Idén is volt minden, ami illik. Értetlen szemlélők, hivatalból összegyűltek, akik nem olvasták a regényt, eltalált és kevésbé eltalált programok. Szombathely továbbra sem nagyon tud mit kezdeni a Bloomsday-jel, amin cseppet sem lepődünk meg, és azt sem tudjuk eldönteni, hogy ez baj-e. Kérdezzük meg Joyce szellemétől. .
Idén is volt minden, ami illik. Értetlen szemlélők, hivatalból összegyűltek, akik nem olvasták a regényt, eltalált és kevésbé eltalált programok. Szombathely továbbra sem nagyon tud mit kezdeni a Bloomsday-jel, amin cseppet sem lepődünk meg, és azt sem tudjuk eldönteni, hogy ez baj-e. Kérdezzük meg Joyce szellemétől. .
Idén is volt minden, ami illik. Értetlen szemlélők, hivatalból összegyűltek, akik nem olvasták a regényt, eltalált és kevésbé eltalált programok. Szombathely továbbra sem nagyon tud mit kezdeni a Bloomsday-jel, amin cseppet sem lepődünk meg, és azt sem tudjuk eldönteni, hogy ez baj-e. Kérdezzük meg Joyce szellemétől. .
A nép szava„Szombathelyen nincsen szombathelyi!” – fordul nevetve a kis csapatához a fiatal nő, aki már a negyedik járókelőt kérdezi meg valamiről. Kicsivel később egy kamerázó sráctól kísért lánytrió jön elénk mellmagasságban egy-egy „Ingyen ölelés” táblát tartva. Ezt örömmel el is fogadjuk azzal a nyugdíjas, Ausztriát is megjárt úrral, akivel egyszerre érkezünk az utolsó fáktól árnyékolt padhoz, hogy a magyar közviszonyokról halljak tőle borongós jövendöléseket.
Érthetően a kelta és ír zenével övezett Joyce-szobor köré hamarosan odagyűlő politikusok hallatán sem kél benne elragadtatás, mikor említem neki, hogy mire kerül itt délután háromkor (azaz percek múlva) sor. Mikor aztán a – zömében hivatalból – kizarándoklókkal telik meg a Fő tér e még mindig egy ír kocsma hiányát nyögő szöglete és készülök továbbállni, búcsúzóul még az ókori rómaiakat idézi: „Kenyeret és cirkuszt a népnek.”
Nemzetközi kapcsolatok
Megérkezik H. E. Martin Greene ír nagykövet a helyi politikai vezetés kíséretében. Ipkovich György helyett az alpolgármester, Feiszt György mond köszöntő beszédet. A beszobrult Joyce nyomtatott formában módfelett felszabadító szellemében ebből itt nem idézünk. Egyéb helyütt úgyis olvasható elégszer. Inkább egy másik örök emigránst, Ciorant idézünk: „Aki ad magára, annak nincsen hazája. Egy haza nem egyéb, mint csapda.” Különben is sejthető, tudható: ugyan az összegyűltekből elég kevesen olvasták a szóban forgó, június 16-ára ide és nekünk ünneplős apropót nyújtó regényt, mégis öröm van, kölcsönös ír-magyar barátság, korszakalkotó nagy műnek címzés stb.
A háttérben közben Patkós Richard ír könyökdudán és Ézsöl István magyar dudán kettőzik erőiket. „Két dudás egy csárdában is megfér” – hangzik el az idénre kihirdetett szlogen, aminél mi sem jellemzőbb Szombathelynek az Ulysseshez való viszonyához. Valakik kitalálják, hogy alapítanak egy Joyce-vallást, majd tagtoborzásba kezdenek a kiválasztott nép köréből, akik annak előtte szombathelyiekként voltak ismertek, csakhogy ezek a gaz, konok és minden játékosságukat vesztett népek még egy napra sem nem akarják magukénak tudni hetyke, rahedli baj sújtotta ír betűvetőt. Igen, sajnos még (mindig) elég messze vagyunk attól, hogy leszivárogjon a köztudatba. Ha a Savaria Karnevál idején bírunk lenni korhű öltözetben utcahossznyi rómaiak, akkor Bloomsday alkalmával is lehetnénk Fő tér-töltő írek.
