Az Energia Központ Kht. munkatársai szerdán egy szombathelyi sajtótájékoztatón az intézmények, vállalkozások, egyházak, egyesületek, alapítványok stb. számára kiírt, az energiahatékonyságot és a megújuló energiákat célzó három pályázat ismertetettek.
A cél az, hogy a nyugat-dunántúli régióban is a lehető legtöbben tudjanak ezekről a fontos lehetőségekről.
Mivel valóban fontos dolgokról van szó, lapunk a sajtóanyag alapján az alábbiakban közli a szóban forgó három pályázat lényegét, abban a reményben, hogy minél többen be tudnak majd kapcsolódni a programokba, csökkentve a környezetszennyezést és az energiaszámlákat.
-----------------------------------------------------
Megújuló energia - a jövő útja
(KEOP 2007 4.1)
Mire lehet pályázni?
E pályázattal, biomassza hasznosításra, biogáz termelésére, geotermikus energia hasznosítására, hőszivattyús rendszerek telepítésére, valamint nap-, víz-és szélenergia hasznosítására lehet támogatást kapni. Akár megújuló energiaforrásokat hasznosító közösségi távfűtő rendszerek kialakítása is támogatható. A különböző tevékenységek kombináltan, adott esetben energiahatékonysági beavatkozásokkal együttesen is alkalmazhatók. (Nagyvállalatok esetében csak a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelést megvalósító projektek pályázhatnak a támogatási keret 10%-ának erejéig. A kapcsolt hő- és villamosenergia-termelésnek legalább a 60 százalékos összhatásfokot el kell érnie.)
Kik pályázhatnak?
Vállalkozások, költségvetési szervek és intézményeik, azok többségi tulajdonú vállalkozásai, valamint nonprofitszervezetek.
Mekkora összegre lehet pályázni?
A pályázaton elnyerhető támogatás összege 1- 500 millió forintig terjed, kivételt képeznek a többségi magántulajdonban lévő nagyvállalatok projektjei, melyek 100 és 800 millió közötti támogatási összegre pályázhatnak. A támogatott projekt összes elszámolható költsége el kell hogy érje a 10 millió forintot. Az elnyerhető támogatás nagysága minimum az összes elszámolható költség 10 százaléka, maximum a fele lehet.
A pályázat benyújtásának ideje és helye:
A pályázatokat 2007 október 24-től folyamatosan be lehet nyújtani. A pályázati feltételekkel, tudnivalókkal kapcsolatos információk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján elérhetők:
www.nfu.hu. További felvilágosítás a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség telefonos ügyfélszolgálatán: 06-40-638-638 (kék szám). A pályázatot 3 nyomtatott - az eredeti és két másolt - példányban, valamint elektronikus formában, CD-n, zárt csomagolásban, postai küldeményként vagy gyorsposta igénybevételével a következő címre kell beküldeni: Energia Központ - Energiahatékonysági Környezetvédelmi és Energia Információs Ügynökség Khf. 1092 Budapest, Ráday utca 42-44. A pályázatokat a fent megjelölt címen, H-CS: 9-16-ig, pénteken: 9-12-ig személyesen is be lehet nyújtani.
-------------------------------------------------------------------
Energiahatékonyság - a kevesebb több
(KEOP 20075.1)
Mire lehet pályázni?
A pályázaton az alábbi tevékenységekre igényelhető támogatás:
• Az energiafelhasználás csökkentése (kivéve kis-és közepes vállalkozások)
• Közvilágítás energiafelhasználásának csökkentése (a közvilágítással kapcsolatos kötelező feladatok ellátói számára)
• Távhőellátás primeroldali energiahatékonysági korszerűsítése (távhőszolgáltatói engedéllyel rendelkezők számára)
• Kis- és közepes vállalkozások üzemi és irodaépületeinek hőtechnikai rekonstrukciója, fűtés- és világítási rendszerek korszerűsítése (kizárólag kis-és közepes vállalkozások)
• Energiahatékonyság-növeléssel együtt megvalósított, megújuló energiaforrások hasznosítását lehetővé tévő beruházások, illetve kombinált (több tevékenységet felölelő) beavatkozások
A pályázat lehetőséget ad arra is, hogy a megvalósítandó feladatokat harmadik fél is finanszírozza, ennek részletes feltételeit a pályázati útmutató tartalmazza.
Kik pályázhatnak?
Kis- és közepes vállalkozások, költségvetési szervek és intézményeik, valamint azok többségi tulajdonú vállalkozásai, illetve a gazdaság tevékenységet nem folytató nonprofit szervezetek.
Mekkora összegre lehet pályázni?
Az elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás összege maximum 500 millió forint. A támogatott projekt összes elszámolható költség el kell hogy érje a 10 millió forintot. Az elnyerhető támogatás nagysága legkevesebb az összes elszámolható költség 10 százaléka, maximum afelé lehet.
A pályázat benyújtásának ideje és helye:
A pályázatokat 200Z október 24-től folyamatosan be lehet nyújtani. A pályázati feltételekkel, tudnivalókkal kapcsolatos információk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján elérhetők:
www.nfu.hu. További felvilágosítás a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség telefonos ügyfélszolgálatán: 06-40-638-638 (kék szám). A pályázatot 3 nyomtatott - az eredeti és két másolt - példányban, valamint elektronikus formában, CD-n, zárt csomagolásban, postai küldeményként vagy gyorsposta igénybevételével a következő címre kell beküldeni: Energia Központ - Energiahatékonysági Környezetvédelmi és Energia Információs Ügynökség Kht. 1092 Budapest, Ráday utca 42-44. A pályázatokat a fent megjelölt címen, H-CS: 9- 16-ig, pénteken: 9- 12-ig személyesen is be lehet nyújtani.
----------------------------------------------------------
A pazarlás vége -- Intézményi energiahatékonysági projektek
(KEOP 2007 5.2)
Mire lehet pályázni?
Költségvetési fenntartók intézményei, alapítványok, valamint egyházi intézmények elektromos rendszereinek, világítási és fűtési rendszerének energiatakarékosságot fokozó korszerűsítésére kapható uniós támogatás. A szükséges berendezések beszerzése, telepítése, illetve az utóbbihoz kapcsolódó munkálatok támogathatók.
Kik pályázhatnak?
Támogatásért az
ún. „harmadik feles finanszírozást" végző szervezetek pályázhatnak, amelyek saját finanszírozásban hajtanak végre - elsősorban a későbbi megtakarításból finanszírozott — energiakorszerűsítési beavatkozást.
Mekkora összegre lehet pályázni?
A pályázaton elnyerhető támogatás legkevesebb 1 millió forint, maximum 50 millió forint lehet.
A pályázat benyújtásának ideje és helye:
A pályázatokat 200/ október 24-től folyamatosan be lehet nyújtani. A pályázati feltételekkel, tudnivalókkal kapcsolatos információk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján elérhetők:
www.nfu.hu. További felvilágosítás a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség telefonos ügyfélszolgálatán: 06-40-638-638 (kék szám). A pályázatot 3 nyomtatott - az eredeti és két másolt - példányban, valamint elektronikus formában, CD-n, zárt csomagolásban, postai küldeményként vagy gyorsposta igénybevételévei a következő címre kell beküldeni: Energia Központ — Energiahatékonysági Környezetvédelmi és Energia Információs Ügynökség Kht. 1092 Budapest, Ráday utca 42-44. A pályázatokat a fent megjelölt címen, H-CS: 9-16-ig, pénteken: 9-12-ig személyesen is be lehet nyújtani.