Ingyenes Dunasziget Fesztivál a Blind Myself-fel Bécsben

2006.06.13. 11:45

Június 23. és 25. között rendezik meg Bécsben a Dunasziget Fesztivált, ahol három nap alatt kétezer előadó és háromszáz társulat hatszáz órányi műsorral várja az érdeklődőket. A rendezvény középpontjában idén a családok, a fiatalok és a sport állnak.

Aki nem bírja ki augusztusig, június 23. és 25. között Bécsben enyhíthet Sziget-elvonási tünetein, ahol immár 23. alkalommal rendezik meg a Dunasziget Fesztivált.
Az ingyenes szabadtéri rendezvénysorozat számos újdonsággal várja az osztrák és külföldi szigetelőket. Így például első ízben mutatkoznak be az adott országra jellemző műsorösszeállítással az osztrákok kedvenc nyaralóhelyei, köztük Spanyolország, Olaszország, Törökország és Görögország.

A Duna jobb partján egy egész sétány várja a családokat, ahol egyaránt talál szórakozást magának gyerek és felnőtt. A kicsiket például mini-Práter, míg a nagyokat világzenei színpad, heuriger és egy 28 méter magas kilátó várja.

Nemzetközi sztár DJ-kel, house és R’n’B dallamokkal keresi a fiatalok kedvét a Club-sziget, amelynek támogatója a buliban első ízben résztvevő Music Television.

A rendezvény zenei felhozatala egyébként a régi slágerektől a pop és rockon, a house-on valamint a Hip Hop-on át a dzsessz, blues és country zenéig terjed. A fellépők között lesz a Meatballs, a Bloodhound Gang, Tom Snow, a Bandana, a Saxofour, a Silbermond, Nino de Angelo, Mel C, a Fettes Brot, a 5 in Love, a Flying Pickets és a Revolverheld is. Hazánkat a Blind Myself képviseli, akik 25-én lépnek fel a Planet Rock & Fun szigeten.

A rendezvény záróakkordja a Bécsi Szimfonikusok lesznek, akik Fabio Luisi vezényletével komolyzenei klasszikusokat adnak elő a spanyol szoprán, Eteri Lamoris közreműködésével. Programjukon természetesen Mozart-művek is szerepelnek.

A közönség tájékoztatására – idén először – több LED-falat is elhelyeznek a rendezvény területén. Részletes program: www.donauinselfest.at
.