Az igazi Bloom
Hanem mégiscsak Joyce-ról van szó és ez a tény három ízben is megmutatja magát. 1. Az elhangzó kérdésre, hogy a jelenlévők között ki beszél csak angolul (végig mindkét nyelven folyik a hangszórózás), egy kéz emelkedik a magasba: az ír nagyköveté, 2. mikor nekiindul a menet az Irokéz Galériába, a kapun, amin belépnénk, és ami elé az első útvonal-pecsételés odakerül a kövezetre, onnan egy gyakran látott, elég joyce-i küllemű hajléktalan lép ki, 3. az „Ingyen ölelés” táblás négyesnek javaslom, hogy egy újabb lapra írják fel az angol megfelelőjét („Free hugs”), majd gyűjtsék be a videokamerájukba az ír nagykövetet is. Hogy ez utóbbi megvalósult-e, nem tudom, mert igaz, odamentek ugyan a politikusok mellé, de azok még túl sokáig beszéltek, így nem hiszem, hogy bevárták volna a sok kölcsönös verbális várveregetés végét.
Mielőtt még felzöldfújósfestékeztetett volna a 7 darab „Leopold Bloom” utólagos nyomkövetésül az utcaszintre, Faragó Kálmán költő celebrál megnyitót. Kezdve a gyerekként sakktáblán játszott bekerítős játék szabályszigorításával, eljut az Ulysses alapvonásainak – a regény ismeretében – egy elég izgalmas láttatásáig. Ezt a szöveget jó volna nyomtatott formában látni. Sajnos, e sorok írója erre, ha jegyzetelt volna se, vállalkozhatna e cikk keretében. Ahogy arra sem, hogy kellő mélységben visszaadjuk – le a fejfedővel – a 2007-es Bloomsday tartalmas sokrétűségét. Vagy háromszor ennyi terjedelem talán elég volna.
Szövegszintek
Átcsörtetünk az Irokéz Galériába. Az itteni program: Dáblin No. 9 kiadvány és „Tértypo” kiállítás, illetve filmbemutató a Dáblin No. 8 kapcsán. Alighogy felérek a lépcsőn, máris lenyűgöz a látvány. Átlátszó síkokon főként fekete, fehér színes betűsíkok húzódnak végig a fallal párhuzamosan, minden szemszögből más és más szövegsűrűséget alkotva. Rajta a tőlem három éve épp Bloomsday kapcsán idézett ulyssesi mondatok kezdődnek Szentkuthy Miklós magyarításában: „Ki figyel itt engem? Valaha is valahol ki fogja olvasni az itt írt szavakat? Jelek fehér mezőben. Valahol valakinek legfluviálisabb fuvolahangodon. Cloyne derék püspöke puttyos süvegéből vette ki a templom kárpitját: a templom kárpitját színes emblémákkal vonalas mezőnyben. Figyeld! Színes és egysíkú, igen, pontosan erről van szó. Egysíkú, jól látom, aztán távolságra gondolok, közel, távol, látom, hogy egysíkú, kelet, vissza. De most nézd! Hirtelen visszaesik, sztereoszkópikusan megmerevedve. Tükre trükkje. Homályosnak találod szavaimat. De homály a lelkünk, nem gondolod?” Vagyis meg vagyok véve. Innentől nehéz nem rajongva nézni a kiállítást.
