A fő csapásirány az integráció - Interjú Czeglédy Csabával

Ön sikeres üzletember. Miért akart alpolgármester lenni?

Az általam vezetett cégcsoportnak voltak nehéz időszakai, de ezeken túl vagyunk. A csoportnak 2006-ban 6 milliárd forint feletti árbevétele volt, több mint száz közvetlen beosztottam van, akik nagyon jó emberek. Folyamatosan fejlődünk, új dolgokat kezdünk el, minden megy a maga útján. Én mindenképpen szerettem volna valamit, ami új, ami kihívás. Ha nem jött volna össze az alpolgármesterség – és mindössze 300 szavazaton múlott, hogy győztünk -, akkor lehet, elmentem volna külföldre vagy egy nagyon-nagy fába vágtuk volna a fejszénket. Az alpolgármesterségben is a kihívást látom.

Annak itt van az intézményreform. Mikor döntötte el, hogy magára vállalja ezt a feladatot?

A tavaszi győzelem után már tudatosan készültem az ősztől kezdődő feladatokra. A félév alatt már számba vettem a teendőket, és láttam, hogy elkerülhetetlen lesz hozzányúlni a rendszerhez, különösen az általános iskolákhoz, ahol 1200 gyerekkel van kevesebb, mint nyolc éve, ráadásul az elkövetkezendő 4-6 évben további körülbelül félezer gyerekkel csökken a létszám. A város nincs csődhelyzetben, de annyira nem gazdag, hogy ne hajtson végre semmilyen ésszerűsítést. Ha nem csinálnánk semmit, az pár év múlva valóban előidézhetne egy ellehetetlenülést.

Mintha egyedül maradt volna a városvezetésben ezekkel a reformokkal, így néha tettesnek, néha áldozatnak tűnik.

Ez szándékos. Én azért dolgozom, hogy 2010-ben nyerjünk, és úgy, hogy Ipkovich György legyen a polgármester. Így az engem nem köt béklyóba, hogy mi lesz a szombathelyiek véleménye Czeglédy Csabáról. Remélem, hogy inkább pozitív lesz, de nekem elsősorban a saját választókörzetemben kell nyernem, és akkor ismét a polgármesteren múlik, hogy felkér-e engem alpolgármesternek. Tudom, hogy kopik a népszerűsége annak, aki ilyen dolgokat magára vállal, ugyanakkor úgy gondolom, az emberek egy része értékeli, hogy elmegyek mindenhova, nem beszélek félre, nem hablatyokok, hanem őszintén elmondom a gondokat az intézményvezetőknek, szülőknek, mindenkinek. Ha fejleszteni akarunk, racionalizálni kell.

Gondolom, másnak is megfordult a fejében a kérdés: biztos, hogy az oktatással kell ezt a racionalizációt kezdeni?

Ez a legnagyobb ágazat. Ha itt nem csinálunk valamit, a többi csak barkácsolás lenne.

Nem a városi cégekkel kellett volna kezdeni? Egészen biztos, hogy onnan is elő lehetett volna ásni jó pár millió forintot.

A vagyongazdálkodási részvénytársaság előkészítése szintén folyamatban van, csak nincs ennyire szem előtt. A lakosság ezzel legkorábban a februári közgyűlésen fog találkozni. Az oktatás mellett számos más terület átalakítása zajlik: a kulturális intézményeké, a városi újságé, televízióé és a városi cégeké is.

A városi cégek vezetői minden év végén komoly jutalmakat kapnak, teljesen függetlenül a teljesítménytől.

A városvezetés fő csapásiránya az integrálás. A város gazdasági cégeinek az integrálása is előkészület alatt van. Én nem tartom jó gyakorlatnak azt, hogy ezekben megkövesedett vezetési struktúrák vannak. Ebből a szempontból talán a februári közgyűlés lesz a ciklus legfajsúlyosabb közgyűlése, ahol a költségvetés mellett mind oktatási, mind kulturális, mind gazdasági kérdésekben fontos döntések születnek majd meg.

