nem hallottam. Illata, mint a virágmézé, az íze pedig… nos az íze nem hasonlít semmihez a bodzapálinkán kívül, a bodzához a legkevésbé, ugyanis ez nem a virágából, hanem a már megérett fekete bogyókból készül. Csalló úr szerint ez tipikusan olyan ital, ami nem ivásra, csak kóstolásra való. Kóstolásból pedig nincs hiány, már adja is elém a következőt, a szabolcsi jonatánból készült kisüsti, eperfahordóban érlelve. Először almabort készít a gyümölcsből, ezt lepárolja, utána kerül a hordóba. A hordó fájának fajtája nem mellékes, mert ebből időközben többféle vegyület is beleoldódik a pálinkába. A tölgyfahordó a szőlőalapú pálinkákhoz való, és barnás színt ad a lének, a többi, gyümölcsalapú pálinka viszont eperfát kíván, amitől kissé sárgás lesz a színük.
Csalló Jenő legjobb pálinkája a fesztivál több vendégének egybehangzó állítása szerint a kajszi, természetesen szintén eperfahordóban érlelve. Persze a birs sem megvetendő, ahogy a bicske sem (feléjük így nevezik a csipkebogyót).
A téti Fülep Jánosnak tizenkét féle pálinkája van, náluk az extrák közé a feketeribizli és a vadcseresznye számítanak, de nagyon jó a törkölyük is, nem véletlenül rendelik tőlük a bérfőzést az olyan neves borászok, mint Gere Attila vagy épp a Gönczöl Pincészet, akik Fülep úrnál főzetik a tokaji aszúból készült törkölyt. A mester pálinkái 45 fokosak, azt mondja, ez az arany középút. Ha erősebb volna, már nem lehetne érezni az ízeket, ha alacsonyabb, akkor már nem is volna ereje… Érdekes módon a vegyészmérnökünk az 50 fokosra esküdött (amúgy ez a magyar hagyománynak leginkább megfelelő), míg az elsőként meglátogatott főzőmester csak 40 fokosat készít, mert szerinte az a legfinomabb.
A legnagyobb bűn a hullott gyümölcs
A pálinkafőző mint kifejezés kevés, még a pálinkafőző mester is, mert ők nem csak egyszerűen lefőzik az innivalót. Annál sokkal jobban értenek hozzá, és ahogy Márton János mondta, a pálinkaminősége erősen függ készítője személyiségétől is. (Ezen a ponton újabb nyelvtani probléma vetődött fel, hiszen tulajdonképpen nem is a pálinkát főzik, hanem a cefrét…)
A pálinkafesztivál összességében az utóbbi hetek egyik legjobb rendezvényévé nőtte ki magát a szememben, majdnem olyan jó, mint a Borok Utcája a Karnevál alatt. Azt ígérik, lesz jövőre. Ott leszünk.
A résztvevők weblapjai és sok más hasznos infó csokorba gyűjtve megtalálható itt:
www.budapestipalinkafesztival.hu