Minden korosztály eltemeti a rockzenét, hogy azt aztán minden korosztály újra felfedezze magának. A szombathelyi metrosurfing zenekar csak egy színes csepp a zene nagy tengerében, de épp ezért választottuk egy beszélgetésre: örömök, bánatok, emlékek, tervek és jókora megszállottság. A demójuk a napokban jött ki.
Minden korosztály eltemeti a rockzenét, hogy azt aztán minden korosztály újra felfedezze magának. A szombathelyi
Minden korosztály eltemeti a rockzenét, hogy azt aztán minden korosztály újra felfedezze magának. A szombathelyi
Semmi jónak nem vagyunk elrontói - csak ritkán -, így rábólintottunk. Sőt. Mivel az Átjáró Tehetségkutató városi nyerteseiről van szó, no meg a zenét is szeretjük, tető alá hoztunk egy önkényesen kanyargó beszélgetős interjút a Palace Étterem teraszán, hogy elmerítsük olvasóinkat a szombathelyi amatőr zenészélet mélyvízében. Mi eközben a különböző italokban merültünk el. A beszélgetésről hiányzott Kocsis Péter dobos, aki viszont teljes értékű felhatalmazást adott a többieknek a kinyilatkozásra. Legalábbis ezt mondták.
ALON: Miért kezd el ma egy fiatal zenélni? Vagy hülye a kérdés?
Kaposi „baLee” Balázs: Nem hülye, csak nem tudok rá válaszolni.
Buús „Busi” Gábor: A zene egy lehetőség arra, hogy kifejezze magát az ember és ha ezt barátokkal csinálja, akkor meg főleg nagyon jó dolog.
Bencsics „Dave” Dávid: Azt hiszem, ha valaki zenekedvelő, az önmagában elég indíttatás, hogy maga is elkezdjen zenélni.
Mennyire általános a mostani fiatalok között, hogy zenekart alapítanak?
baLee: Szerintem most megint divat lett az, hogy vegyünk egy gitárt, aztán adj neki! Ebben szerepe van persze a „tinizenekaroknak” is. A környezetemben is egy csomó olyan ember kezdte el, akiről nagyon nem gondoltam volna, hogy gitárt vesz a kezébe.
Busi: Igen, mintha megmozdult volna valami, erre az Átjáró Tehetségkutatóra is jelentkezett vagy 20-25 zenekar a megyében, és sok jó volt közöttük.
Mennyire nehéz most elindulni egy csapatnak?
baLee: Azt tudom, hogy nekem nagyon nehéz volt. Én úgy kezdtem, hogy „a búcsúban lőttem egy kétpálcás gitárt”, azon kezdtem zenélni. Aztán a pénzt magam rakva össze fejlődtem. Zenekarban zenélni költséges dolog.
Kiszámoltátok már, hogy mennyit költötök erre, mennyi megy el erre mondjuk havonta vagy évente?
baLee: Nem, és nem is akarom kiszámolni, csak az érdekel, hogy mindig jobb és jobb gitárt, erősítőt vegyek.
És jött már be valami?
baLee: Maximum a benzinpénz és akkor már örülünk. Egy fesztiválon általában azt mondják: Örülj neki, hogy felléphetsz! De elmegyünk mindenhova, mert hátha ott lesz az az ember, aki azt mondja: Hú, ezek tudnak valamit! Fel kellene őket karolni.
Vannak ilyenek? Jó pár évvel ezelőtt még Kiss Tibi a Quimby-ből mondta nekem egy interjúban, és azt hiszem, hogy igaza volt, hogy az a legnagyobb baja a magyar zenének, hogy akiknek pénze, vagy döntési lehetőségük van a magyar zenében, azoknak borzalmas az ízlésük.
Dave: Igen, ez így van.
Busi: Jó, de ebben azok is hibásak, akik életben tartják a rendszert: a zenefogyasztók. Ha nem vennék meg, akkor a kiadó is meggondolná, hogy hová teszi a pénzét.
baLee: Az emberek már le vannak butítva annyira, hogy nem gondolkodnak ilyeneken. Azt eszik, ami a médiából jön.
Tényleg, szeretnétek befutni?
baLee: Az ember beleéli magát, aztán azt veszi észre, hogy rögös az út a csúcsig. De mindenképpen ez a célunk.
Busi: Jó lenne. A mi történetünk 2000-ig nyúlik vissza, akkor nekünk már volt egy közös zenekarunk, az AGE, de az 2004-ben abbamaradt, aztán 2006 elején megint elkezdtünk együtt zenéli, új stílussal, új névvel. Ez lett a metrosurfing. Azóta koncerteztünk, számokat írtunk. Most vettük fel a demót, amit majd elküldünk kiadóknak, meg a fontos embereknek.
