Nehéz nap éjszakája: Kispál és a Borz originál Őriszentpéteren

2006.08.21. 21:55

Nekiindulni az Őrség erdőségeinek mindig bőven jár meglepetésekkel. Most különösen. Magából a fő attrakcióból, az 1987-es, eredeti felállású zenekarból ugyan csak csökkentett játékidőt kapok, de az érdekes körítést se szabad kutyaszámba venni, éjszakai stoppolással, Hobo-rajongó negyvenesekkel és árokba fordult Trabanttal. Zene, kaland, ilyesmi.

Késedelmet töredelmesen

Rutinos koncertlátogatóként a fél kilences érkezés nagyon is megfelelőnek tűnik bármihez. Amikor azonban az Őriszentpéteri faluházhoz érkezésemkor a Zsákmányállat szól, gyanút fogok, hogy nem az előbb kezdődött el az, amibe éppen belecsöppenek. Hacsak nem akarják minél hamarabb letudni a kötelező köröket, hogy aztán belevethessék magukat a jóval ritkábban játszott, de hasonképp jól megírt és a többrétűségükben is szerethető slágerekbe.

Kispál és a Borz originál


Gyors közvélemény-kutatással próbálok a dolog végére járni. Megkérdezek pár embert a közönségből, hogy itt vannak-e már az elejétől, és ha igen, akkor adják már a tudtomra, mióta is megy a koncert. Ahány fiatalabb és idősebb embert megkérdezek, annyi mond mást. Utólag derül csak ki: a köztes állapot lesz a nyerő: kilencig pont lefut a szokott két óra. Hurrá.

A koncert végén újabb kérdésekkel zaklatom a távozófélben lévőket, hogy az elején milyen számokat játszottak a Kispálék. Ám senki nem tud felvilágosítással szolgálni. Ez két dolgot jelenthet. Vagy túlbecsülöm a kilátogatók többségét és az első sorok átéléssel énekelgetőin kívül mindenki pusztán megnézni jött az országos hírű sztárzenekart, vagy csak nekem nem nyílnak meg az emlékezet ereszei. Reménykedem az utóbbiban. Hadd vigyem el egyedül a balhét!

Hova visz a visszakanyar?

Mikor 1987-ben (és még pár évig) a Bräutigam Gábor (dob), Kispál András (gitár) és Lovasi András (basszus, ének) alkotta trió „nekiállt nyomatni a beatet”, még javában punknak illett lenni. Azaz harsánynak, odamondogatósnak, háromakkordosnak és – valljuk be – nem ártott a „szemét”-esztétikát a kinézetben is „hozni”.

Kispál és a Borz originál


Erre Lovasiék jöttek a hatvanas éveket idéző hangzással, a valóság fölé emelt kis hétköznapiságaikkal és a kiöltözetlen önmagukkal, amivel a rossznyelvektől kiérdemelték a „jóllakott napközis” és az „alternatív Pa-dö-dö” típusú odavágásokat. Akárcsak a túlságosan popzenés, a romantika felé is kacéran készséges és nyitott Pál utcai fiúk a hasonlóan szellemes és primerebb jelzőket egyaránt.

A tizenkilenc évvel ezelőtti, eredeti felállásban, a korai Kispál dalok közül válogatva mutatkozik be mostani koncertturnéján a Kispál és a Borz. Ennek magyarországi első állomása volt a szombati koncert Őriszentpéteren. Azért hogy az első dalok eredeti hangszerelésben szólaljanak meg, több koncerten a kezdeti időszak basszusgitárosa, Ózdi Rezső is vendégszerepel. A turné egyben egy kísérlet is arra, hogy hogyan működnek a közel 20 évvel ezelőtti hangszerelésű számok 2006-ban.

Kispál originál turné:

08.19. Kamocsa, Oaza Camp (SL)
08.20. Őriszentpéter, Hétrétország Fesztivál
08.24. Szeged, SZIN
08.26. Mezőtúr, Túri Vásár
08.29. Pécs, Hullám Fürdő
08.31. Budapest, A38
09.01. Sopron, VOLT Terasz
09.08. Debrecen, Lovarda
Bräutigam 1995-ben hagyta el a zenekart, mert az addigi dalírási technikáikra unt Lovasi új utak felé vette az irányt, amihez a „lányok kedvence” tudásilag már kevésnek bizonyult. Ebből lesz majd a rákövetkező évben az Ül album, aminek nem igazán akad párja a Kispál-lemezek között. Jóval kisebb a rajongótábora is, mint bármely másiknak. Addig azonban elkészül a magyar könnyűzenei kánon szerinti legjobb anyaguk, az Ágy, asztal, tévé (1993), rajta olyan alapvetésekkel, akár a Zsákmányállat, a Levesek porból, a Tingli-tangli, a Bársonyfüggöny és a címadó dal (hogy önkényeskedjünk is egy pöttyet a szénné játszott kimaradt számok kárára). A „Sika, kasz, léc” összehozására – tudható – válságstáb állt össze, elég rossz hangulatban telt a lemezfelvétel. Hanem ki nem adná oda a fél bármilyét is zenészkörökből, ha e lemezt az ő becses neve alatt számítanák sokra?

