Ötvenéves a Vas Népe: Legjobbkor

2006.11.18. 22:17

A megyei napilap marketingesei beletenyereltek a ganajba. Ebben a jubileumban benne van az egész elbaszarintott rendszerváltás.

Mottó:
"Pozsgai Zoltán a kádári konszolidáció
éveiben vezette a lapot.
Mondhatni bölcsen, szorítva-engedve,
óriási szakmai tudással"

Vas Népe

Szombat reggel a postaládámban landolt egy Vas Népe, pontosabban annak melléklete. Mivel semmilyen napilapra nem vagyok előfizetve, a 24 oldalas kiadvány hátoldaláról ítélve először azt hittem, hogy a Media Markt vaskos karácsonyi vásárlásösztönzéséről van szó, ám megfordítva egészen más jellegű dizájn köszöntött rám: a karcsú, aranyszínű, döntött 50-es szám és a mellette kihelyezett logók erősen hajaznak az évtizedekkel korábbi pártjelvény-grafikákra, és mint utólag kiderül, nem is járok messze az igazságtól.

Az újság úgy döntött, eseménymarketingileg kiaknázza az évforduló lehetőségét, szép kerek szám ez a félszáz, minden PR-szakember álma, igazi ziccer. Mármint egy normális történelmű országban, csak hát történetesen Magyarország nem az. Mert akárhogy csűrjük-csavarjuk, ötven évvel ezelőtt – és még pár évtizedig utána – itt olyasmi történt, amit jó lenne kollektíven vagy teljesen elfelejteni, vagy végre egyenesen beszélni róla. Mindkét verziónak annyi az esélye, mint vízilónak az epsomi derbin.

Szóval a megyei napilap úgy döntött kockáztat, eszi fene, bevállalja az a megnyomorító, röpke három évtizedet, aminek az újság maga is aktív részese volt a napi aktív agymosással, párthatározatok, direktívák, munkaversenyek, aktuális megfélemlítés, miheztartás és egyéb brutálisan ostoba és szándékosan ostobaságot propagáló szellemi termékek közlésével.

Igaz, az akkori újságírók valószínűleg csak hajszállal kényszerültek több mindennapi kompromisszumra, mint a történelemtanárok, a tanácsi adminisztrátorok és az úttörőcsapat-vezetők, és biztos voltak közöttük remek tollú és érzékeny emberek – mint ahogy a párttagok zöme sem ivott vért -, de azért meglehetős merészség a korábbi főszerkesztők – akik nagyon is aktív eszközei voltak egy kegyetlen hatalom napi gyakorlatának – felelősségét és a gépezetben betöltött szerepét légiesíteni az aktuális példányszám és a szakmaiság – szocialista szakmaiság? - megfoghatatlan takarója alatt.

A maszatolás persze annyiban érthető, hogy a napilap bizony a megyei MSZMP újságjának jogutódja, és egy évfordulós ünnepen – ha már egyszer valaki kitalálta, hogy eseménymarketinggé kell tenni az elmúlt ötven évet - ezzel a kínos hagyománnyal is kezdeni kell valamit. Ennyit sikerült.

Az egész emlékeztet kicsit a mai szocialista pártra, amely vért izzadva próbálja elmagyarázni, hogy ők már nem azok, akik voltak, nagyon is mások, még 1956-ot is mélyen átérzik, ha kell, de azért az MSZMP-jogutódjaként a jussolt káderek, a székházak, az üzleti- és a médiakapcsolatok jól jönnek. És egyre jobban.

A Vas Népe persze nem szellemi örököse az egykori pártújságnak, sőt ellenkezőleg. Egyike azoknak a kevés helyi médiumoknak, melyeknek a piac ordastörvényei között kell megélniük. Röhöghetünk persze az olyan ünnepi címeken, hogy „Teri néni ötvenhárom éve járatja a megyei lapot”, de azért aki benne van, az tudja, kemény világ ez, aminek napi taposómalma valószínűleg a mostani VN-újságírók többségének sem okoz feltétlen örömet. Meg hát magánújságként azt csinálnak, amit akarnak, legfeljebb megvan a véleményünk a tőke működési mechanizmusáról és a tehetségek pazarlásáról.

Ezzel az ötvenéves Vas Népe-jubileummal nagyobb baj, hogy benne van ez az egész elbaszarintott rendszerváltás, amely során a domináns politikai tőke domináns gazdasági tőkévé transzformálódott, elnyomva, megfojtva, deformálva minden más valódi lehetőséget. 16 év alatt sem oldódott meg semmi, és a – magát demokratának és racionálisnak gondoló - ember azon kapja magát, hogy két üveg bor után baráti társaságban megkérdezi a másiktól, hogy egyáltalán volt-e értelme az egésznek.
.