Magyarázatok: Az MSZP az okmányiroda- és a tévébotrányról

2004.02.04. 20:30

Láthatóan az országos mintát követi a szombathelyi jobboldal, amikor valós, de nem különösebben súlyos problémák körül csap hangos lármát. A szocialisták meg nehezen barátkoznak a helyzettel. Sajtótájékoztatón jártunk.

Az MSZP az okmányiroda- és a tévébotrányról

Két ügy borzolja mostanában Szombathely politikai életét. Mint azt számos médium közreadta, az ellenzék a Közigazgatási Hivatalhoz fordult, mert az okmányiroda felújításánál az önkormányzat kikerülte a közbeszerzési eljárást. A válasz a közelmúltban érkezett meg, de a két fél másképpen értelmezi a levelet. A szocialisták szerint nincs szó elmarasztalásról, a jobboldal szerint viszont igen. A másik ügy a január 22-én a Szombathelyi Televízióban sugárzott Újságíró Klub műsor, ahol is negatív vélemények hangzottak a polgári körökről és Orbán Viktorról.

Szerdán a Pelikán Hotel éttermében Gyebrovszki János és Kővári Attila, Szombathely közgyűlésének MSZP-s képviselői tartottak sajtótájékoztatót a két fenti kérdésről, ahol ismertették a párt álláspontját.

Kővári Attila beismerte, az okmányiroda felújítása kapcsán valóban vétettek hibát: a közgyűlés elé került tavaly februári előterjesztésben tévesen benn maradt egy pont, amely a közbeszerzési eljárást írta elő. Ugyanakkor a valóságban erre már nem volt szükség, mert az okmányiroda már nem az önkormányzathoz, hanem a Házkezelési Kft.-hez tartozott, amelyre nem vonatkozik a közbeszerzési törvény. Amúgy a legolcsóbb kivitelezési ajánlatot fogadták el, s miután rendben lezajlott az építkezés, az ellenzék akkor fordult a Közigazgatási Hivatalhoz, vizsgálatot kérve a hivatal dolgozói ellen, kvázi feljelentve saját városukat. Kővári Attila szerint a Közigazgatási Hivatal nagyon korrekt levelet írt, megállapítva, hogy a közgyűlési határozat egy pontja valóban nem lett betartva, de sem a tisztségviselők felelősségre vonását, sem elszámolási vagy anyagi hiányosságokat nem tapasztaltak. Amit a jobboldal csinál az ügyből, az kákán csomót keresés, felesleges hisztériakeltés.

Gyebrovszki János az Újságíró Klub ügyében foglalt állást. Elmondta, hogy újranézve a kazettát sem látott nagy problémát vagy sértést az elhangzottakban. Vélemények hangzottak el, és mindenkinek, az újságírónak is van joga elmondani a véleményét. Ellenpéladaként felhozta, hogy neki is voltak vitái a Vas Népével a múlt pénteki sajtótájékoztató kapcsán, ezt de úgy rendezte, hogy felhívta az újságírót, és majd leülnek megbeszélni a dolgokat egy kávé mellett. Szerinte a történetben van olyan vetület is, hogy megpróbálnak embereket véleményükben megfélemlíteni. Úgy gondolja, sokkal fontosabb egy város költségvetése, irányítása, mint a politikai színjátékok, különösen, hogy a vitában részt vevő politikusok egy része nem is látta a programot.


ALON-kommentár:

A jobboldal láthatóan fogást keres a város vezetésén, ami teljesen természetes, hiszen ez a dolga. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy most jól helyen ragadta-e meg az ellenfelet. Ami az első ügyet illeti: Hanyag munkát végzett valaki, de mivel szándékosságról szó sincs, és kár senkit nem ért, feleslegesnek tűnik az ügyből többet kihozni, mint ami valójában. Hivatali adminisztrációs hiba történt, amelyen – finoman szólva - erősen lötyögnek az olyan kifejezések, mint „törvénysértés” vagy „szabotáció”.

Az Újságíró Klub esetében sem túlságosan bonyolult a helyzet. Mivel az ügynek még folytatása lesz, egyelőre csak annyit jegyeznénk meg, hogy sajtószabadság van, így természetesen joguk van az újságíróknak véleményüket elmondani, Medgyessy Péterről, Orbán Viktorról vagy a polgári körökről. A sértődés értelmezhetlennek tűnik egyes jobboldali publicisztikákkal való összehasonlítás tükrében is. Hogy mindez egy közszolgálati médiumban hangzott el, no és az adott formában, az talán nem szerencsés. De ennél nem több. Sovány magyarázat, hogy a magyar közszolgálati adók mindig is politikai propellerként működtek, ami állapot azoknak nem tetszik, akik éppen ellenzékben vannak, milyest hatalomra jutnak, konzerválják a hűbéri állapotokat. És akkor még nem beszéltünk az olyan könnyen lecsapható magas labdákról, mint Tornóczki Anita média-karrierje vagy a Vasárnapi Újság. Visszatérünk rá.

.