Est Invázió a Cinema Caféban: Fiatal lányok és zenék

„Most már történhetne valami” – dörmögünk a sör felett tíz óra tájékán a Cinema Caféban, hogy aztán kívánságunk maradéktalanul teljesüljön. Pörgős, táncos, intelligens zenét tett le az asztalra mindhárom, egyesével is igencsak szeretnivaló zenekar. A 30Y, a Pál Utcai Fiúk és a Colorstar láthatóan leginkább a hamvas lányokra volt hatással, de mértékletesen a középkorosztály is képviseltette magát. .

„Most már történhetne valami” – dörmögünk a sör felett tíz óra tájékán a Cinema Caféban, hogy aztán kívánságunk maradéktalanul teljesüljön. Pörgős, táncos, intelligens zenét tett le az asztalra mindhárom, egyesével is igencsak szeretnivaló zenekar. A 30Y, a Pál Utcai Fiúk és a Colorstar láthatóan leginkább a hamvas lányokra volt hatással, de mértékletesen a középkorosztály is képviseltette magát. .

Megasztárok lepasszolva

Néhány héttel ezelőtt tűnt fel Szombathely utcáin a Megasztár-koncertet hirdető – meglehetősen igénytelen kialakítású – plakát, amelynek kapcsán szervezkedésbe kezdtünk, mondván, az olvasókat valószínűleg érdekelné, mi is történik egy ilyen megashow-n.

Így először az új szombathelyi sportcsarnok működtetőihez fordultunk sajtóbelépők ügyében, de ott azt a felvilágosítást kaptuk, ők kiadják az épületet egy budapesti programirodának, velük kellene egyeztetni. A pestiek azt mondták, sajtójegyek nincsenek, csak VIP-jegyek, ilyeneket kapnak a partnermédiák képviselői is. Majd megnézik, mit lehet tenni, esetleg egy bannercsere vagy hasonlók, aztán visszahívnak. Ha közhelyesek akarnánk lenni, azt írnánk, hogy a hívást azóta várjuk, ellenben az igazság az, annyira nem hajtottuk a kérdést. Különösen annak fényében nem, hogy amíg a műsor a televízióban a közepesen élvezhető kategóriáig küzdötte fel magát, addig élőben az összes énekes tökéletes érdektelennek bizonyult.

Est Invázió: Kellemes névsor

Annál nagyobb lelkesedéssel olvastuk az Est Lapok szombathelyi rendezvényének a névsorát. Az Est Invázióra keresztelt sorozat eseményenként váltakozó fellépőket villant fel, amelyből most Szombathelyre a 30Y, a Pál Utcai Fiúk és a Colorstar jutott. Önmagában feltehetően egyik sem okoz jelentős tömegvonzást, de így együtt több mint kellemes névsor, főként ha hozzászámoljuk, hogy mindez a belvárosban realizálódik.

Így hát cseppet sem bánjuk a megasztárokat, miközben a Cinema Caféban a sört kortyoljuk két ismerős tini társaságában, hogy tíz óra tájban megállapítsuk, most már azért történhetne valami, végül is nem a Guns and Rosesra várunk.

Amúgy nagy marhaság ez a jellegzetes magyar koncertcsúszási tradíció, a közönség tudja, hogyha egy koncert 9-re van meghirdetve, fél 11 előtt nincs kezdés, a rendezők meg úgy gondolkodnak, hogy minek kezdenének 9-kor, ha a közönség zöme úgyis fél tizenegy felé esik be.

30Y: Ígéretes buszjárat

Nem kell sok idő, és a pécsi 30Y zenekar nem elsőként fog fellépni az ilyen fesztiválszerű rendezvényeken. A zene, a szöveg, a színpadi produkció gyakorlatilag készen van, és erősen alakul egy masszív rajongótábor is, állítólag már most sokan kimondottan miattuk vannak itt. Így aztán az első számtól az utolsóig erős színpad előtti mozgás figyelhető meg, amely tevékenységbe a fiatal lányok látszanak leginkább belefeledkezni.

Míg én azon gondolkodom, hogy a 30Y busz merre is jár vajon Pécsen - a harmincasok mintha a hegyre mennének -, Prieger Zsolt Anima-frontember tűnik fel mellettem, és felvilágosít, hogy itt bizony a szombathelyi 30Y volt a névadó, mivel Beck Zoltán énekes frontember itt végzett a főiskolán, utána lett belőle tanárember a baranyai megyeszékhelyen.