Dívik egy másik felfogás is, ami az első két hanghordozóra helyezi a hangsúlyt: Föld, kaland, ilyesmi (1990), illetve Naphoz Holddal (1992). (Az utóbbin félrenyomták a borítót, az eredeti cím Napozz Holddal lett volna József Attila Eszmélete után). Ami azért is érdekes, mivel a 2004-es és a 2005-ös Szigeten hallottam Lovasi-szövegelemzéseket, ahol éppen ezekben találta meg Arató László a legtöbb rafinériát, az apróbb-nagyobb utalások nem kevés számát. Érdekes, értelmes és csak imitt-amott túlspilázott túlmagyarázással. Lovasit kérdeztem is erről, de ő ebbe inkább nem menne bele, mindenkinek jelentsék azt a sorai, amivé nekik azok összeállnak.

A jól telt koncert

De vissza a jelenhez. Lássuk, miből is élek, mit nem legelt le előlem az idő! Az általam látott 30 percben a Disznók táncát kívánják sokan, de hát az már a Bräutigam utáni időkből való, így nem is kerül lejátszásra. A zenekar nevét a köztudatba emelő Szőkített nő viszont igen. Jutka rappes része (ami e sorok írójának kedvence) ugyancsak, így puritánon, a „környező” dallamokból kiszakítva. Ekkor már csak a kemény mag, a két András mutatkozik a színen. Visszatapsoláskor se jön velük be Bräutigam, csak a végső meghajlás idejére. Az Ágy, asztal, tévé jön Kispál gitárkíséretével, ahogy egykor az már megesett.

Kispál és a Borz originál


Előtte azonban a hozzá társuló sztori. 1993-ban Az Ifjúsági Magazintól a Manhattan és az Edda művek („halottakról jót, vagy semmit!” – így Lovasi) mellett kapnak valamilyen díjat. Amit ők szívesen vesznek (általában is, de át különösen). Ám a rendezvény szervezői mást gondolnak. Legyen csak egy bő koncertes este, ahol a három díjazott lép fel teljes koncertekkel. Ők erre Elton Johnra hivatkozva rázogatják a sérót horizontálisan, mondván: nem úgy és akként illik, hogy ekkor már elhiszik róluk a fene nagy talentumot, s elég csak egy számot mutiba odatárni, majd léc, de előbb még irány a bárpult? Többet se hívták meg őket onnan. Ennek emlékére jön Őriszentpéteren a fent említett címadó szám. És a záróra.

Hazaútra juthatna egy laza túra

De nem eszik ám olyan forrón a kását, mert a tömegközlekedés ilyenkorra már meghal az Őrségben. Vagy percekig kerülgetnek a hazainduló autósok, majd az elszánt stoppolásomat belém fojtva, egy későnegyvenes pár vesz fel és hoz el Nádasdig, ahonnan már Körmend fényei is szépen láthatóak. Szavam se lehet. A koncertről jönnek ők is.

Útközben elmesélik, hogy a brummogó basszusgitár mellett nem értették Lovasi szövegét. Mire mondom, hogy „előismeretek” nélkül, pusztán a koncerten elhangzókra nála nem lehet hagyatkozni. Nem úgy megy az, kérem. Felhozzák még ellenérvként Hobót, akinek a mély, dörmögő hangja bármikor is hallották élőben, tisztán jött át. Oké, ők nyertek. Nincs több érvem. Engesztelésül beérem azzal, hogy aztán CD-ről erősen dubos reggae-muzsikával örvendeztetnek.

Nádasdtól gyalog indulok a maradék három kilométernyi úton. Felbátorodva a hirtelen jött sikeren, megint stoppolni kezdek. De itt már nem bánom, hogy nem vesz fel az a Trabant. Főleg akkor érzem frissítőnek és egészségesnek a nyáréjszaka levegőjét, mikor tíz perc múlva egy kisebb árokból húzatják ki a történelmi idők státuszszimbólumát. Mellettük elhaladva még megkérdezem, hogy kell-e segítség, ám a nemleges válaszra továbbindulok.
.