PARKcenter és Aldi épül a Szombathelyen - Déli áramlat

2008.01.24. 00:08

Úgy tűnik, megtalálták a déli városrészt is az ingatlanfejlesztők, plázaberuházók, de multinacionális élelmiszerláncok is látnak fantáziát a város eleddig sok szempontból mostohagyerekként kezelt csücskében. PARKcenter és Aldi épül a Körmendi úton. Az előbbi szeptemberben nyit, az utóbbi nem nyilatkozik.

A korábbi fecskék

Az első fecske az Interspar volt, amely itt, az Újvilág utcában nyitotta meg 1999-ben a város első hipermarketjét. Ezt követte a Körmendi úti Savaria Plaza 2001-ben. Ezt a beruházást a környékbeliek már vegyesebb érzelmekkel fogadták. Egy akkortájt tartott lakossági fórumon (a Don Bosco Művelődési Házban) olyan aggályok merültek fel például Sági József képviselő részéről, hogy éjszaki diszkó meg játékterem rontja a városrész közbiztonságát és erkölcseit.

Ebből persze nem lett semmi, de azoknak a lakóknak se lett sajnos igazuk, akik a környék felvirágzását, rehabilitációját várták a beruházástól, és azt, hogy végre nem kell az Interspárig elbiciklizni a kisnyugdíjasoknak, ha a környék egyetlen boltjában kapható kiflit drágállják.

Rendeződik a terep

Nos, a plázában alig van üzlet, élelmiszerbolt sincsen sajnos (a sarki kisbolt a tulajdonosváltás után is virágzik), a környék pedig maradt olyan, amilyen. Egészen a múlt év őszéig, amikor a szent Gellért utca végében minden különösebb csinnadratta nélkül villámgyorsan elkészült egy körforgalom magánberuházásban, ezzel egy időben, a Körmendi út végén lebontották a valahai Pohl-tó, téglagyári gödör helyén létesült, rég bezárt és rekultivált szeméttelep kerítését, levadászták az itt éldegélő fácánkolóniát, járdát építettek, most pedig gőzerővel folyik a tereprendezés.

Körmendi út


A német diszkontláncok nemcsak üzletpolitikájukban, de kommunikációs stratégiájukban is hasonlítanak egymásra. Korábban sem az épülő Lidl, sem a Penny Market nem kívánt nyilatkozni. Aki viszont járt már az ausztriai Hoferekben, az tudja, miről van szó: ott Hofer néven fut az Aldi-lánc. Beszűkített választék, olykor elképesztően alacsony árak, és még a Lidl-nél és a Plus-nál is puritánabb vásárlási körülmények. Bővebben itt és itt. (J.A.)
A Szent Gellért utca folytatásában a körforgalomtól egy utca is vezet befelé. Ha ezen állunk, és a városból kifelé nézünk, talán már néhány hónap múlva egy Aldira látunk, míg a másik oldalon majd egy bevásárlóközpontra.

Az Aldi üzleteteket birtokló Hofer Magyaroszág Kft. sajnos nem árult el részleteket a beruházásról. (Lásd a jobboldali doboz.)

A PARKcenterből is sok van

A bevásárlóközpont, a PARKcenter építtetője viszont készséggel adott felvilágosítást.

Megtudtuk, hogy a Centermanagement Invest Hungary Beta Kft. egy magyar beruházó társaság. A tulajdonos két osztrák magánszemély, akik már több mint tíz éve tevékenykednek Magyarországon. A vállalat PARKcenter márkanevű kereskedelmi létesítmények beruházásával foglalkozik, Magyarországon már nyolc ilyen működik (Dunaújvárosban, Szekszárdon, Nagykanizsán, Mosonmagyaróváron, Siófokon, Zalaegerszegen, Debrecenben, Miskolcon), 2008-ban pedig további tíz nyílik.

Park Center


A vállalkozás a projektek megvalósítása során kizárólag magyar cégeket foglalkoztat, az év végéig pedig több mint kétezer hosszú távú munkahelyet létesít Magyarországon.

A szombathelyi PARKcenter

A szombathelyi PARKcenterben körülbelül hatezer négyzetméter bérelhető felület lesz, olyan nemzetközi cégek nyitnak itt üzletet, mint a Vögele (divatáru), a Takko (ruházat), a Humanic (cipő), a Müller (drogéria) és az ElektroPont.

Az építkezés a tervek szerint 2008 márciusában kezdődik, a nyitásra pedig 2008 szeptemberében kerül sor. A beruházás értéke körülbelül 2,8 milliárd forint.

Park Center - Szombathely


Mivel a PARKcenter több helyen épít az Aldi mellett, megkérdeztük azt is, nincs-e a két cégnek üzleti vagy szervezeti kapcsolata. Azt a választ kaptuk, hogy „Magyarországon sok PARKcenter létesül igen szoros együttműködésben az ALDI-val, ami jelentős előnyöket eredményez mind a beruházás során, mind pedig később, a vásárlói forgalomban.”

Az érem másik, cseppet sem búsongó oldala

Ha szóba kerül egy új bevásárlóközpont, a gondolatfutam majd’ mindig moralizálással elegyes multizásba torkollik, valamint borongásba, hogy mi lesz a Fő téri butikokkal és hasonlók. Ezt mi kerüljük (annál is inkább, mert a moralizálgató búsongók se a Fő téren, meg a piacon vásárolnak többnyire), no meg az éremnek két oldala van, és mivel az egyik már simára van koptatva, érdemes a másikról is szót ejtenünk: Most egy viszonylag fejletlen területen valósul meg egy remélhetőleg színvonalas beruházás. Ettől kezdve a városnak erről a feléről sem okvetlen kell a másikra autózni, akár ha a már itt lévő áruház árai magasak nekünk, vagy épp fagyasztószekrényre esetleg cipőfűzőre lenne szükségünk.

A Körmendi út forgalomterhelése napról napra nő, ezen talán már egy újabb bevásárlóközpont nem sokat ront, annál is inkább, mivel a külső körgyűrűn meg lehet közelíteni az új létesítményeket.

Azzal, hogy megépült a körforgalom (és egy rövidebb járdaszakasz a Körmendi úton) máris élhetőbbé, járhatóbbá, biztonságosabbá tette a környéket, megoldott egy napról napra súlyosbodó közlekedési problémát, úgy, hogy adófizetőknek ez egy fillérjébe se került.

Az meg már csak hab a tortán, hogy a tereprendezést végző cég kiválasztása is szerencsés volt, az útra hordott sarat gondosan és folyamatosan sepregetik maguk után. Ez ugyan kötelező, de nem jellemző. Ha folytatás is ilyen lesz, talán könnyebben viselik az itt lakók az építkezéssel járó kellemetlenségeket.

Reméljük, az első fecske hozza maga után a többit is, van még üres telek a környéken, meg van még dzsumbuj is. Ami viszont nagyon hiányzik a Körmendiről, az egy szakasznyi kerékpárút. Remélhetőleg a többmilliárdnyi magánpénz segít megmozdítani egy kis közpénzt is.
.