Az ALON tudósítója szerint generációváltás történt a zenei fesztiválon, amelynek jótékony hatása, hogy a hétvégén végre nem a falnak támaszkodós, mozizós koncertnézés, hanem a táncparkett aktív beüzemelése zajlott. A sörrel a kezdetben majdnem gondok voltak, de aztán helyreállt a rend, és jöhetett a Greedy Fly, a Másfél, a Ted’s Villag, a Tizenhét, a Hiperkarma és a Pannonia Allstars Ska Orchestra.
Alapozásképpen
Túl a késedelmesnek hitt érkezésen, a beengedésen, de még a ruhatáron innen, az első, ami feltűnik, hogy szinte generációváltás történt, annyi sok középiskolás korú fiú és lány flangálja be a teret. Ami nagyon is üdvös, vallja e sorok írója, majd látja is be a tinédzseri lendülettel a partizásnak veselkedők láttán. Végre nem az az ücsörgős, falnak támaszkodva mozizni jövős stílus dívik, ami korábban sokszor.
Pedig a söröshordó a rá csatolt csappal először nehezen adja magát. Valaki meg is jegyzi mellettem, hogy limitált példányszámú csapolt sör osztás folyik, tízpercenként lesz egy korsóval a közönség gazdagabb. Ami majdnem be is jön, ám ez a reláció a későbbiekben sokat javul. De mindegy is, nézzük a koncertkínálatot, ami a szokott rugalmasságot mutatja.
Másfél és Greedy Fly
A Greedy Fly helyett a Másfél kezd. Igenmód látványosan. Merthogy úgy elözönli az aulát a füst, miként a szamár a ködben, úgy. A négyes alighogy lát neki abszolválni ezt a testes, reszelős hangzást, a fent emlegetett fiatalabb delegáció már robog is be a még üres placcra és a legötvenesévekesebb rock & roll-mozdulatokkal fűszerezett táncban teljesedik ki. Közben az életműben nem jártas kolleganőt felvilágosítom, hogy a mikrofonok mind a hangszereknek vannak fenntartva, dalnokoskodás a Másfélnél nem várható. Attól függetlenül mértéket nem ismerőn lesznek jók. És pozitívan csalódik a csaj.
Jönnek aztán lágyabb hangzások is, megidéződik az átvezetésben egy 80-as évekbeli sláger (amit ismerek, de fogalmam sincs, mi az), metálos vonulat reccsen be, az elektronikus tánczenét fazonírozzák magukra, így leginkább a drum and bass-futóművet stb. Ez utóbbi jön be leginkább a táncosan heves vérmértéktelenségű fiatalságnak. E sorok írója meg nem említi hiányzónak a zenekarral kapcsolatos női nevet. Pedig hát…
A színházterem alig-világításában végre a beledi Greedy Fly kap teret az angolul nyomott nu-metáljukra. A négyes a stílus kínálta izgalmakat, lehetőségeket magabiztosan, feszes számokkal teljesíti. (Amik – a meglesett számlista szerint – ezekhez a címekhez társítva hangzottak el: Rocket, We Are…, Nothing, Crash, NoBody, What Is It?, Full Of Voice, Light At The End Of The Tunnel.)
Ezt így érdemes csinálni. Lent a parketten a magukban erre hajlamot érzők persze nem filózgatnak rajta sokat, csak rábízza magát a ritmusérzékükre és nagy térkihasználású pogóba kezdenek.
Hiperkarma és Ted’s Village
Ha eddig nem, akkor a Hiperkarmával bepörög a slágerverkli, lejátsszák a szokottól elütő, „új” számokat nem szerepeltető dalcsokrot. Ami különben pazar, izgalmas, sokrétű, csak éppen hiányzik a vérfrissítés. Sajátos szituáció: a (jogosan) körülajnározott második lemez már négy éve jelent meg, az első meg már a hetedik szülinapját ünnepli. Közben egy új generáció lépett a koncertszíntérre, akinek ez újként jön be nagyon. Hanem mindegy is, Robi konferansziénak ugyan átlagos, de láthatólag élvezi a sétagaloppot. Kár, hogy nem jön előre a Jacko kinézetű dobos (ki hinné róla ezt a posztot?!), hogy egy kicsit a szóló dolgaiból is ízelítőzzön. Remekül feldobná egy „üljünk be a depresszóba egy melankólára”-féle hanyagság a műsort. Nem okozna komoly stílustörést, lazán beleférne.
