A regény nem fest túl hízelgő képet Szombathelyről: a Fő teret rendszeresen elárasztja az iszap és szemét, az utcákon kutyafalkák garázdálkodnak, az emberek előszeretettel jelentik fel egymást. Blum Lipót polgármester az Állandó Zenés Színház megteremtéséért küzd, és eszközeiben nem válogat. James Joyce szellemének nincs könnyű dolga errefelé.
Nem tudom, hogy hány regény játszódik Szombathelyen, valószínűleg nem túl sok. Najmányi Lászlóé viszont nagyon is, azon belül is leginkább a Fő tér 41. számú épületben (a lottozó), amelyet Blum-ház néven ismer a világ. Már amennyire ismeri, ugye, mert hát egy átlag szombathelyi is valószínűleg csak a vállát vonogatja, ha nekiszegik a kérdést.
Az biztos, hogy a Joyce-kultuszt nem könnyű meghonosítani, ami csak részben múlik a helyieken, maga az író is gondoskodott róla, hogy a szombathelyi érintkezési pontú nagyregénye, a máig vitatott Ulysses ne váljék a tömegek kulturális rágógumijává.
Najmányi László regénye kétségkívül könnyebb olvasmány, ugyanakkor feltételezi, hogy az olvasók megküzdöttek az Ulysses-szel, vagy legalábbis középfokon eligazodnak a Joyce-Bloom-Trieszt háromszögben. Ez azért kissé leszűkíti a célcsoportot.
A rémregényként aposztrofált mű jellegzetessége, hogy észrevétlenül mossa össze a történelmi valóság és a fantázia világát. A kiindulópont szinte mindenhol valós, ám a felépítmény észrevétlenül átcsúszik egy másik, az írói fantázia által kreált univerzumba, ami ugyanakkor megint csak érintkezik a valósággal, legyen az James Joyce alakja, a Blum család, egykor élt szellemi nagyságok vagy akár Szombathely és környezete.
A cselekmény szerint a Triesztben élő, súlyos anyagi gondokkal küzdő James Joyce az ottani ismerőse tanácsára Szombathelyre utazik, hogy egy kölcsön erejéig felkeresse a művészetek pártolójának tartott Blum Lipótot, hogy a pénzével Zürichbe tudjon utazni.
A terv azonban erős gellert kap. A lepusztult Joyce család 1915. június 16-án, egy viharos éjszakán megérkezik ugyan a Fő tér 41.-be, de a fogadtatás közel sem szokásos. A katonai kapcaüzletben utazó Blum házában a való életükben is meglehetősen excentrikus „halhatatlanok” (Samuel Beckett, T.S. Eliot, Ezra Pound stb.) laknak dobozokban, mellesleg egészségügyi maszkot viselnek és Blum szolgálatában állnak. Egyrészt besegítenek a kapcabiznisz fizikai részébe, másrészt segítik Blum Lipót polgármesteri kampányát.
Mert Blum úr polgármester akar lenni, hogy elhozza Szombathelyre Dublint, elterjessze a veseevést, és ami a legfontosabb: zenés állandó színházat hozzon létre a városban.
A háttérben közben egy cseppet sem vonzó város képe rajzolódik ki: lakói előszeretettel jelentik fel egymást, az utcákon kóbor kutyafalkák flangálnak, a Fő térről minden eső után össze kell gyűjteni az iszapot és a szemetet, amit aztán Körmendnek adnak el, amely város ellen mellesleg folyamatos háború zajlik.
Az események aztán – ha van ennek a szónak értelme a regény kapcsán, mivel az idő úgy múlik, hogy naptár folyamatosan egy napon áll – Pakson folytatódnak, majd ismét visszakanyarodnak a városba, mely közben regionális középhatalommá nőtte ki magát Blum Lipót polgármestersége alatt.
Európa Írország képében eljön ugyan Szombathelyre, de aztán benyújtja a számlát Blumnak, igaz, nem komolyan, mint ahogy az egész történetet átlengi a komédia, ami miatt a vitriol sem mar igazán a húsba.
Egy itt lakónak – de lehet, csak nekem – kicsit túlhajtottnak tűnik a szombathelyi szál, mint ahogy az is igaz, hogy a Blum-ház rejtélye a sajátos attitűdjével, témájával, tabudöntögetésével előidézhetne akár egy izgalmas szellemi csörtét a város különböző értékrendszerű szellemi elitje között. De nagyobb az esélye, hogy a regény szép csendben belehullik abba a szellemi közegbe, amelyet éppen provokálni akar a szerző. Ha pedig véletlenül vita lesz róla, akkor az jó eséllyel nagyon másról fog szólni, mint a könyv, amely tiszteletadás Joyce-nak, görbe tükör a szombathelyi és magyar viszonyoknak, a hatalomnak és az ahhoz kapcsolódó értelmiségnek, ugyanakkor csak távolról és nagyon áttételesen kapcsolható a napi politikához.
És ha már jövendölés: több mint valószínű, hogy a jövőben még más formában is találkozni fogunk a művel. A regényen ugyanis érezhető, hogy minden porcikáját - a helyszínektől kezdve a karaktereken és a párbeszédeken át a felbukkanó tárgyakig – úgy írták meg, hogy szinte egy az egyben konvertálható a színpadra. Ennek részben persze magyarázata, hogy Najmányi korábbi, e témával kapcsolatos darabjaiból is jócskán építkezett.
A mintegy másfélszáz oldalas regényt a szombathelyi Golyós Toll Kft. adta ki. Hivatalos bemutatója az idei Bloomsday-en lesz, de már könyvhéttől kapható az üzletekben.
Értékelés: 7/10
Najmányi László honlapja