Lovasi András zenei háztájéka folyamatos változásokon megy át. Amint lankadást tapasztal, frissítgeti a tagságot. Hol visszamegy a gyökerekhez. Hol a lendület-megmaradás végett száll más vágányra. Hol pedig alkalmi társaknak ad teret az anyazenekar hangzásának gazdagításra. A szombati remek koncerten ez utóbbi történt.
Terepszemle
Emeleti jeggyel özönlünk be a székekkel telesűrített színházterembe, ahol a szokott táncplacc is nézőtérré alakul. Azért csak felpislantok a fenti könyöklős helyekhez. Ott fotósok és egyéb belsősök keresnek terepasztalos perspektívát. De vissza a szokott szemmagasságba. A színpadkép gyors átguberálása kilenctagúra hozza ki a zenekari létszámot, ami egyezik is a későbbiekkel. Egy minutára bevillan a tavalyi (tavalyelőtti?) OMK-s csendesülősük, ahol egy hegedű volt hivatott az extra ízt hozni a nyugisabb hangvétel mellett. Most, még így pőrén, a hangszerarzenál hátsó részén három mikrofon sejteti a beharangozott vonós triót. És persze az ütős rásegítés sem kerülheti el a figyelmet, ami majd az egyel ezelőtti dobos, Tóth Csülök Zoltán kezel.
Oké, fordulok hátra, nézzük a mekkora közönség miként lel pozíciót. Háromnegyedes népsűrűség mellett, a hatodik sorunk után és a második söröm előtt bólintok, hogy korrekt, a többség váron belül van. Meglepő módon azonban a néhol szűk sorok között kevés alkalom adódik mások italának felrúgására. Vannak ugyan próbálkozások, de olyan igazi „én aztán innen ki nem mozdulok” típusú matekost nem látok. (Az idevágó egyenlet-levezetés: koncert = kb. 2 óra = 120 perc, egy sör kb. 25-30 perc, azaz: 120/25 vagy 120/30= 4-5 sör.) Sebaj, van helyette intimpistáskodás. Belsős információ szerint ugyanis a legutóbbi dobostól (aki kinézetileg valahol félúton volt Dióssy és Lovasi között) nemcsak zenei okokból váltak meg. Hírlik, hogy a fő-András kapuzárási pánik címén nem bírt a libidójával, meg a Mihály nőjében is itt virágzott az odaadás... De hagyjuk is az ilyesmit.
Jómagam beérem óránkénti egy korsó sörrel, ámde csak egyre rendezkedtem be. Fel hát a „Bocsánat, elvonási tüneteket előlegző tünetek!” feliratú pólómat és irány a pult. Kint, a pangó aulában rögtönítélő italvásárlás folyik. Alig három perc alatt a helyemen ülök. „Hegedűt szeretnék látni a színpadon” – jelentem ki, és láss csodát!, már mennek is fel az öltönyösök oda. Így teljesüljön minden vágyam! És a légiósok nyomán hamar meglelik a birtokosok a hangszereiket. Kezdődhet a koncert.
Blokk 1.
Ismeretlen számmal nyitnak. Elől, a csatársorban a szokott négyes tagság. A dobok mögött Bóra Áron sejteti, hogy frissdiplomásként is lehet boldogulni az életben. Ám ennél tovább nem jut az évszámokkal bíbelődő gondolat, mivel Kispál András riffjei a Zsákmányállat szót mondatják ki a mellettem ülővel. „És támad akkor olyan sötét…” sor közben már népzenés ízeket hoznak a vonósok, hogy aztán az egyszeri refrén alatt kiteljesedjék ez a vonulat. Meg a szokatlanul erős Dióssy-jelenlét a maga zongoraszólóival. A szám gyorsan lefut, ahogy a többi is, nincs felesleges lacafaca. Ez jó. Az ellenben kevésbé, hogy Lovasi fáradtnak tűnik. Hiányoznak a sztorizásai, a szikrázó humora, hogy a számok között (látszólag) félvállról és a pillanat ihletettségében odavetettek tényleg hassanak. Ugyan próbálkozik serényen: most a zenekar bemutatásánál elfelejti Lecsó nevét, helyette UV-festékkel lekent fizimiskát javall, merthogy az hatásosabb volna.