Legnagyobb öröm, ami ért benneteket zenei pályafutásotokon?
baLee: Volt az a kis amatőr gitárom, tudod a „kétpálcás”. Aztán egyik nap faterom azt mondta, hogy: Fiam, öltözz fel, megyünk valahova. Nem mondta meg, hogy hova. Bevitt Vida Feri boltjába és vett nekem egy rendes nagy, nylonhúros akusztikus gitárt.
Dave: Nekem folyamatos a zenei élmény a bátyám alternatív lemezeitől kezdve a gitárra való pénzgyűjtésen és a próbákon át a mai napig. A gitárt egyébként a konkurens hangszerboltban vettem.
Busi: Amikor a fiúk felhívtak a leállás után, hogy zenéljünk együtt újra. Az nagyon jólesett. De a nagy, meghatározó élmény még várat magára, folyamatos sok kicsi és közepes van. Mint például amikor a Pál Utcai Fiúk előtt játszhattunk a Végállomásban. Előtte egy évvel volt egy koncertjük Szombathelyen. A koncert utolsó száma előtt kérdezte a Lecsó: ”Ki akar énekelni?” Csak az akarat volt meg bennünk. Részegen elénekeltünk velük a színpadon az Első dal-t. És rá egy évre pedig előttük játszottunk mint előzenekar.
Negatívok?
Busi: Amikor feloszlott az AGE. Nagyon megzuhantam, egy évig gitárt sem fogtam a kezembe, nem írtam dalokat.
baLee: Nekem van egy nagyon negatív emlékem, ami azt hiszem, örökre megmarad bennem. Stúdióztunk még az AGE-dzsel, egy ötszámos demót vettünk fel, jó volt, összeállt minden, és azon a hétvégén volt egy koncertünk az OMK-ban, ahol nagyon meg akartuk mutatni. És életünk legrosszabb koncertjét adtunk, se normális hangosítás, se közönség. Majdnem elsírtam magam, Prieger Szabi vigasztalt.
Dave: Én is emlékszem erre a koncertre, tényleg nagyon rossz volt. Emellett még egy próbateremváltás maradt meg bennem valamiért. Az mindig rossz, amikor az embernek mennie kell.
Hogyan jellemeznétek a zenekart olyanoknak, aki nem ismert benneteket? Mert azért vannak ilyenek.
Busi: Szerintem a metrosufing lényege, hogy egy olyan zenekar, ami nem sémákra épül, hanem próbál egyedi dolgot létrehozni. Talán jó úton is járunk, mert az emberek nem tudnak hova tenni bennünket, nem tudják behatárolni, amit csinálunk. Nekünk ez a legnagyobb dicséret. Másrészt nagy hangsúlyt fektetünk a kidolgozottságra, egy számon olykor egy hónapig vagy tovább is elszöszölünk.
baLee: Amikor beszélgetünk emberekkel, akik nem ismernek bennünket, gyakran kérdezik, hogy milyen stílust játszunk - és nem tudjuk megmondani. Ekkor rendszerint azt kérik, hogy mondjunk egy zenekarnevet, hogy mihez hasonlítunk. És ilyent sem tudunk.
Dave: Mindenki jöjjön és hallgasson meg minket!
Van egy sor az egyik számotokban, hogy „hallgasd, ez a város mit mesél!” Mit mesél?
Dave: Az ember éjszaka megy haza egy jó buli után és amíg szépen lassan átsétál a Fő téren, ilyenek jutnak eszébe.
Busi: Mindenképpen „klipes-nótának" akartuk és akarjuk. Majd koncert után jövünk haza, felgyorsult városi fényekkel, képekkel, satöbbi.
baLee: Mindenkinek mást mesél, és mindenki eldöntheti, melyik mesét hallgatja meg.
Mivel lennétek elégedettek a jövőben?
Dave: Ha öt év múlva egy ismert fesztiválzenekar lennénk, azt már sikerként könyvelném el.
baLee: Nekem van egy olyan álmom is, hogy egyszer megélünk ebből. Délelőtt 11-kor felkelek, délután próbálunk, este mulatunk. Közben koncertezünk, megyünk stúdióba. Sokat fektettünk eddig ebbe: időt, energiát, pénzt.
Busi: Szeretném, ha minél többfelé, minél nagyobb koncerteket tudnánk adni. Hogy megismerjenek bennünket minél többen, hogy találkozzunk olyan emberekkel, akik hisznek bennünk és abban, amit játszunk. Akik lehetőséget adnak, de közben nem akarnak megváltoztatni bennünket.
A demó dalai letölthetők a zenekar honlapjáról: www.metrosurfing.hu" target="_blank