Közben a társaság fele átvándorol a színházterembe, mondván, egy jó szombathelyi sound sosem árt. Hamar jönnek is vissza, hogy menjek van mihamarabb oda, mert ott a Ted’s Village stílszerűen amerikai nyelven tolt surfpunkja (vagy kalipunkja) adja alánk a lovat. Sört véve magához, az újságíró hamar zavarba jön, mivel igazolódik a prekoncepciója a (plusz egy gitárral megtoldott) Green Day és az Offspring felemlegetésével. De aztán kiengesztelődik: szerette az ilyesmit hajdan, meg többen is vannak épp körülötte, aki épp szeretik és épp abban a korban vannak, mint mikor ő maga szerette. Bezárult a kör.
PASO és Tizenhét
Nagy ötlet a Pannonia Allstars Ska Orchestrát (röviden: PASO) meghívni a reggae-re és a ska-ra fenemód induló vasi megyeszékhelyre. Ugyanis a stílusban a magyar ugar legjobbjaitól kapjuk a tavaly egy amerikai kiadónál napvilágot látott „Budapest Ska Mood” lemezben csúcsosodó világszínvonalat. Mindezt végig anyanyelven, hol a miénken, hol a ska-én.
Túl ezen, persze a kelet-európai gyökereiket sem hazudtolják meg és – naná! – a rezesek meghatározó szerepét sem értékelik át. Miként a számok adott pontján ha szaporázzák a ritmust, csak úgy szedjük a lábunkat, hogy követhessük. Ergo: a fehér öltönyös KRSA aka Lord Panamo és az alapjáraton kilenctagú regimentje az aulában könnyed eleganciával hozta, amiért a ska közkedvelt partizene.
És ismét a helyi erők következnek, a Tizenhét legénysége. Akik akkora respekttel bírnak idehaza, hogy – mint egy haverom közben megjegyzi – hangulatcsinálás szempontjából szinte lenyomják a PASO-t. Pedig bőven nincsenek csúcsra járatva az együttesben lévő lehetőségek (honlap, lemez, szereplések). Mindez főként a frontembernek köszönhető, aki belead apait-anyait.
Olyan hiperaktivitást művel a srác a színpadon, ami nem feltétlenül profizmus, inkább valami punkos ízű rajongás, tisztelet, lelkesültség a ska iránt. Szinte megállás nélkül csinál valamit: ugrál, mászik, meztelen felsőtestre vetkőzik beszél, énekel, ordít, gesztikulál. Bármit is tesz, elhisszük neki, hogy az neki nagy élmény és ezzel mi sem lehetünk máshogy.
DJ North és a zárás
Jóval túl az éjfélen egyre gyűlnek a székfoglalók, a homlokkal falnak, asztallapnak feledkezők meg az egyszerű padlóra kuporodók. Egy kellően elpilledt sráctól ezt hallom, mikor elmegyek mellettük: „Úgy érzem, hogy kocka alakú az agyam.” Hja, a partiállat népség next generation-nek még sokat kell éjszakázni, hogy bírja a gyűrődést. Nem úgy, mint a magukmegadó csirkéknek, amiket a DJ North (alias Tommy Brutkho) fölött látni a kivetítőn, midőn gyári szalag röpíti őket a termékké válásuk felé. Ja, hogy az „elektronika az északi fény jegyében” hangzatos szlogen mit takar? A közel sem mediterrán égöv jellemzően zakkant technós tánczenéit sok rendhagyó minimálból, bő lére eresztett agyafúrt laptop-elektronikából és mi a jó ég tudja, mikből. Legalábbis nekem ez jön le, mikor beülök egyet bambulni.
„Mi ez a művház-effekt?” – visítja bele egy fotós srác a pillogató emberek közé, mikor távozásra serkentőn felkapcsolják a villanyt a folyosón. Lassan indulnunk kell. Mert e sorok írójának is lassan kockaformát ölt az agydiója.
Képgaléria a fesztiválról!
Értékelés: 9/10