Ismét robotverseny lesz Bécsben

2007.02.04. 11:39

A negyedik éve megrendezett robotverseny a nézők és a versenyzők számára is ingyenes.

Európa legjobb autonóm robothajóját is bemutatják az idei RobotChallenge-n, Bécsben. A toulousi Microtransat 2006 vitorlásverseny győztesét, a „roboat“-ot március 24-én prezentálják a nagyközönségnek a bécsi Siemens Forumban a RobotChallenge keretében.

Ismét robotverseny lesz Bécsben


A vitorlást az Innovatív Számítástechnikai Tudományok Osztrák Társasága (InnoC) fejlesztette ki úgy, hogy emberi beavatkozás nélkül abszolválni tudjon egy teljes regattát. A fejlesztők egyébként már az utódán dolgoznak, amely szeptemberben debütál az Ír-tengeren. A csapat célja, hogy 2010-re olyan hajót rakjanak össze, amely emberi segítség nélkül át tud kelni az Atlanti-óceánon.

A robotverseny másik újdonsága, hogy bővítették a nevezési kategóriák körét: a tavalyról ismert szlalomot, szlalom pluszt, akadályfutást, miniszumót és puck collectet a freestyle egészíti ki, amelyre minden robotot be lehet nevezni. Ebben a kategóriában ugyanis az eredetiséget, a kreativitást és a műszaki teljesítményt díjazzák.

Az InnoC és a Szövetségi Számítástechnikai Hivatal által megrendezett RobotChallenge célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését az innovatív számítástechnika iránt és támogassa a fiatal tehetségeket.

A tavalyi versenyen öt ország ötven robotja mérte össze tudását, míg idén már érdeklődtek Nagy-Britanniából, Horvátországból és Iránból is. Nevezéseket egyébként március 16-ig fogadnak el.

A rendezvény a nézők és a látogatók számára egyaránt ingyenes.

Robotchallenge.at
.