A kulturális intézményrendszerhez jóval kesztyűsebb kézzel látszik hozzányúlni a városvezetés, mint az oktatáshoz. Ami nehezen érthető, hiszen egy-egy művelődési intézmény éves fenntartása 80-120 millió forint, és hát van, amelyik üresen kong, vagy éppen a kultúrához csak nehezen köthető tevékenység zajlik benne.

A kulturális intézményrendszer átszervezésénél két út áll előttünk. Hozhatunk politikai döntést, hogy erre vagy arra az intézményre nincs szükség, de ezt a variációt elvetettük, mert annyira nem láttam át – ezen a területen vagyok legkevésbé képben -, hogy pontosan melyikhez kellene hozzányúlni. Így most az a koncepció, hogy egy integrálás során megmarad az összes, a 2007-es csonka évben az önkormányzat kulturális és civil csoportja, illetve a főigazgató és kollegái megnézik, milyen párhuzamosságok vannak az integrált intézményen belül, és ezeket 2008 elejére megszüntetjük. Az is lehet, hogy ennyi vezetőre nincs szükség. Kiírtunk egy közbeszerzést is, a győztes cégtől azt várjuk, hogy fektesse le a városmarketing alapjait. Az egységes kulturális intézménynek együtt kell majd működnie ezzel a céggel, megvizsgálni, hogy a jelenlegi több mint ezer program közül melyikek esnek ki a meghatározott keretből. Könnyen lehet, hogy mondjuk 300 program nem passzol a képbe, így a város nem fog rájuk pénzt adni.

Az integrált rendszer azt jelenti, hogy valamennyi pénzt ugyan meg lehet spórolni, de sokat nem, hiszen nem lesznek bezárva intézmények. Az iskolák viszont igen.

Egyetlen kulturális intézmény lesz. Megszűnnek az egyes intézmények, még az is lehet, hogy egyes épületekre sem lesz szükség. Ezt – ahogy a többi dolgot is - majd a politika és az intézmény vezetősége eldönti.

A leglátványosabb az oktatási rendszer átszervezése. Átgondolták-e azt is, hogy mi lesz mondjuk tíz év múlva?

Én lennék a legboldogabb, ha gyarapodásnak indulna Szombathely, egyre több lenne a gyerek, és azon kellene törni a fejünket, hogy bővítsünk-e iskolát, vagy építsünk újat. Ha ilyen lesz, akkor az új iskolát a zöldövezetben építjük meg, ahogy azt Nyugat-Európában teszik. Én ez ügyben szkeptikus vagyok, és nem félek attól, hogy rövid- vagy középtávon olyan gondunk lesz, hogy nem férnek el a gyerekek.

A szentkirályi iskola - és félig az Eötvös is - az említett zöldövezetben van. Nyolcfős osztályokat valóban nem lehet finanszírozni, de a szülőket nem lehet meggyőzni arról, hogy a gyerekeket ne hordják be a városba? Ugyanakkor a város lakótelepi részén három iskola – az oladi, a Derkovits és a Váci - is egymáshoz közel működik.

