A szombathelyi villamos végállomása - Álmában csenget egy kicsit

2007.07.11. 21:26

Kicsiny, ám lelkes csoport kísérte utolsó útjára a szombathelyi villamost, amely nem sínen, hanem tréleren gurult az Éhen Gyula térről a Smidt Múzeum udvarára. A Szépítő Egyesület mentőakciója sikerrel ért véget. Mert ez nem egy Combino.

Szerdán délután öt órakor már helyén a Vasi Volán műszaki mentő csapata és az Inter Bagger Kft. daruja. A szakemberek úgy erősítik a hevedereket, mintha mindennapos praxisukba tartozna a hét és fél tonnás kissé ormótlan járművek cipelgetése. Többen aggódnak, hogy bírja a villamos felépítménye, elsősorban Németh Kálmán alpolgármester, aki most a Szombathelyi Szépítő Egyesület elnökeként az válaszolja kérdésünkre, hogy az egyesület szervezte és finanszírozta a költöztetést, kitartóan haladva a bürokrácia útvesztőiben.

A szombathelyi villamos


A kaszni bírja, ez nem egy Combino, nem is egy Siemens (ő találta fel a villamost, az első 1881-ben indult Berlinben), hanem a derék Ganzék gyárából került ki 1927-ben. 1951-ig Budapesten szolgált, majd Sztálin születésnapján, december 21-én indult el szokásos szombathelyi útján: az Éhen Gyula térről kanyarodott a Széll Kálmán útra, onnét a Király utcába, végighaladt a Fő téren, majd a Széchenyi utca után útba ejtette a Berzsenyi teret, a Hollán Ernő utcát, innen a Kiskar utcáról kanyarodott a Kálváriára, melynek végén 1915-től fogadta a remíz (nemrégiben lebontott) épülete.

A szombathelyi villamos


Villamos közlekedés persze nem ettől az időponttól volt Szombathelyen, hanem Budapest és Pozsony után harmadikként indult az országban, 1897-ben. Gyorsan népszerű lett, ötpercenként követték egymást a járatok, hamar megdöntve az omnibuszok piaci egyeduralmát, amelyben azért az is szerepet játszhatott, hogy néha magát egy-egy omnibuszt is megdöntött. Az energiát kezdetben az ikervári vízierőműtől kapta, az első kocsiszín is a Vas Vármegyei Elektromos Művek Rt. telephelyén - utóbb ÉDÁSZ - volt. Mindezt Kalocsai Péter levéltárostól, a városi közlekedés kutatójától tudjuk meg a helyszínen.

A szombathelyi villamos


1974-ig közlekedett a vidéki viszonylatban hatalmas urbanizációs tényezőnek számító villamos városunkban, akkor a kocsi előbb a MÁV igazgatóság épületébe került, majd utána az Éhen Gyula térre. Ahonnét most rendőri biztosítással és rövid forgalomterelésekkel jutott a Smidt Múzeum kertjébe. Itt Smidt Erzsébet, az intézmény igazgatója és egész családja valamint több szombathelyi villamos-barát várta némi izgalommal, ám annál nagyobb örömmel. Az egyik idős úr meg is jegyezte, ő itt lakott akkor is, amikor még erre csattogott a vilinger. Most legalább mindennap újra láthatja.

A szombathelyi villamos


Addig azért még hátra volt az obsitos jármű leemelése, amelyet profi módon oldott meg a csapat, még az udvaron álló fa levele se rezdült, amikor átemelték felette, majd egy pányvával terelgették, forgatták a sínre. Itt már jó helyen lesz, bár vannak, akik szerint jobb lenne az utcán, ismét futtában látni. Persze nem úgy, hogy mi futunk el mellette.
.