Hirdetés

A Dragomán - Jónás párhuzam

2006.06.25

A közelmúltban adták át az Artisjus Irodalmi Díjakat. A kitüntetettek között volt Jónás Tamás és Dragomán György is. Nem csak ez a díj jelenti a közös pontot kettejük életében. Mindketten 1973-ben születtek, mindketten Szombathelyen jártak gimnáziumba, és kezdet kezdetén mindkettejük útját ugyanazok a helyi irodalmárok egyengették. Egymást mégsem ismerték, egészen addig, míg már felnőtt korukban egy irodalmi rendezvényen össze nem barátkoztak, valahol a szlovén-olasz határ mellett…

Hirdetés

A közelmúltban adták át az Artisjus Irodalmi Díjakat. A kitüntetettek között volt Jónás Tamás és Dragomán György is. Nem csak ez a díj jelenti a közös pontot kettejük életében. Mindketten 1973-ben születtek, mindketten Szombathelyen jártak gimnáziumba, és kezdet kezdetén mindkettejük útját ugyanazok a helyi irodalmárok egyengették. Egymást mégsem ismerték, egészen addig, míg már felnőtt korukban egy irodalmi rendezvényen össze nem barátkoztak, valahol a szlovén-olasz határ mellett.

Jónás Tamás

Jónás Tamással egy online beszélgetésre került sor. Nem véletlenül, ahogy észrevettem, hiszen tipikusan az az ember, aki az interneten él.

ALON: Az Artisjus Díjat miért kapta? Úgy értem, általában a műveiért, vagy egy konkrét versért vagy írásért?

Jónás Tamás: A hivatalos indoklás szerint: érzékeny költői és novellaírói teljesítményemért. Az ember ilyenkor persze nagyjából tudja, melyek ezek az érzékenyebb novellák, versek vagy könyvek, de nem ez a lényeg, a díj üzenete a fontos: az irány jó, odafigyelnek a munkáimra és, hogy merre haladok. Ennél kitüntetőbb, szebb jutalmat már csak a szeretteinktől kapunk, ha megölelnek minket: "csak, mert vagy".

Hogy kezdte a pályáját? Segítették a tanárai vagy valaki más? Hogy került annak idején a Vas Népéhez? Élt Szombathelyen vagy valahol Vas megyében?

Természetesen segítettek. Elsőként Csuti Bori néni és férje, Fűzfa Balázs figyelt oda az írásaimra komolyabban, s töredékes, szinte lírai jegyzeteknek is nevezhető korai verseimből Balázs rakott össze először egy válogatást, és egy rövid, ünnepélyes, üdvözlő szöveg kíséretében helyezte el a Vas Népében. Úgy emlékszem, negyedikes gimnazista lehettem. Még néhány évig a gimnázium után is Szombathelyen laktam (a Paragvári úti Általános Gimnáziumba jártam), hatéves korom óta összesen húsz évet. Ez a gimnázium, úgy látszik, már történelem. Az óvónőképző, zeneművészeti, s mostanában valamiféle művészeti középiskola épületében működött.

Hogy él egy ma egy költő Magyarországon? Meg lehet élni az irodalomból?

Nem tudom, hogyan él egy költő ma Magyarországon. Nyilván mindegyik máshogyan; ahogy szeret vagy tud. Nem tudok olyasmiket írni, hogy kávéházakban tölti ideje nagy részét és/vagy vonaton, másodosztályon járja az országot és találkozik a közönséggel vagy kopogtat a kiadók és mesterek lakásajtajain. A költő ma, úgy érzem, elveszett a társadalomban. Szükség ugyan még van rá: kamaszok, nők, érzékeny lelkűek, ritmusbolondok, szerelmesek és olvasni szeretők valahogy megtalálják a verseket (s valamikor utánuk a költőt is), és a kulturális feladataikat napról-napra teljesíteni igyekvők (tévések, rádiósok, tanárok, nevelők, alapítványok, színházi szakemberek, filmkészítők stb.) szintén. Mások nem. Költőnek lenni ma kb. annyi megbecsültséggel jár, mint ügyes gördeszkásnak lenni. Nem panaszképpen mondom. Még csak azt se mondom, hogy ma a médiabohócok idejét éljük, mert kétszáz éve is azt a kort éltük, és úgy sejtem, hogy kétezer évvel ezelőtt is, de igaz: voltak idők, amikor mi, költők lehettünk a bohócok. Még ha szentebbek is lehettek az akkori költők bohócnak, nem sóvárgok a szerep után.

Min dolgozik most?

Többnyire internetes alkalmazásokat fejlesztek, ez a pénzkereső munka. A dokk.hu internetes oldalt szerkesztem - ennyi jár a költészetnek. És írni próbálok: mostanában drámát, regényt is. Talán mindkettőt kicsit korán, s mindkettőt bíztatásra.

***

 

Dragomán György

Dragomán György a pesti belvárosban vezet el gyerekei (Gábor és Pál) kedvenc cukrászdájába.

ALON: Mit szóltál, mikor tudomást szereztél a díjról?

Dragomán György: Nagyon meglepődtem, és nagyon kellemes meglepetés volt. Berlinben voltunk, Konrád György meghívására a PEN Konferencián, és mikor hazaértünk, egy levél fogadott, hogy megkaptam a díjat, és vele az egy éves ösztöndíjat. Ez az összeg most biztosítja, hogy nyugodtan írhassak, nem kell fizetős pluszmunkákat vállalnom.

Van valami elvárás, össze kell mondjuk hoznod egy könyvet egy éven belül?