A szülő a lábával szavaz. Ha feltenné azt a gonosz kérdést, hogy válasszak az Eötvös és a szentkirályi iskola között, melyiket menteném meg, akkor az a második lenne, mert ez az ottani falusias környezet központi helye, ahova jórészt a szentkirályi őslakosok gyermekei járnak. Az odaköltözött szülőknek viszont nem szívügyük az iskola, és behordják a gyerekeiket a városba. Nekem ez szívfájdalom, de nem tudom elérni, hogy a szülők a szentkirályiba vigyék a gyerekeiket. A Derkovits-városrész iskolái minden évben gond nélkül felvesznek két-két osztálynyi diákot. Az tévhit, hogy a városrész kiöregedett, és ott már nem élnek gyerekek. Ugyanakkor saját választókörzetem sem kivétel a megszorítások alól: a Derkovitsnak ki kell ürítenie a kisiskoláját. Ezek fájdalmas lépések, de meg kell tennünk őket, sőt úgy gondolom, még akkor sem engedhetnénk meg az irracionalitásokat, ha történetesen olajkutat találnánk a város alatt. A meglévő pénzt kell racionálisan felhasználni. Nyolcéves elmaradásunk van az iskolák karbantartásai terén, és szeretnénk beindítani olyan dolgokat, mint az angol nyelv alanyi jogon való oktatása. Ez is rengeteg pénzbe fog kerülni, de ez nem abból lesz, hogy bezárunk egy iskolát, hanem abból, hogy a meglevő forrásokat ésszerűbben használjuk fel.

Minden megtakarított pénzt visszaforgatnak az oktatásba?

Jó részét igen.

Egy optimista forgatókönyv esetén mennyi pénzt lehet megspórolni az oktatási, a kulturális és városi cégek átszervezésével? Helyre teszi hosszú távon a város költségvetését?

Ha nem kapnánk az államtól évről-évre kevesebb pénzt, nem lenne semmi gond a költségvetéssel, alapvetően ki tudnánk gazdálkodni a működéshez szükséges pénzt. A város működésében éves szinten 500-600 millió forintos hiány van, és ezt szerintem le lehet faragni. Az egyelőre nem lehet látni, hogy egy ésszerű vagyongazdálkodással milyen eredményeket lehet elérni. Országosan van példa éves több százmillió forint éves nyereségre is.

A polgármesteri hivatal működési költsége 2006-ban 1,8 milliárd forint volt. Ezt vizsgálják, hogy rendben van-e?

Korábban még azon viccelődtünk Ipkovich Györggyel – még ő sem volt polgármester -, hogy vállalkozóként elvállaljuk a városháza működtetését, és kihozzuk olcsóbban, jobban ellátva a feladatokat. Most, hogy bent ülök az alpolgármesteri székben, alaposan megváltozott a véleményem. A munkatársak komoly leterheltség alatt vannak, és hogy a város így tud működni, az az itt dolgozó emberektől nagy erőfeszítést igényel. Már arrafele hajlok, hogy kevesebben vannak, mint amennyire szükség lenne. Tudom, hogy a városházának nincs túl jó híre a városban, de ez egy szerény kisebbség miatt van ráragasztva a többségre.

Átszervezés, takarékosság, racionalizáció. Hogy illik ebbe a képbe az új polgármesteri gépkocsi?

Kedvenc témám, remélem, közgyűlésem is elő fog jönni. Több mint 200 ezer kilométer van a polgármesteri Audiban. Három és fél év alatt került bele. Lehetne elvi vitákat folytatni, hogy miért egy Audi A6-ossal jár Szombathely első embere, de az olyan szubjektivitás, amivel nehéz mit kezdeni. Azt mondom, hogy a város polgármesterének, aki évi 50-60 ezer kilométert tölt úton, legyen egy olyan munkaeszköze, ami biztonságos, kényelmes és tud dolgozni benne. Ennek ára van. Lehetne néhány millióval olcsóbb, de egyrészt a polgármesternek meg kell jelennie valahogy, másrészt – és ez a fontosabb - a biztonságot meg kell fizetni. Egy nagyobb cégnél a csúcsvezető alól százezer kilométerenként kiveszik az autót, mert ha valami történik a vezetővel, az nem jó a cégnek. Nem hivatkozásként mondom, de meg kell nézni a pécsi polgármester esetét, aki egy függönylégzsák nélküli, szerényebb kategóriájú autóban ült. Azon is lehetne vitatkozni, hogy milyen tollal ír a polgármester, milyen laptopja van. Az ellenzék csinálhat ebből kötelezően hisztit, de akkor is úgy gondolom, hogy ez egy munkaeszköz, nem luxustárgy.