Teszteltük a Szent Márton-utat

Elöljáróban azt azért el kell mondjuk, a szombathelyi, szlovén és osztrák csatlakozással, pályázati pénzzel megtámogatott kezdeményezés kezd népmozgalommá válni. Nagyon úgy tűnik, hogy a települések saját marketing-lehetőségét látják benne, miközben az ismerd meg hazádat (a szomszéd falut, a szemközti erdőt) mozgalom bontakozik ki újra szép csendesen.

Virtuális kalandozás Nagyidától Nyárádszentmártonig

A túra az MMIK-ból indult, mégpedig kényelmes fotelekből. Itt volt ugyanis egy szakmai megbeszélés az „utasok” és leendő „utasok” részére, azoknak, akik már csatlakoztak településükkel a Szent Márton-úthoz, vagy szeretnék ezt megtenni. Az előbbiek közé tartozik a Balaton-melléki Táska település, amely teljesen civil alapokon létrehozott bereki tanösvényét, a megmentett régi pincéket, no meg a jó kis direkt termő szőlőket reklámozza egy Szent Márton Látogatóponttal. De fontos az ügy a nagyidaiaknak is (Szlovákia, Kassa mellett), akik eddig leginkább cigányaikról meg remek néptánckarukról voltak ismertek. (Előbbiről a vonatkozó szakirodalom Arany Jánosnál.)

De kanyarodik az út Székelyföldre, a Nyárád mentére, ahol az unitárius lelkész a Szent Márton-kultusz ápolásának lelkes híve, így aztán együtt ünnepelnek - mint Varga Sándor elmondta „áhítattal, kultúrával, vigalommal” - reformátusok, katolikusok, unitáriusok egy eredetileg katolikus, Szent Mártonnak szentelt, de mára unitárius templomban. Ha valaki Szovátán fürdőzne, ne hagyja ki a néhány kilométerre fekvő falut, már csak középkori temploma miatt se.

Szent Márton Látogatóközpont

Itt aztán véget is ért a virtuális utazás - melyet és a valóságos térbelit szeptembertől egy honlap is segíti majd -, és elindult a csapat a Szent Márton Látogatóközpontba.

Aigner Géza plébános idegenvezetésével pincét-padlást bejártunk, de elsősorban a földszinti folyosót, ahol a Savaria Múzeum szakemberei válogatták össze azon tárgyak másolatait - némelyiket meg lehet fogni, ki lehet próbálni -, amelyeket a Szent Márton-temetőben, a domonkos-rendház alatt és környékén találtak, Savaria ókeresztény templomának helyén. (Ahová a legenda a Martinus születését teszi.)

A mártonos néphagyományokat Somogyi Győző festményei idézik, számomra nem túl megnyerő, az ötvenes évek képeslapjaira emlékeztető álnaív stílusban és színvilággal, de a célnak teljesen megfelelően. Az emeleten még a látogatóközpontot megelőző időkből származó kincseket mutatott Aigner Géza, a városban fellelhető Szent Márton kultusztárgyakat, festményeket, zászlókat, szobrokat, illetve ezek másolatait. Egy rejtett ficakban még Szent Márton-giccseket is találhatunk, mindkettő a plébános gyűjteménye. Üdítő élmény a rendházban-látogatóközpontban időzni, meg is tették ezt a nyitás óta ezren.

Alkalmi társaságunk kipróbálta a szent mártonos fa és papír kirakóst, és ólomkatonát is öntöttünk saját kezükkel. Ez még nekem is sikerült, azóta is hordom magamnál nehezéknek nyári viharok esetére.

A látogatás a Domonkos rendház pincéjében végződött, ahol Szent Márton borait kóstoltuk, és rövid eszmecserét folytattunk a korhadt hordódongák dekorációs és kereskedelmi hasznosításának lehetőségeiről a Szent Márton út vonatkozásában, amely különösen a táskai kolléga fantáziáját mozgatta meg.

Az est a Pannnóia Étterem libamenüjével ért véget, a vasi mell a teszten tíz pontból tizet vitt.

Via Latinorum

Másnap a Szlovénia felé vivő útnak (Via Latinorum) eredt a csapat egy kisbusszal, hogy megnézze, hogyan is működik a Szent Márton-út. Az első állomás Nemeskolta volt, ahol az Ybl Miklós tervei szerint épített templomocska előtt már várt minket a polgármester, és egy kulcsos bácsi. A szent Márton út nyitja ugyanis a kulcs, már hogy legyen valaki, aki a templomba beengedi a látogatót. (És pecsétel, hogy a túra végén emléklapot kaphassunk.)

A látnivalót a templom előtti tábla ismerteti több nyelven, amit meg nem látunk a táblán, mert nem fért rá, arról úgy vettük észre szívesen szólnak a helybéliek. Sajnos a faluban található kastély a kerítés miatt rejtve van, magántulajdon.

Nádasd és a rotunda

Innét Nádasdra vitt az út, amelynek egyes szakaszait a nyárádszentmártoni lelkész egészen unikálisnak tartotta, mivel ilyen minőségű még Romániában sincs. Nádasdon Takács László plébános fogadott minket, és a polgármester Karvalits Zoltán, akinek az egyik nevezetessége, hogy a helyi lap főszerkesztőjéből avanzsált jelenlegi posztjára. (Leköszönő redakcióvezetőknek biztató perspektívát nyújtva ezzel.)

