Saághy Istvánnak emléknapja van - nekünk meg kámoni arborétumunk

2007.08.23. 17:04

Saághy István emléknapját tartották ma a Herényiek Házában. Azért ott, mert az arborétumban nincs olyan hely, ahol lehetne. Az arborétum ettől függetlenül él és virul. Egyelőre. Mert nem mindenki derűlátó, egyesek szerint, ha nem sikerül pénzhez jutni, a kert 5-10 éven belül tönkremegy. Körbesétáltuk

Jó helyen, jó időben

Azért a herényiek házában került sor az idei Saághy emléknapra, mert a kámoni arborétumban nincs egy hely, ahol hasonló rendezvényt lehet tartani. Sólyom László is épp hogy megúszta szárazon legutóbbi látogatást, de csak azért, mert az eső érkezte előtt távozott – kezdte köszöntőjét dr. Szabó Gábor alpolgármester. Elmondta, hogy már csak ezért is fontos, hogy létrejöjjön a fogadóépület, amelynek terveit az Alon olvasói már ismerhetik.

Saághy István emléknap


Sáaghy Istvánról szólva elmondta, szerencsés volt, hogy a progresszivitás, a fejlődés hajnalán született (1865-ben), akkor, amikor a gazdasági fellendülés lehetővé tette, hogy a jómódú földbirtokosok nyugati mintára kastélyuk kertjére nagy gondot fordítsanak, sőt botanikai gyűjteményekkel is tudták gazdagítani azt. Mikor István megszületett, apja, Saághy Mihály kámoni földbirtokos már talán el is ültette a fákat.

Az ifjabb Saághy jogászként végzett, de folytatta apja munkáját, sőt, jelentős részt vállalt a város akkor indult parkosításban, csinosításban (Szent István park, Ezredévi park), de növénynemesítőként, és fenyőgyűjtőként is számon tartja a szakma, és nem csak Magyarországon.

Korábban sem volt fenékig tejfel

Az arborétum mellett faiskolát is alapított Saághy, de ebből sem tudta fenntartani az arborétumot, az államnak pedig hiába ajánlotta fel, nem akartak ők se gondot venni a nyakukba. Végül a háború után mégis vettek, Bánó István erdész lett a gazdája az akkor már államosított kertnek. Az itt létrehozott fenyőnemesítési bázis lett az ERTI magva. Ennek mellékvizén éldegélt az arborétum egészen a rendszerváltásig, akkor ennek is leáldozott.

Saághy István emléknap


Ezt már Borovics Attila az Erdészeti Tudományos Intézet igazgatójától tudjuk, aki nem túl derűlátó: ha nem sikerül pénzt keríteni, öt-tíz éven belül, az arborétum tönkremegy. Azt is hangsúlyozta, ma már ez, mármint egy közkert, botanikai gyűjtemény, arbortéum fenntartása egy olyan szolgáltatás, amelyet az finanszíroz, aki használja: a látogató.

A jelszó: látogatócentrikusság

Ezért a látogató-centrikusság, a tudományos ismeretterjesztés és rekreáció ötvözete lehet a megoldás. Magyar József, a Kámoni Arborétumért Egyesület részéről (és mint az arborétum-projekt felelőse), hangsúlyozta olyan arborétumot szeretnének, ahol fűre lépni szabad, ahol a tóban őshonos halak úszkálnak, ahol még méhészmúzeum is van, biciklivel is be lehet járni a tanösvényt vagy akár piknikezni is lehet. Ebben a város és az ERTI között teljes az egyetértés, sőt a szakma sincs ellene, hiszen a most elkészült revitalizációs program készítője a Corvinus Egyetem stábja.

Saághy István emléknap


A gond a pénzzel lehet, az erre a célra nyitott pályázati alap 200 millió forintban maximálta a megpályázható összeget, tehát a finanszírozás csak több pályázattal valósulhat meg. (Csak a főépület félmilliárdos beruházás lenne.) Szövetkezik a város a Gothard-obszervatóriummal is, egy Ég és Föld nevű projekttel próbálják javítani az esélyeket.

Séta az arborétumban

Mi egyelőre maradtunk egy földi sétánál az arborétumban. Utánunk lép be egy 8-10 fős csoport, Oroszlányból jöttek a karneválra, mondják, de ha már itt járnak, megnézték az arborétumot is. A pénztáros bácsi nem mer becslésekbe bocsátkozni a látogatószámot illetően, de azt elmondja, van olyan nap, amikor 600 ember jön, van, amikor egy sem. A kertben találkozunk egy hölggyel, aki azt mondja, a legnagyobb a forgalom a rododendron virágzás idején.

Most épp csak néhány szál cikláment láttunk a borostyán befutotta fűben, de az biztos, hogy nem rossz ötlet ide kilátogatni egy ilyen kánikulai napon. A híres fenyők között-alatt legalább öt-hat fokkal hűvösebb van, a mikroklímát a patak és a tó teszi még kellemesebbé. Utóbbit ugyan a revitalizáció első ütemeként kikotorták, de ne számítsunk kristálytiszta kékségre.

Saághy István emléknap


A Gyöngyös ugyancsak kissé sáros, valószínűleg az elmúlt napok esőzése miatt. Egyébként az esőbeálló, a szemetesedény, a játszótér a tájba illeszkedik (természetvédelmi területen járunk). Hogy gond van, arról legszembeötlőbben a nem túl gondozott füves tisztások árulkodnak.

Persze lehet sajnálkozni, fanyalogni, meg uniós pénzre várni, de inkább érdemes kimenni. Nem csak belépőjegyet (felnőtteknek 400 forint), hanem bérletet is lehet váltani, szinte fillérekért. A hely jól megközelíthető biciklivel, autóbusszal, úgyhogy a vasárnapi ebéd után elfogyasztott sör se lehet indok arra, hogy beragadjunk a fotelba. Kellemesen el lehet tölteni itt néhány órát, por, zaj, füst és stresszmentes környezetben. Végül is ezért van, és reméljük lesz is.

Korábban: A Kámoni Arborétum jövője
.