Egy teremmel bentebb ismét Faragó Kálmán beszél és még valaki. Beléptemkor a téma épp a fenti szövegben szereplő „mezőny” szó, ami valójában mező, azaz angolul „field”, és a kérdés, hogy ez egy szentkuthy-i szójáték, elütés volna vagy inkább nyomdahiba. A számomra ismeretlen úr megkérdezte a nap folyamán később még feltűnő Takács Ferencet, a James Joyce Társaság elnökét, aki megnyugtatta afelől, hogy bármelyik lehet, a három szerző közül egyiktől sem vitatható el az ilyesmi szöveg- és értelemalakítás szeretete. A kiállítás mellett újra és újraindítva egy kisfilm is fut a tavalyi képtáras központú Bloomsdayről. Ebben a most is jó posztmodernül jelenlévő Joyce-hasonmás lépdel elegantosan végig az öntapadós betű- és kacskaringómatricákkal telefuttatott lépcső-, fal-, korlát- és egyéb kőfelületek között.
Kelta motívumok és a digitális Bloom
Mikor odaérünk, az Art Café teraszán már javában játszik az Édain együttes. „Érdekes és derűs válogatás a tradicionális, ún. „James Joyce dalok”-ból, ír és angol nyelvű balladákból” – áll a programfüzetben a JOYceFUL című lemezről és könyvről, melyek bemutatója kapcsán zajlik mindez. Rá egy órára ugyanitt Romhányi Török Gábor műfordítóval beszélget Barták Balázs Beckett és Joyce 1928 és 1930 között Párizsban töltött közös éveiről. Belehallgatva megint csak fejcsóválva konstatálhatjuk, hogy mennyire nem volt fenékig fejföl már akkor sem az írói lét. Viszontagság viszontagság hátán, sok-sok kisebb örömmel és az azóta eltelt időben legendákká nemesedő esetekkel megspékelve.
A következő állomás a Művészetek Háza Pincegalériája. Takács Ferenc nyitja meg itt a Digitbloom – Zöld című kiállítást. Soron kívül kiderül Sylvia Beach-ről a Bloomsday keresztanyasága a ’22-es nulla évtől számított néhányadikon. Első blikkre eléggé messze esnek a kiállítás képei a megadott témától: hogy digitális és hogy imitt-amott zöld, azt még úgy, ahogy aláírja bárki, de a lépcsőházi műveken túl sehol semmi jellemzően joyce-os vagy bloomos vonás. Hamar megtudjuk, hogy miért. Az alapkoncepció ugyanis az volt, hogy olyan, a fotózással kapcsolatos Joyce-korabeli avantgárd technikákkal készült képek kerüljenek ki a falakra, amikbe mai digitális úton úgy „belenyúltak”, amik igazolják a maiságukat. Ehhez jön plusz kritériumként a zöld szín alkalmazása.
Este fél héttől tíz óráig bezárólag három zenés műsor került megrendezésre az Art Café teraszán, illetve a Művészetek Háza Szalonjában. A Maggie in the woods-koncertről és a „Dús szövésű hangzatkéve – zenés irodalmi traktátus a Bloomsady jegyében”-ről lemaradtunk. Hiszen mégiscsak sok ennyi a jóból. Pedig ezek is érdekesek lehettek. A programfüzet így ír az előbbiről: „ír tradícionális zene könyökdudára; lágyság és dinamizmus balkáni, rock és komolyzenei áthallással”, az utóbbiról pedig ekképp: „irodalmi szemelvények és zeneművek részben az Ulysses és részben más Joyce művekben előforduló utalások lapján.” Viszont az – igenmód szellemes nevű – IRka-fIRka kellemes zenét szolgáltatott a sörözésünkhöz a maguk ír kocsma zenéjükkel, ami „set táncokhoz [kiváló] talpalávaló”. Magyar vonatkozásként említtetik, hogy a polkát a 19 század közepén nálunk járt írek „vitték” haza, midőn itteni lengyelektől látták. De nemcsak velünk került a hozzánk több szempontból is hasonló ír nemzet szorosabb kapcsolatba, hanem a déli tüzesebb temperamentummal is. Nem ritka ezért náluk a hűtlen férfi és a nagyon szerető nő közti kapcsolat dalba foglalása.
