Olvasói levél: Új püspök, régi módszerek

2006.08.15. 10:18

’Püspök Úr, mit keres Ön Szombathelyen? Mit keres Ön abban a városban, ami nagy-nehezen, hosszú évek ilyen-olyan durva és kevésbé durva terrorjai után végre megtalálni látszik az identitását, végre újra tud örülni a saját történelmének, végre újra megtalálja viszonyát az európai kultúrához és történelemhez – talán, talán…”

Nem nagyon vártam mást. Sem a katolikus egyháztól, sem az új püspöktől. Bizonyára szegény jó Hans Sachs (Nürnberg 1494; Nürnberg 1576) sem, akivel egyébiránt már történt hasonló. A derék nürnbergi polgár ugyanis 1523 és 1526 elsősorban azzal hívta fel magára szülővárosának akkor még buzgón katolikus potentátjainak figyelmét, hogy lépten-nyomon egy másik derék német polgár, név szerint Martin Luther (gy. k. Luther Márton, ld. evangélikus vallás, protestantizmus, parasztháború stb.) újszerű tanait népszerűsítette. Miszerint pl. tarthatatlan, hogy az egyházban pénzért adnak-vesznek hivatalokat. Tarthatatlan, hogy miközben az anyaszentegyház papjai boldog-boldogtalant a testi (és hovatovább minden egyéb) örömök élvezetéért ostoroznak, maguk nem átallnak Lucullust megszégyenítő lakomákon részt venni, mely tevékenységben különösen a római katolikus anyaszentegyház elöljárói maradnak hűek nevükhöz: elöl járnak…. Nyilván öv alatti ütés, de szegény karneválszervezőket is ott érte az ütés: hogy is volt ez a Mediciekkel? Mert X. Leót aztán végképp nem a Jóisten teremtette pápának, gyorsan pappá kellett szentelni, hogy egyáltalán meg lehessen koronázni…(Saját maga így foglalta össze pápai tevékenységének lényegét: ”Ha már Isten nekünk adta a pápai címet, akkor élvezzük kellőképpen.”)

De kanyarodjunk vissza a Luthert később kitagadó szentatyától Sachshoz, aki ez idő tájt Nürnbergben tölti napjait és osztja lapjait, melyeken - mi tagadás – a római egyházat kárhoztatja, amiért az bizony eltávolodott Krisztus tanaitól, és pénzért árulja a bűnök elengedését. (Igaz, igaz, ebből épült a Szent Péter Székesegyház…) Hosszan lehetne sorolni, hogy mi mindent rótt még a klérus szemére mesterdalnokunk, mindenesetre addig-addig idegesítette a csuhásokat, míg meg nem fosztották az írás jogától. („A suszter maradjon a kaptafánál” - suszter volt ugyanis e vidám polgár, hét gyermek atyja, példás férj, aki cipőkészítésből élt, terjedelmes életművéért, mely közel 6000 művet számlál, bizony nem kapott egy vasat sem.) Hála Istennek azonban, 1529-ben a nürnbergiek jobb belátásra tértek – legalábbis Sachs szemszögéből nézve – amúgy evangélikus hitre is, s Sachsból ünnepelt polgára lett a városnak.

Püspökünk nem ment hát messzire, mikor szembetalálta magát Sachs nevével. Mivel híressé vált cipész barátunknak az írást megtiltani így majd’ 500 évvel a halála után mégsem lehet, kiebrudalta őt gyóntatószékestől, kikapós menyecskéstől, mindenestől az egyházmegyei kollégium udvaráról. Hogy aztán ebben a szövegek-e a ludasak, vagy inkább az, hogy megijedt, mi lesz, ha némelyik tiszta lelkű papifjonc, megrészegülve némely szép nő hírében álló színésznő bájaitól, rögvest ráébred, hogy talán nem a – RÉSZBEN – frusztrált és álszent szellemi nyomoroncok által kanonizált tanok között kellene keresni a Földön a válaszokat – a boldogságról már nem is beszélve –, azt csak a püspök úr meg a főnöke tudja. (Mármint a legnagyobb…) Kíváncsi vagyok, milyen indokokat említ püspökünk a levélben. Szegény Sachs ezúttal is bizonyára alantas, vulgáris, egyházellenes, erkölcstelen – akárcsak 500 éve…

