Új sorozatot indít az ALON, amely során lépésről-lépésre szemügyre vesszük az újságosstandok kínálatát, azok közül is a számunkra tökismeretlen magazinokat. Az akció nemes célja, hogy önök helyett is beleolvassunk a kevésbé ismert termékekbe, no meg hogy élvezzük a felfedezés borzongató érzését.
Ne temessük idejekorán a printeket!
Nem egészen értem ezt a statisztikásdit. A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség honlapján negyedévente jelennek meg a riasztóbbnál riasztóbb adatok, hogy miként csökken a nyomtatott sajtótermékek példányszáma, amit aztán kellően riadtan kommentálnak az illetékesek.
Ugyanakkor ahányszor egy újságos bódé előtt visz el az utam, annyiszor látok meghökkentőbbnél meghökkentőbb magazinokat a kirakatban, olyan elképesztő célcsoportokkal, melyekre elvileg a legnagyobb optimizmussal sem lehet üzletet bazírozni. És láss csodát, valahogy mind megél a piacon. Szóval lehet, haldoklik a Gutenberg-galaxis, de köszöni szépen, szép halála van, legalábbis innen a monitor mögül nézve.
Mivel mindig is kíváncsi ember voltam, csak idő kérdése volt, hogy mikor emelem le a polcról az első olyan magazint, amely életemben nem volt a kezemben, és amit emberi számítás szerint soha nem is tettem volna alapjáraton.
Ezentúl viszont leemelem őket, amin mindenki nyer: az újságárus, aki szerény, de rendszeres bevételhez jut, a nyomtatott sajtó birodalma, amelynek kitolódik az agóniája, no és persze az olvasó, akinek ismeretlen világokat fedezünk fel.
Éva: Nem rossz vásár
Hosszas tökölés után először az Éva magazinra esik a választásom. Életemben nem nyitottam ki ilyent, nevére sem emlékszem, így ideális választásnak tűnik a címlap szalagcímei (Zséda, házastársi külön ágyban alvás, stb.) és dizájnja alapján átlagos női magazinnak ható lap, amely kellően vastag ahhoz, hogy csak kis lelkiismeret-furdalást érezzek, amikor leszurkolom érte a 495 forintot. A zacskós csomagolás több ajándékot sejtet, de otthon csak egy mellrákellenes apró rózsaszín szalag és egy Praktiker katalógus potyog ki lapok közül.
Aztán kiderül, hogy a közel kétszáz oldalas magazinnal nem is csináltam olyan rossz vásárt. A papír és a képek minősége rendben, a tördelés ízléses, tartózkodó de nem avíttas.
A témák nagy revelációt nem rejtenek, a nők évszázados-évezredes kedvenceit járják körül, például gyerekvállalás (lombikprogram, szülés Amerikában), szerelem (harmincasok társkeresése, külön ágyban alvás), divat (őszi fazonok, arctisztítás), otthoni praktikák (macskaszőr, üvegpohár), főzés (receptek), utazás (Ukrajna, kerékpár a nagyvárosban), kultúra (színház, kiállítás) és hasonlók. Ami az átlagos nő magazinok felé emeli az Évát, az a fent említett témák kétségkívül intelligens és életszagú tálalása.
A sztárvilág egy az egyben hiányzik a palettáról, a ruhákat modellek helyett valódi nők mutatják be, a receptekhez tartozó hozzávalókat ki lehet tépni mint bevásárlólistát, a mellrákot feldolgozó részben valódi telefonszámokon valódi emberek állnak rendelkezésére a rászorulóknak.
A külföldi háttér nemcsak a professzionalizmusban, de egyes témák feldolgozásban is átüt, és akkor sajna mindjárt oda az életszag. Ilyen például szüretről szóló idealisztikus írás, amely illusztrációjaként divatlapból előugrott csinos fiatalok traktoroznak és piknikelnek a szőlőskertben.
Vigaszul máshol viszont olyanokba ütközünk, mint Bornai Tibor meséje a kedvenc könyveiről vagy Tóth Krisztina versei.
Összességében nem csináltunk rossz vásárt.
HTW Magazin: Tuningolt világ
A Kőszegi utcai újságos boltocska átellenes polcáról emelem le a véletlenszerűen kiválasztott HTW Magazint (Hungarian Tuning World), az elhelyezés viszont valószínűleg nem véletlen. A célcsoport ugyanis ránézésre nem a gyengébbik nem.
Ezt nemcsak onnan tudni, hogy a hölgyek ritkábban „morcosítják a motorháztetőt légbeömlővel”, hogy a szakirodalmat idézzünk, de valószínűleg kevésbé gerjednek a bikinis vagy topless csajokra, amint azok éppen szivaccsal csutakolják mondjuk az átalakított Volskwagen Golf karosszériát.
Sajna csak otthon derül ki, hogy a hirtelen felindulásból polcról leemelt 60 oldalas sajtótermék júliusi példány (?), így aztán több mint beérettnek tűnnek a májusi eseménybeszámolók, még akkor is, ha a kiskunhalasi autókiállítás vagy a debreceni Opel-találkozó számomra így sem teljesen ecsépelt hír.
Mint ahogy ez az egész világ sem az, a felismerhetetlenségig pofozott Opel Combo pick up turbóval, a három éve egyfolytában tuningolt C3-mal. Ez utóbbihoz kapcsolódik az alábbi jellemző idézet:
„2003. decemberi az autó. 2004. márciusában kezdtük építgetni, azóta folyamatosan készül. Először egyedi hűtőmaszkot, később toldatokat és küszöböt kapott a gyári lökhárító. Majd rá egy évre teljesen új lökhárítókat, egyedi hátsó szárnyat, króm M3-as tükröket, piros ablakfóliát, kristály hátsólámpát, karbon motorház és csomagtér fedél fóliát és egy fehér tetoválást kapott az oldalára. Idén kapta a krómfelniket és a teljesen egyedi belsőt. A gyári első ülések át lettek szabva, sportosítva lettek, a fejtámlák egybedolgozva és vaj-bordó színűre bőrözve. A hátsó ülések és a gyerekülések is az első ülések mintájára bőrözve. Az ajtópanelek vajszínűre fújva, bordó betéttel bőrözve. Vajszínt kapott még: a műszerfal, oszlopok, középkonzol. A csomagtartótér beépítve és bőrözve”.
Mindezt 380 forintért tudtam meg.