Esti iskola
Az idei Bloomsday utolsó állomása újfent az Irokéz Galériába hívja az érdeklődőket. Megadván a kulináris élvezeteknek is a maguk jussát, némileg késve érkezünk. De mint egy kolleganőtől megtudom, nem maradunk le a Najmányi László: A Blum-ház rejtélye (szombathelyi rémregény) felcímzésű könyvének bemutatójáról. Annál is inkább így van, mivel ilyesmire nem kerül sor (vagy ha igen, akkor annyira suttyomban, hogy senki se vette észre). A borítóra kerül Joyce-képről született újabb elméletemet a későbbiek ismeretében nem tart(hat)om blaszfémiának, de magamban se: a zuhany alatt maszturbáló szemüveges íróra a „ihlet kicsapódásakor” rászakadt a fürdőszobafüggöny.
Az est folyamán a viszonylag népes közönségnek két élményben lesz része. Előbb DJ NoMore prezentálja a „Leopold Bloom nyitány”-t, majd a Les Fleurs du Mal – „A gondolkodó ember rituális színháza” – mutatja be Najmányi László és DJ NoMore közös elektronikus oratóriumát „Blum Lipót imája” címmel. Ez utóbbiban közreműködik Gombás Klára, Ostyola Zsuzsanna és W. Farkas László a Homo Ludens Zenés Színpadból.
Joyce szelleme felcsillanóban
A öltönyös-kosztümös társaság pókerarccal tereli egy mederbe a sokféleséget. Najmányi László fő ceremóniamester thereminen és szóban kíséri a szerzőiségét dicsérő művet: túl az 1920-as datálású első elektronikus hangszer „antennái” melletti karmesterkedésen, még a vetített képek fölött elsuhanó szöveg is a tisztéhez tartozik. Erre felel, ezzel felesel a fenti háromtagú kórus, akik az előadás korai fázisában kijavítják a tárgyi tévedéseket, később zsongató repetitív kórust képezek. Ki-ki a maga szerepét töltve be. A DJ NoMore név az Anima Sound Systemből ismert kettőst takarja: Németh Gergelyt, aki a laptopról küldi az ilyes eredetű hangforgácsokat és Soós Tamást, aki pedig az elsőtheremines. Velük válik teljessé a hangzás, amit Prieger Zsolt mixpultos felügyel az első sorból.
Maga a vetítés és a szöveg nem adja túl könnyen magát. Gyorsan váltakozó állóképekkel, szinte már követhetetlen sodrású, nevekkel, adatokkal telitűzdelt háromnegyed órában van részünk, ami a késői időpontban eléggé csak próbára teszi a koncentrálóképességünket. Aki ismeri Najmányi írásait, sejtve az abból leszűrhető élet- és világszemléletének mozgatórugóit, azt nem érheti meglepetésként, ami itt elé kerül. Az éjfekete, tucatnyi féle módon vulgáris, szürreális, belemenős és pornográf humorát, a thereminfüggőségét ebben a közegben, Joyce mindent és mindenkit fricskázó szellemében szabadon túlhajthatja. Nevezzük orgiának, ahol a darálóba belekerül az ír író, a szombathely Blum polgármester az egész erotomán bagázzsal a városházáról, az ellenséges Körmend, híres történelmi nevek más kontextusban, ilyen-olyan rémmesei motívumok, mitológiák, félremagyarázott fotók stb. Szóval nem egyszerű helyzet ez így. De hát mit van mit tenni, ha az Ulyssesben is erről van szó és a jövőbeli olvasója is ebben a vitriolosságban lel majd gyönyört vagy ez kelt benne undort.
Képgaléria a 2007-es szombathelyi Bloomsday-ről
Korábban: Najmányi László: A Blum-ház rejtélye