Nem tudom, elgondolkodott-e Püspök Úr azon, hogy milyen összefüggés volt Luther kitagadása és tanainak térhódítása között. Hogy bölcs dolog volt-e vajon Leó pápától tovább folytatni a tivornyákat és árulni a búcsúcédulákat (jó pénzért ezekkel lehetett megváltani az embernek magát a bűneitől, és ezzel egyben a megváltani a belépőt az Nagy Római Katolikus Anyaszentegyházi Mennyországba…), és betiltatni Luther és társai írásait. Erre ugyanis a fránya betiltott írások azzal szoktak reagálni, hogy féktelen mértékben megnövelik a népszerűségüket. A betiltók népszerűsége meg ugye…

Püspök Úr, mit keres Ön Szombathelyen? Mit keres Ön abban a városban, ami nagy-nehezen, hosszú évek ilyen-olyan durva és kevésbé durva terrorjai után végre megtalálni látszik az identitását, végre újra tud örülni a saját történelmének, végre újra megtalálja viszonyát az európai kultúrához és történelemhez – talán, talán… Amely város önkormányzatának és intézményeinek amúgy úgyszintén hosszú évtizedek ilyen-olyan egyházpolitikája után az utóbbi évtizedben végre határozottan javult a viszonya az egyházakkal is. Az Önével is.

Hogy közben egyházának népszerűsége a lakosságnál meredeken csökken? Ha Ön e megtépázott népszerűséget akarja helyreállítani, akkor nem azokat kell lehetetlenné tenni, akik tükröt tartanak az álszentség, a beteges féltékenység és más emberi gyarlóságok elé, hanem olyan válaszokat kell adni az emberek kérdéseire, amiknek segítségével boldogan tudnak élni. A Földön. A 21. században. Az Ön egyházának a válaszai ma nem ilyenek. Az Ön egyháza ma nem kinyitja, hanem bezárja a kapuit. Pontosan úgy, ahogy Ön egy tollvonással bezárta a kapukat e nemzet többszörösen kitüntetett színészei előtt.

Az Ön egyháza, kedves Püspök Úr, az elmúlt kétezer esztendőben többet ártott a krisztusi tanításoknak, mint az összes ateista együttvéve, akik pedig legalább olyan kevésbé a szívem csücskei, mint az a parazitahad, amelyik engedi felépíteni az éhező Elefántcsontparton a Szent Péter Dóm másolatát, sőt, még meg is áldja az. (Ez nem a Vatikán esztelen reneszánszkori költekezésének idején történt, hanem a 20. sz. végén!) Helyette inkább azon kellene elgondolkodni, hogy mit tegyenek azért, hogy azon a kontinensen kevesebben haljanak meg AIDS-ben. Püspök úr, én jártam ott, higgye el, nagyon nehéz egy analfabéta feketének elmagyarázni, hogy ha a felesége AIDS-es, akkor többet ne szeretkezzen vele, hanem imádkozzon sűrűn a Jóistenhez, aki hátha csodát tesz majd, és akkor az asszony majd magától meggyógyul. Mert gumit azt aztán nem… Meg sok minden máson is. De ez már végképp nem ide tartozik.

Hogy lesz-e egyszer ebben a városban is egy Hans Sachs, akinek néhányan emlékeznek majd a nevére 400 év múlva valahol Nürnbergben, azt nem tudom. Hogy Szombathelyen az Ön nevére egy darabig sokan fognak emlékezni, abban biztos lehet. Mint ahogy abban is, hogy Ön nélkül ezeket a darabokat jó páran soha nem olvasták volna el.

Ha pedig azt gondolja, ettől majd többen járnak Önhöz templomba… Püspök Úr, azokra, akik emiatt majd sűrűbben járnak Isten házába, nos azokra én azért csak mérsékelten lennék büszke egy doktori címmel a zsebemben…

Oberon


Vonatkozó írás: Új püspök, új helyszín: Költöznie kell a Karneválszínháznak
.