Sorjáznak a számok: Az emberek megértik, Egy az Egybe (csak maga): ez utóbbit balalajka-feelinggel nyomják, szlávos hatásokat mutatón. „Most pedig egy kis liftzene” – így Lovasi és jön a Pistike (a Malév gépen), a közönség meg hálásan örömujjong. A számot – hozza tudtunkra az énekes – a terroristák kiképzésén használják első szűrőnek az arab országokban, míg nálunk a következővel szelektálnak: Zár az égbolt. Ismét megnő a vonósok szerepe: előbb a pengetett hegedűhúrok, majd a jégsíkos vonóskíséret képében. Alighogy véget ér a szám, a szövegírója már csóválja a fejét, hogy a refrén olyan novákpéteres (Kimnowak). Hanem hamar túlteszi magát ezen: a Rezervátumban a klarinétról derül ki újfent a zsidós jelleg. Ami közben már nem állhatják meg a néhány sorral előttünk ülő fiatalok, hogy ne mutassanak fityiszt a csendesülésre. Kihúzódnak oldalra és ropják a koncert végéig. Ahogy Dióssy ujjai is az Ippon Lite során, merthogy az ő zongorajátékára épül eme cselgáncsból csent szakszó köré írt szám.
Blokk 2.
„Vannak-e nálatok dílerek / nálunk a tehén ad tejet”, „TV2 és RTL / nálunk senkit sem érdekel” stb. Ezek már egy új szám sorai, ami, ha minden igaz, „Tiszta udvar, rendes ház” címmel ad biztatást a jövőre. Mivelhogy az utolsó Kispál-sorlemez, az Én, szeretlek, téged elég felemás érzéseket hagyott a többségben. „Szar, de nekem tetszik” – kommentálja aztán Dióssy az előbbit. Mire Lovasi útilaput kötne a szintista lábára, ám az mentegetőzik, hogy oké, hogy az, szar, őbenne mégis kellemes érzéseket hagy. Tovább és előre: A honi csillagászat fejlődése. Megintlen vonósok, de most mintha túl sok volna belőlük, pusztán csak a sűrítik a hangzást, nem adnak érdemit hozzá. Annál jobb viszont az Egy fiú ágyában, amit a frontférfi homoerotikus számnak becéz. Bendzsó, fura hegedűk, zárótételnek pedig Dióssy zongorafutama.
A szám után Lovasi kettőt szusszan, megkérdezi az oldalhajóban táncolókat a kellően pihent voltukról, majd a klasszikus toposzt rántja elő a batyujából: Nagyvárosi románc. Itt Dióssy viszi egy prímet, vagyis rappel, ami egyre inkább azt sugallja, hogy lassan előlép a zenekari második helyre. De mit is beszélek, a következő – a gitárostól hajdanán roppantmód utált – Szívrablás már Kispál András-szólóval teljesedik ki azzá, ami. „Egy ilyen szám mínusz két sör. Részegen érkeznek valakik és onnan a mínusz” – jegyzi meg Lovasi, talán pont erre utalva. És ha már melankólia, akkor a Fűben alvó érkezik, majd az egy verze hiányát nyögő (de utólag prózában kiegészített) A magyarság tengerérzése. Végül tömören és alig cifrázva: az akusztikus Anya, apa és a kígyó, a WC-n sírni, a vonóskísérettel kihagyhatatlan Keringő. Majd a szombat éjszakába tartó beleengedésre való tekintettel a Mulató. És a színpad kiüresedik.
Extra futam
Sokat nem kell a szokott praktikákkal győzködni a zenekart a ráadásért. A megunhatatlan Tejjel kifliben Kispál megint elemében van, jó elnézni, ahogy ültében a gitár nyakán csúszkál az a fém mütyür. Utána Lovasi már épp egy Máté Péterbe kezdene, hogy „egy kispatak”, de inkább Gyónásnak lát, ahol a lebutított verzióban szinte végig „csokit loptam” szerepel hibának. Aztán egy számomra ismeretlen szám jön. Végül a Hang és fény, a Volume és a Gumicsizma és a Már délután.
Közben kimegyek WC-re. Onnan kifelé jövet egy lány tart nagyban befelé. Már épp kezdenék a fali piszoárokra utalgatni, hogy a kishölgy bizony eltévedt, mikor mondja, hogy tudja a dolog szánalmas voltát, de a barátját keresi. „Andris, itt vagy?” – kiált is rögtön bele a csempézett térbe. Ám a srác nincs a zárt ajtók mögött. Azzal megvonja a vállát és elhagyja a helyiséget. A csajt később a pultnál látom egy csávóval. Aki akár lehet a keresett Andris is. Vidám hely az élet.
Értékelés: 9/10