Városfejlesztés: Tárgyalás volt, ötlet nem sok

2006.11.27. 21:10

Folytatódott a pártközi egyeztetés Szombathely fejlesztési lehetőségeiről. A kampányhoz képest nem sok új történt.

Hétfőn este folytatódott a pártközi egyeztetés Szombathely fejlesztési lehetőségeiről. Ezúttal Czeglédy Csaba (MSZP) alpolgármester volt a kezdeményező, aki – a polgármesterrel történt egyeztetés után – minden politikai erőt meghívott. Ipari parkról, római fürdőről, esett szó, no meg a kész projektek hiányáról. Szóval semmi új, legalább is a kampányhoz képest.

A beszélgetés most is kisebb politikai pengeváltással kezdődött: az ellenzéki képviselők a polgármestert hiányolták. A meghívóból arra következtettek, hogy Ipkovich György is jelen lesz, Czeglédy szerint erről szó sem volt, majd rövid szövegértelmezési vita után megegyeztek abban, hogy nem egy nyelvet beszélnek. Szerencsére a későbbiekben mégiscsak egymásra találtak, legalább is a városfejlesztési elképzeléseik.

Városfejlesztés


Az ellenzék részéről Molnár Miklós (Pro Savaria), Marton Zsolt, Horváth Zsolt, Vigh Gábor (mind Fidesz) vett részt a tanácskozáson, a városvezetést Czeglédy Csaba, Németh Kálmán Szabó Gábor polgármester-helyettesek képviselték, tanácsnoki szinten jelen volt az SZDSZ Feiszt György személyben, Gyimesi József, az ESZE képviselője pedig magával hozta az egyesület elnökét is.

Szabó Gábor városfejlesztési alpolgármester elmondta, két tanulmány is készült a lehetséges jövőről: egy, a városfejlesztési bizottság által is tárgyalt "Új impulzusok" című elméleti munka, és egy praktikusabb, konkrét célokat és a pályázati forrásokat is megjelölő "Szombathely és agglomerációja" területfejlesztési programja című tanulmány. Ez nagyon friss, az ellenzéki képviselők még nem is látták. Szabó szerint szükség van egy, az agglomeráció településeivel való összefogásra, egy 150 ezer lakosságszámú terület eredményesebben tud pályázni, mint egy nyolcvanezres.

Szabó Gábor a reptérrel kapcsolatban úgy vélte, ez nem időszerű, bár nem kell az ötletet elvetni, ám érdemes a reptér helyét a várostól távolabb kijelölni, és a területet most ipari park céljára hasznosítani. Ebben egyetértés volt, különösen azért, mert a város tulajdonában lévő utolsó egy hektár ipari terület, ha a közgyűlés rábólint, a napokban gazdára talál.

Czeglédy Csaba azt az információt osztotta meg a jelenlevőkkel, mely szerint a város a hadügyminisztérium Gencs és Söpte felé eső, részben e települések területére eső földjeit - a településekkel közösen - szeretné megszerezni, ebben már folynak a tárgyalások. Ezután kerülhet sor pályázat segítségével az ipari park kialakítására. Az ellenzéki képviselők szerint így már három év múlva lesz is felajánlható területe a városnak.

Németh Kálmán a Huszár úti laktanya hasznosítását, egy rekreációs övezetet római fürdővel, a buszpályaudvar áthelyezését, az Ady tér feltárását, az SZTK épületének kiürülése után a Március 15-e tér újragondolását jelölte meg preferenciaként.

Ezek közül csak a római fürdőről esett több szó, az ellenzék támogatandónak tartja. Mint Vigh Gábortól megtudtuk, 27 milliárd forint van fürdőfejlesztésre a Regionális Fejlesztési Tanácsnál, de ebből a kormány négy fürdőt szeretne elsősorban fejleszteni, amelyek között nincs ott szombathelyi.

Szóba került a Haladás pálya megszerzése is, Czeglédy viszi a város szándéknyilatkozatát a MÁV-hoz. A MÁV könyv szerinti értéken, 460 millióért adná el Szombathelynek a területet, a városvezetés ezt sokallja. Ezzel kapcsolatban Horváth Zsolt vetette fel, hogy át kell ezt gondolni, mert ha nem tudjuk hasznosítani, ötven millió forintos kiadást fog jelenteni a fenntartása.

A jobboldali képviselők többször rákérdeztek, hogy van-e beadásra kész projektje a városnak, melyre kitérő válaszokat kaptak, de úgy tűnik, egyetlen komplett projekt nincs. Molnár Miklós szerint a következő két évben a városban egyetlen fejlesztés sem fog elindulni.

A következő kérdés volt, hogy miből lesz önrész. Horváth Zsolt szerint ezt is ki kell találni, nem csak pályázatokat. Németh Kálmán azt válaszolta, hogy az önrész hiánya nem lehet akadálya az uniós projektek megvalósulásának, ha kell, hitelt vesznek fel.

Miután egyetlen ötletet sem vetettek el a képviselők, a tárgyalások a fontossági sorrend megjelölésével folytatódnak. A megegyezés fontos, mert májusig kész pályázatokkal kellene rendelkezni. A projektek elkészítésre a kormány összesen négymilliárd forintot biztosít az önkormányzatoknak.

Korábban: Se vita, se konszenzus, se fejlesztés
.