Mindez persze a lényegen nem változtat, hogy tudniillik a 30Y egy jó kis zenekar, amely körül egyetlen igazi kérdés merül fel, hogy mennyire tud kibújni a stílusbeli és lokális példa, a Kispál és a Borz árnyékából és bűvköréből. A szövegek („tizenkettő voltam és anyutól kisírtam / valami sötétkék mackófelsőt / és a gombás szökőkútnál vártam / tudod azt az igazi elsőt") és a gitárriffek itt-ott valóban erősen hajaznak a Lovasi- és Kispál-féle megoldásokra. Ám ha belátjuk, Kispálék nemcsak stílust teremtettek, de úgy rányomták bélyegüket a magyar alternatív zenére, hogy gyakorlatilag nem is nagyon lehet olyant csinálni, ami valahogy ne őket idézné, már jóval kevésbé zavaró a dolog.

A 30Y önállóan is nagyon magabiztosan áll a lábán egy - ha már összehasonlítunk - a Kispáléknál jóval korszerűbb zenével és egy jellegzetesen gesztikuláló, kellőképpen őrült énekessel, aki a fenti párhuzamok ellenére egyedivé és hitelessé teszi a produkciót.

Pál Utcai Fiúk: Aktualizált retró

Az átszereléssel járó időszakot kihasználva átlógtunk egy gyors sör/vodkára a Klub Korrektbe, hogy útközben rácsodálkozzunk az Uránia Udvarban zajló életképbe: Tizenhat év körüli lányok esnek kelnek a népszerű szórakozóhely melletti parkolóban, miközben arról beszélnek akadozó nyelvvel, hogy ki kinek a bérmálására megy másnap.

Nem biztos, hogy erre a szubkultúrára gondolt a Pál Utca Fiúk, amikor annakidején megírta a Fiatal lányok című örökzöldet, amit mellesleg éppen akkor játszanak, mikor visszaérkezünk a mozi aulájába.

S habár a teltháztól messze vagyunk, a színpad előtti területen már jóval nagyobb a népsűrűség, mint távozásunkkor. A PUF, az egykori underground-legenda szerencsére jóval összeszedettebb, mint másfél éve Oladon, így egész élvezhető koncertet adnak, amit hálás és nosztalgiától terhes szívvel könyvel el a tiszteletükre megjelent középkorosztály, és láthatóan a több évtizeddel fiatalabbaknak is bejön, mint újszülöttnek a régi a vicc.

Valószínűleg kevesen vagyunk a teremben, akik úgy vélik, hogy az egykor született üzenetek még élnek, de 2006-ban nehéz mit kezdeni a nyolcvanas évek női énekhangjával és zenei megoldásaival. Még akkor is, ha Lecsót és a ráadásként játszott A bál című számot mi is nagyon szeretjük.

Colorstar: Időn és téren kívül

A múlt ősszel sikerült a Colorstart az egekbe emelnem, aminek egyenes következménye az lett, hogy családomtól ajándékba kaptam egy Colorstar-pólót, szép színes csillagokkal, ami a jó idő beköszöntével valószínűleg fel is bukkan Szombathely utcáin.

Az akkor leírtakat nemcsak az ajándékpóló miatt nem bántam meg, hanem mert továbbra is nagyon kellemes időtöltés a Colorstar-koncertekre való járkálás, még akkor is, ha a szerencsétlenek mindig utolsóként lépnek fel. Mielőtt élő party-zenét játszó együttest alakít valaki, nem árt ezt a kellemetlen mellékkörülményt is figyelembe venni.

Így cirka éjjeli kettő felé kezdhet a Colorstar, ami hangulatilag nem rossz, nézőszám tekintetében azért cseppet sem előny, mert például - hogy a cikk fő vonulatánál maradjunk - a fiatal lányok jó részének ilyenkor már otthon jelenése van.
Aki ott maradt, az viszont elkönyvelhette, hogy a Colorstar azon kevés magyar zenekarok közé tartozik, amelyiket le lehetne pottyantani London, Tokió vagy Zágráb klubjaiban, és a közönség ugyanolyan lelkesen végigtáncolná a koncertet, mint szombat este a moziban. Tértől és időtől független, első hallásra ismerősnek tűnő, mégis egyedi, a zene mélyáramait meglovagoló számok ezek, amelyek az évek haladtával ráadásul egyre érettebb benyomást tesznek.

A koncert végi ráadásként két vadi új számot nyomnak, talán kicsit közönségtesztnek: részünkről rábólintva.

Értékelés: 9/10

Nézze meg a képgalériát is a koncertről!" target="_blank