Legyen Jamaica a… a miénk!

Névsorolvasás

„Nagy a család és a haveri kör” – jegyzi meg egy srác a pultnál, mikor a Tizenhét piros pólós frontembere már a harmadik zenekarban mutat elhivatottságot a hiperaktivitásra. Legyen az a veszett grimaszparádétól a földön fetrengésig bármi.

Ugyanezt a közvetlenséget sugallja már a plakát is a zenekarok titulusaival: Soulbang (eraly reggae pirates), Jah Warriors (reggae rude boys), Tizenhét (ska titans), Masszív (BP. ska mates) és Shanti (ska fellows). Aztán amikor felhörpent az ember (lásd még: újságíró) egy-két sört kísérőnek a reggaeből skába és onnan vissza tartó zenékhez, akkor már nagyon biztos a dolgában. Mármint hogy a Korai Öröm által belakott „folyamatzene” kifejezés erre az estére szintén áll. És hogy nem igazán kéne az egyes fellépők dolgait külön méltatva földarabolni az élményt.

Hiszen elég volt bárki jelenlévőnek ráhagyatkoznia a fenti két ritmusfokozat között sebességváltózó hangász fiúkra és lányokra, a többi az este folyamán már adta magát, legyen az maga a koncert vagy a soundcheck.

Bent és középen

Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyik legjobb hangulatú oladi buliba csöppent bele az oda jó okkal vagy esetleg gyanútlan kilátogató. Köztük egyaránt akadt sárga-zöld-piros színösszeállításban pompázó „hitű” rasztahajú srác; a földön két sör társaságában meditáló sokrétűen és sokrétegűen szakadt punk; mezei „nem voltam még soha ska buliban, hát idejöttem és tényleg tök jó” természetközeli filozófiát hirdető angolszakos; legelöl talán tánctanárnői babérokra törő nekivetemedett gyönyörűség és még rengetegen mások. Igen, a szokott lassú oldódás helyett már az első perctől fogva teli tánctér fogadta az – ezek szerint – ellenállhatatlan ritmus csábítását.

Pedig a fellépő zenekarokra eredendően (már a stílusból fakadóan sem) nem nagyon jellemző a túlzott törtetés, hogy minden lehető fórumon megmutassák magukat. Elég csak megnézni a neten a leghíresebbjük, a Tizenhét honlapját, ami a minimalizmusával akár mintha a zen buddhizmus mértékletességét idézné. Így akár meglepő is lehetne ez a teltházas Esélykiegyenlítő buli. Hanem a ska, reggae és rocksteady triumvirátus mozgalmas és átmozgató zenéire nem feltétlenül csak a „nagy” nevekhez kapcsolható slágerek okán mennek be a bulizni vágyók. Jobbadán a feeling miatt. Amire panasz tényleg nem lehetett.

Számok számolatlanul

A zenéik nem igazán hozzáférhetőek, ha egyáltalán rögzítésre kerültek, és azok között is sok a feldolgozás. Most is jöttek a Bob Marley klasszikusok meg a kevésbé ismert nóták ugyancsak. Ezek egyképp lehettek saját szerzemények és a jamaicai népdalkincsből szemezgető gazdag aromájú hangulatfokozók. Bár inkább az előbbire adnám a voksom. De szinte bármi szóba jöhet: a „Glory, glory halleluia!” vagy egy, a célra tartott alkoholizálásra nem éppen szalonképesen bujtogató „kórusmű”. Szóval ugyan frenetikus odaadással keltenek is bennünk hasonló hevületet e zenekarok, hanghordozók terén nem igazán termékenyek. De ez mit sem számít annak, aki ott szaporázza a színpad tövében.

„A reggel, ha teheti, nagyon korán tud jönni” – mondja egy enyhén szédelgő lány a barátjának a hajnal hármas záróra előtti percekben. Hogy ez jót jelentett-e számára vagy sem, nem derült ki. Mindenesetre a buli kínálta számos mindentől kiszipkázott energiák kellemes fáradtságot hagytak a tagjainkban. És a többiekében is biztos.

Talán csak a lelőhetetlen, mikrofonnal a kezében igenmód az elevenében lévő frontemberben maradt pár maratonnyi erőtartalék, miután a buli zárásaként a Tizenhét többi tagjával lejött a színpadról. Reméljük, hamarosan újra nekidurálja magát – mindenki mind nagyobb örömére.

Addig meg bújjunk el a közelítő hideg elől alkoholt mérő, fűtött közszolgálati helyiségekbe: talán akadnak ott ilyesféle napfényes zenék is!

Értékelés: 8/10