Nádasd azért fontos állomás, mert a Borostyánkő-út mellett fekszik, így valóban járt erre Márton Pávia felé menet, aztán anyját Savariában megkeresztelendő jövet, majd feltehetően az ariánus eretnekek fenyegetései elől visszafelé, futó pillantást vetve a nádasra. (Amiből mára kábé két szál maradt mutatóba.)

De nem ez a legfontosabb az egyébként szépen rendben tartott, az Őrség szélén fekvő háromezres lélekszámú faluban, hanem a rotunda és az őrtorony, amelyet a 11. században húztak fel a lápos vidékből kiemelkedő hét domb legmagasabbikára. A középkori falmaradványokra 2003-ban találtak az egyébként patyolat templomkert rendezése közben. A Hajmási Erika régész vezette ásatáson derült ki, hogy pontosan min is csorbult ki a csákány éle. A kincs, a toronnyal erődített körtemplom Magyarországon jelenleg egyedülálló, Lengyelországban és Csehországban van egy-egy testvére. A feltárás során előkerült római építőelem (terrazzo) azt bizonyítja, itt bizony már a kétezer éve is laktak. A körtemplom és a lakótorony fölé fából ácsolt védőépület ad képet az eredeti épület méreteiről, arányairól, szerkezetéről. Építésztanoncoknak külön élmény.

A régi templom volt Mártonnak szentelve, de az újabb az újraszenteléskor visszakapta Mártont, a „Szent kereszt feltalálása” mellett. A példásan felújított, rendben tartott kovácsoltvas sírkereszteket érdemes még megnézni a templom melletti régi temetőkertben.

Hegyhátszentmárton

A nádasdi szíveslátás után Hegyhátszentmárton felé visz az út, ahol Ella néni a kulcs és pecsét őrzője, egyszersmind a templom gondnoka. Mise már alig van a százlelkes, festői falucskában. Van viszont egy Szent Mártont ábrázoló olajfestmény, sajnos igencsak rozzant állapotban, egy csodás fából faragott piéta, de a legnagyobb nevezetesség a falu középkori templomának romjai között talált faragott kő, erre az utolsó padsor mögött bukkanhatunk. Ella néni megmutatja.

Csöde felé

Csödére tartva Feiszt György néhány élményt oszt meg velünk, melyek a Szent Márton-út kikövezése közben estek meg vele és Orbán Róberttel. Ez az építkezés ugyanis nem mindig célirányosan megy, hanem úgy is, hogy amerre járnak, megkérdezik a falubelieket, van-e Szent Márton-kép, szobor a templomban. Egyszer így sikerült majdnem megdicsőítenie egy idős evangélikus néninek Luther Mártont, aki ennek nem feltétlenül örült volna.

Nem mindenhol ilyen lelkesek és büszkék a helybéliek. Egy Vastól távoli település plébánosa azt mondta, Feiszt Györgynek, hogy miképp gondolta ezt a templomnyitogatást, Krisztus koporsóját se őrizték ingyen. Aztán előkerült a templom gondnoka, aki villámgyorsan felfogta, hogy szó sincs Krisztus koporsójáról, csak az állomás abszolválását igazoló pecsétről, és örömmel vállalta hogy kinyitja a templomot a turistáknak, zarándokoknak.

Téli zöld és Ulászló

Az adomázás közben értünk Vas és Zala határán fekvő, most Zalához tartozó Csödére. Az apró, ápolt település mindenkinek ajánlható, aki nem akar messzire menni Szombathelytől egy kis derűs nyugalomért, egy lankás sétáért, no meg egy jó ebédért. (Sárkány panzió.)

Ha már itt jár, akkor a pecsétet is érdemes a pincértől kérnie a kiváló bor mellé, de az már becsületbeli ügy, hogy előtte elmegy a Szent Márton templom, illetve pálos kolostor romjaihoz az erdőbe, a falu szélétől úgy ezerkétszáz méternyire, melyből úgy ötszáz szigorúan séta. Akkor van a romoknál, amikor az erre utaló táblát látja, ugyanis egyelőre nincsenek feltárva a falmaradványok, néhány tégla, mohos kő reprezentálja, hol szállt meg Ulászló (mint mindig, itt is pálos kolostorban) Szombathely felé, miközben visszafoglalta Cilleitől a fél Dunántúlt, meg az egész királyságot 1442-ben. A felsőjánosfai vasúti megállótól indul majd a sárga romjelzés, úgy lehet ide jutni. (Feiszt és Orbán nyomravezetője Benczik Gyula levéltáros, Pungor János a TIT nemrégiben elhunyt igazgatója és más helybéliek, elöljáróik valamint a téli zöld nevű romjelző növény volt.)

Ez volt az utolsó állomásunk. A buszban hazafelé elmélkedtünk azon, mi minden mellett megyünk el a járt úton, ha csak le nem térünk róla Szent Márton nevében.

Útjelző, azaz prospektus és pecsétgyűjtő-füzet a szombathelyi városházán a Tourinform irodában, a gyalogos útról az MMIK-ban elérhető.