Már majdnem akkora a forgalom a villamoson, mint amikor még az utcán csattogott végig. Legutóbb épp a levegőben örökítettük meg a sárga járgányt, ma már csengetni is hallottuk. Picit. Villamosavatón és kiállításnyitón jártunk a Smidt Múzeumban. Kis fanklub kezd kialakulni a járgány körül.
„Tessék mondani, hová megy ez a villamos? - Ez kérem, a feledésbe.” A Ludas Matyiban 1974. augusztus 29-én megjelent vicc azt jelzi, hogy országos ügy volt a szombathelyi villamos megszűnte, annál is inkább, mert más vidéki városban is felszámolták a csilingelő vilingert. Nálunk viszont nem a feledésbe ment, hanem a Smidt Múzeum udvarára, ahogy azt már megírtuk. Most azért tértünk vissza egy fordulóra, mert Szépítő Egylet két évig tartó munkáját (mellyel áttolták a villamost a bürokrácia útvesztőin, ha lehet ezzel a képzavar-gyanús fordulattal élnem), a Vasi Volán megkoronázta a felújítással. Belül pedig egy állandó villamostörténeti kiállítást alakítottak ki.
Az eseményen Németh Kálmán mondott rövid avatóbeszédet a Szépítő Egyesület nevében, majd dr. Kalocsai Péter idézett villamostörténelmet. Erről a képet is kaphatunk a múzeumban egy kamarakiállításon egészen egy hónapig. Mint ahogy azt megtudtuk Keppel Csilla muzeológustól, részben pályázati pénzből - és amint az a pályázatnak is feltétele volt –a közönség közreműködésével alakították ki. Ezt némi aktuálpolitizálással, négyesmetrózással fűszerezve Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke ajánlotta a megjelentek figyelmébe .
A közreműködő közönséget részben a volt villamos-dolgozók tették ki, az ő relikviáikból is látunk néhány darabot. Engem Csébi Pogány Aladár 1920-as olajfestménye ragadott meg a piros villamossal és a felsátorozott Fő térrel. Gyönyörű a múzeum saját gyűjteményének ez a darabja.
A kiállításnyitóra és villamosavatóra ugyanis meghívták azokat, akik hajdan ezeken a járműveken dolgoztak, ők egy-egy szál virággal emlékeztek azokról a kollégáikról, akik már nincsenek velük.
A jelenlévők egyikét, Bereczky Margitot 1956-ban elküldték a MÁV-tól, ahol előbb Celldömökon volt kalauz, majd Szombathelyen lett információs és bemondó. 56-ban azt kérték tőle, hogy azoktól, akik a szentgotthárdi, soproni vonatok után érdeklődnek, kérdezze meg, hová, kihez mennek, és írja ezt fel, majd adja le az állomásvezetőnek. Ő erre nem volt hajlandó: „Nem arra esküdtem fel, hogy olyan után érdeklődjem, amihez semmi közöm nincs, hanem arra, hogy információt adjak, meg bemondjam hová indul a vonat” – emlékezik az idős hölgy. Kis remixes, villamoson utasként megtett kitérő után jelentkezett kalauznak. Felvették, négy évig dolgozott ott, de ma is szép emlékeket őriz erről is és a vasútról is. (1990-ben rehabilitálták, így megkapja a vasutas nyugdíját.) Szeretett mozgó járművön dolgozni, és emberek között lenni. Érdekes sorsokat hordozgat ez a villamos.
Olyan embert nem is találunk, aki nem szép emléket őrizne a szombathelyi villamosról. Valóságos fanklub kezd kialakulni. Régen is volt ilyenje, de nem csak a villamosnak, hanem a villamosvezetőknek, meg a szép kalauznőknek is volt rajongótábora, boldogan fényképezkedtek velük az ifjak. Ahogy a villamosvezetők is szerették nézni például a várost, az embereket, a korzózókkal teli vasárnap délutáni Király utcát, a szép nőket - emlékezik Honti Sándor villamosvezető. Egy utast iki is nézett magának, ő lett a felsége, aztán meg a munkatársa, mert hogy az asszony volt a kalauz. Volt jó is, rossz is – mondja Hontiné; az például nem volt kellemes, amikor körbehordta a lábukat hó, vagy befagyott az ablak, de az is előfordult, hogy nekik kellett ellapátolni a havat a villamos elől.
Úgy ötvenen dolgoztak egyszerre a villamos vállalatnál, a nosztalgiázásból az derül ki, jó kollektívában, megértő, rugalmas főnökökkel. Igaz, a rugalmasságot a dolgozóktól is elvárták, volt, hogy a tartalék járatot is be kellett állítani, akkora volt a tömeg. Az is előfordult, hogy az esti pestihez negyed tizenkettőre ki kellett menni, hogy a Bagolyvárba (akkor kollégium) behozzák a növendékeket. Este 7 perc alatt ért a Bagolyvártól a vasútállomásig – idézi Honti úr.
Népszerű közlekedési eszköz volt a villamos, lehet, azért is, mert olcsó volt. A hatvanas évek közepén lett egységesen a jegy (korábban volt olcsóbb szakaszjegy meg gyerekjegy is) 60 fillér. És ennyibe került akkor is, mielőtt 1974-ben megszűnt, és amikor már kétforintos jegyet kellett váltani a buszra. Az időutazás viszont most kezdődött.
Korábban:
A szombathelyi villamos végállomása - Álmában csenget egy kicsit
Smidt Múzeum, Szombathely