Nem, semmi ilyesmi nincs. A díj a korábbi munkásságért jár. Nagyon jó érzés, hogy megkaptam. Eddig két regényem jelent meg, a Pusztítás könyve és a Fehér király. Ez utóbbi tavaly, és nagyon jó volt a fogadtatása, a szakma részéről is. Sokszor még ma is különösnek tartom, hogy azok a híres írókat, akiket tisztelek, ma már barátaimnak tekinthetem. Sokáig kérdéses volt, hogy író leszek-e. Tudtam mindig, hogy az akarok lenni, csak az volt kérdéses, hogy összejön-e.

Hogy indultál el a pályádon?

13 évesen kezdtem el írni. 15 voltam, amikor áttelepültünk Erdélyből Szombathelyre. A Nagy Lajosba jártam, hamar befogadtak. Rendes volt velem a város, a osztálytársaim, mindenki nagyon barátságos volt. Soha nem rekesztettek ki vagy románoztak le. Csuti Sándorné volt a magyartanárom, ő érezte meg bennem először a tehetséget. Az első novelláimat is neki mutattam meg, ő pedig összehozott Fűzfa Balázzsal, aki szintén sokat segített. Akkoriban a főiskola lapjában, a Jelenkezünkben is megjelent két novellám, ezeket nem nagyon szoktam emlegetni. Érdekességük, hogy elég helytelenül írtam, ráadásul borzasztóan gépeltem, így olyan extrém íráskép keletkezett, ami szándékos nyelvrombolásnak hatott…

Egyenes út vezetett már a gimnáziumból az írósághoz?

Nem… Elkezdtem dolgozni egy regényem, már az érettségi előtt. Közben nem publikáltam, nem tartottam elég jónak az írásaimat. Összesen nyolc évig készült a Pusztítás könyve, addig lappangott az én íróságom. Közben elvégeztem az egyetemet angol szakon, és csak 25 éves koromban jelent meg az első könyvem. A második kiadó, ahová eljuttattam, megjelentette. Rendkívüli érzés volt hazavinni az első nyomdaszagú tiszteletpéldányokat. Jobb, mint egy születésnap, hiszen az minden évben van.

Megkérdezhetem, miből élsz?

A könyveimből nem tudok megélni, ez egyértelmű, esetleg, ha több nyelvre lefordítják, és kiadják külföldön… Dolgozni, olyan értelemben, hogy kötött munkaidőben, irodai munkára, nem tudnék elmenni. Délelőtt nekem írnom kell. Pénzt úgy tudok keresni, hogy írok kritikákat és sokat fordítok, szépirodalmat és filmkritikákat is. A rövidebb anyagokat jobban szeretem, mert kevesebb energiát vonnak el z írástól.

A Trainspottingot is te ültetted át magyarra. Ez a könyv hogy kerül hozzád?

A Trainspottingot egy barátommal, Polyák Bélával közösen fordítottuk, de véletlenül kaptuk a megbízatást. Előtte több fordító is visszaadta, mert az eredeti szöveg fonetikus angolsággal van megírva. A kiadó telefonált az angol tanszékre, ahol egykori tanárom engem javasolt, végül ketten fordítottuk le.

Hogy telik egy napod?

Minél később fekszem, annál korábban kelek… A gyerekek miatt már korán talpon vagyok, és reggeli után leülök írni. Mindig délelőtt írok, ha 10-ig nem tudok hozzáfogni, az a nap már a kutyáké. Később főzök ebédet – nagyon szeretek főzni – délután, ha van valami megrendelt munka, akkor azt csinálom, esténként sokszor elmegyünk valahova a feleségemmel. Ő Szabó T. Anna, költő, Szombathelyen ismertem meg, kamaszként sokat írtunk egymásnak. A családjával ő is Erdélyből települt át, gyakorlatilag egymást gyógyítottuk ki a honvágyból.

Visszajártok Szombathelyre?

Igen, sokszor megyünk, hiszen édesanyám ma is ott él, édesapám tavaly meghalt. Idén is biztosan a városban töltünk pár hetet, nagyon szeretem a kertet. Nagyon jól tudok ott írni.

 

 

 

 

 


Jónás Tamás a Kelet-európai Irodalmi Díj egyik helyezettje

A 33 éves Jónás Tamást a Bank Austria Creditanstalt által létrehozott nemzetközi Irodalmi Díj első tíz helyezettje közé választották. A magyar HVB Bank által nevezett, fiatal szerző bécsi ösztöndíjat nyert.

A Kelet-európai Irodalmi Díjra 10 ország jelölte a térségből legjobb íróit, költőit. A nemzetközi zsűri elnökének Jiři Grušaa-t, a nemzetközi PEN Klub elnökét kérték fel. Az első díjat a bolgár Theodora Dimova Maiteka (Anyák) című regényéért kapta, amely tavaly a bolgár írószövetség legjobb prózai művének és a legjobb regénynek járó díját is elnyerte.

Az első tíz díjazott között szerepel a magyar Jónás Tamás költő és novellaíró Apáimnak, fiaimnak című elbeszélésgyűjteményével. A mindössze 33 éves magyar szerző műve elismeréseként egy hónapos bécsi írói ösztöndíjat nyert. Az 1973-ban született Jónás Tamás pályája költőként indult, majd színdarabok írásával folytatódott. 2002-ben Cigány idők című prózakötetével a nemzetközi roma irodalmi verseny győztese lett. Elbeszélései 2005-ben jelentek meg a Magvető Könyvkiadónál.

Esterházy Péter korábban ezekkel a szavakkal jellemezte ifjú kollégáját: „Jónás Tamás tele van történetekkel a szegénységről, a kiszolgáltatottságról, a fájdalomról, a szerelemről, a testről, a gazdagságról és da capo: a szegénységről – tele van történetekkel és tele van tehetséggel.“ (Forrás: A HVB Bank sajtóközleménye)