Füstbe ment terv - A Kendermag tüntetése Szombathelyen

Valami mellett

Fél öt körül érkezve a Március 15-e térre, még alig lézengenek páran a dróttal összeplombált kordonokon innen, belül azért már látszik valami szerveződésféle. Az egyik rendőr mondja is, hogy azt hitte, azért Szombathelyen több füves van. Megjegyzem: mi is, bár sejthetően csak a töredéke képviselteti magát. Keveseknek van ugyanis kedve az ilyes illegális kedvtelését nagydobra verni, a széles nyilvánosság elé tárni. Ahogy tudom, nagyrészt persze azért sincsen tele a tér, mert nem hisznek abban, hogy érdemes ma Magyarországon a kender legalizálása mellé teljes mellszélességgel (vagy egyáltalán) odaállni. Miért épp egy ilyen tüntetés működne és érne el eredményeket, ha annyi, ennél sokkal előbbre való dolog is csak csikorogva jár.

Nem, inkább a szokott kapcsolataikon át és azzal a szokott természetességgel csinálják, amivel és ahogy eddig is. Tudható ugyanis, statisztikák mutatják, s valamennyire e sorok írójának tapasztalatai is arra engednek következtetni, hogy aki hozzá akar férni, az néhány telefonhívás útján néhány órán belül már hódolhat is a szenvedélyének, legyen az fű vagy éppen a két legkedveltebb „diszkódrog”, az extasy vagy a speed. Már erről a szemléleti talapzatról is igenmód kétségesnek tűnik egy ilyen rendezvénysorozat végeredménye, aminek a Kendermag Egyesület az egyik állomását Szombathelyen helyezte. A többi öt városnév: Nyíregyháza, Szeged, Pécs, Debrecen és Budapest.

Valami ellen

De hagyjuk az országjárást, vissza a padhoz, ahonnan szemlézzük a terepet. Hamarosan feltűnik a helyi skinheadek tizennéhány tagú képviselete és odamennek a túlsó oldali bejárathoz. Be azonban már nem engedik őket. Sebaj, megelégszenek azzal a pozícióval is, a kifeszített zászlójuk felirata messziről olvasható: „Taposd a drogot!” A kollegina erre elköszön, részéről a nap további része odahaza folytatódik. Jól is teszi, mondanám utólag, ám ekkor még más miatt véleményezem így a helyzetet. Balhéra van kilátás. Valahogy ezt látszik igazolni az is, hogy az SZTK felől a kordonon kívül azért szépen gyűlnek az emberek. Fiatal párok, bicikliző, rollerező gyerekeiket kísérő szülők, keresnek maguknak ülőhelyet, olyan egyszerű emberek, akikről nehéz elhinni, hogy a kender kapcsán felvehető bármelyik oldalhoz is tartoznának. Inkább csak amolyan vasárnapi érdeklődők. Bár azért akadnak köztük is szimpatizánsok, ahogy az egyes beszélgetésekből leszűrhető.

Megkerülve a tér bokros oldalát, a már megfigyelt ellenzők és az idősebb beszólogatok háta mögé jutunk. Itt képviselteti magát a politika is, a Jobbik Magyarországért Mozgalom zászlói lengnek a fejek fölött. A skinek között egy igazi keretlegény akad, a többitől – hiába a Vér és becsület tetoválás, a túlhangsúlyozott ősi magyarságot jelképező jelképek, feliratok – meg merném kérdezni a pontos időt. Olyannyira, hogy a baráti viszonyunk megalapozásául még egy ironikusan „Most érdemes füvezni!” című cetlit is kapok. Bent, kordonoktól körülölelten a kender legalizálása mellett hitet tevők népes csapata és/vagy a zenerajongók üldögélnek a fűben, a többségük az ellenoldal tekintetétől takarva. Vagy tízen állnak csak a színpad előtt, ahol lassan a koncert is elkezdődik.

A tisztes helytállás

Az első fellépő a skában nyomuló Shanti. Szandra, a szőke énekesnő helyett a szintén gyönyörű és gyönyörű hangú barnaság kerül a zenekari frontra. Már a beállás alatt fütyülnek és bekiabálgatnak a tiltakozók, ami a koncert alatt mindvégig folytatódik. Az előbbivel nincs is semmi baj, az utóbbiakkal viszont igen, csak néhány ezek közül: hulladékok, menj vissza gyarmatra, faszszopó, szemétládák, genetikai hulladékok, a kiválasztott nép fiai, majmok, anorexiások, hogy néztek ki? stb. Nem is érdemes tovább ragozni az ízetlenségeket. Ezekre reakcióképpen az önfeledtséget mímelő táncolók is néha visszaszólogatnak, de hamar rá kell jönniük, hogy ebben a szereposztásban nem kerülhetnek az ócsárolóik fölé.

Közben a dalokra nehéz figyelni, hiszen alapvetően mindegy, mit is játszanak a fiatal zenészek, magán azon van a lényeg, hogy játszanak. Sajnálom is őket, mert lelkesen hozzák a formájukat a saját zenékkel, a Bob Marley-feldolgozással, sőt még Nagy Ferónak is békejobbot nyújtanak (egyben fricskázzák is) a Pancsoló kislánnyal stb., csak éppen valami olyasmi miatt verik el rajtuk a port, amihez ők bizonnyal jóhiszeműen vállalták az asszisztálást. Mintha céltáblaként mutatná fel őket a Kendermag Egyesület, hogy ide lehet lőni. Ami finoman szólva is ízléstelennek tűnik. De hagyjuk, jó tanulópénz lehet ez a zenekarnak.

Nevetség tárgya

A talán háromnegyed órás koncert vége nagyon halk. Elveszik a térben a hang. Ez akkor lesz igazán nyilvánvaló, amikor véget ér a zene és a brosúraformában a bejáratnál kapható „Legalizációs káté” kapcsán kezd valaki beszélni.

Hallani még talán, de érteni már kevésbé lehet, hogy miről is van szó. Mire meg közelebb mennék, már csak pár szót hallok a drogdílerek és a fogyasztók közötti szükséges különbségtételről, majd hogy a szervezők részéről valaki nagyon sajnálja, de ennyi volt a rendezvény, a Beat Dis koncertje elmarad. Ami az egész rendezvényt teszi nevetségessé és komolytalanná. Így megint csak a Shantin csattan az ostor. A maguk fiatalságában még nem szabadna ekkora felelősséget a nyakukba varrni.

Apróbb incidensek még akadnak, mielőtt visszaállítanák az eredeti állapotába a tér ezen részét, azonban érdemi aligha. Beszólogatnak a skinheadek ennek-annak, de a Két medvében, ahol később összefutunk velük, a Kárpátia mellett már azt a Dopemant kérik ki a zenegépből, aki a drogokat, a kurvákat és a gengszterizmust élteti... Azt a poénjukat persze értékelni kell, hogy mikor két kikent-kifent nyugdíjas „úrinő” kart-karba öltve odajön hozzájuk és vihogva bölcsészszakot emleget, majd továbbáll, az egyikük megjegyzi, hogy „lesbian power”.