Új sorozatot indított az AGORA Művészetek Háza „Apák és fiúk” címmel. Az első meghívottja a jazzindíttatású szaxofonos és dobos volt. Szóba került a család, a gyermekkor, a katonaság na és persze a zene, különös tekintettel a barátokra és kortársakra.
Az új sorozat
Szűk lövészárokszerű útvonalon lehetett csak megközelíteni a bontási műveletekkel körülbástyázott épületet. Aki azonban ide indult, az ide is talált. Házigazdanőnk, Kaszap Sára elmondta, hogy a korábbi páros széria kapcsán többen tudakolództak nála a folytatást illetően, íme, ha más formában is, de a kívánalom valóra vált. Egy zenés-beszélgetős sorozat indult. Külön-külön a két Dés muzsikált már Szombathelyen, együtt, egy pódiumon viszont most először tűnnek fel.
A szalonban a tavalyi évadban szintén megfordult Czeizel Endrétől tudjuk, hogy a zenei tehetség öröklődik. Nem hiába, hogy amikor Dés László a felmenőiről mesélt, apját mint zenerajongót festette le, annak öccséről pedig megtudtuk, hogy jól zongorázott és a polgári foglalkozása mellett szívesen keresett mellékest jazzbillentyűsként a Kaszinóban. Előbb azonban a fiú dobot kapott az ölébe, az apa pedig a fényesen csillogó hangszerével idomult szűk melódiatávon a keleties ritmusokhoz.
Az a boldog gyerekkor
Dés László egyházi általános iskolába járt, azon is belül az elit kaszthoz tartozott, azok közé, akik zenei képzésben részesültek. A világhíres Kodály-módszer mentén tanult és kapott hármast-négyest a csapnivaló énektudására. Ezek alatt évek alatt tett szert arra a zenei tudásra és tapasztalatra, amiből mindmáig él. Az osztálytársaiból senki sem lett híres, de az iskola tanulóiból kerültek ki a Kaláka együttes tagjai, Márta István zongorista és a Steve Reich-féle minimalista műveket játszó 180-as csoport egyik tagja is. De nemcsak ők, ez a közeg az elmúlt 25-30 év zenei életére meghatározó volt.
Népdalokkal kezdte, s csak évekkel később terelődött az érdeklődése a jazz felé. Az első időkben nem is akart zenész lenni, annyira nem, hogy egy időre ki is került a hatása alól. Inkább az irodalom felé terelte az érdeklődése. 1970-ben változott meg a helyzet cseh és lengyel koncertfelvételek hatására, ahol a helyi pezsgő jazzéletet nem ritkán amerikai zenekarok is színesítették. Nem a klasszikusok felől indult el a jelen jazze felé, hanem a free és az avantgárd irányából érkezve ment vissza a gyökerekig.
A fiú, a családi szeretet és a katonaság
Dés András zenei „így jöttem”-e kikövezettebb út. Hatással volt ugyan rá az édesapja otthoni játéka és komponálása is, de a fő szövetségesének e téren mégis a nagypapát nevezte meg, akivel közösen rengeteg ilyen zenét hallgatott, Az apja – mintegy ajánlattevésként – leginkább kazettákat, lemezeket adott neki. A fiú sem akart az első körben zenész lenni, annál inkább filmrendező, forgatókönyvíró, színházi ember. Magyar szakra jelentkezett az egyetemre, ahol másfél év alatt rá kellett jönnie, hogy az irodalom nem neki való, inkább a zene az igazi éltető közege. Egy ideig próbált neki ellenállni, de a személyiségétől távol áll az apja renitenssége, ő többnyire jó fiú volt.
Vissza az apához. Volt egy nagy törés, katartikus ráébredés az életében: a katonaság. Mielőtt besorozták volna, arany időket élt, egy időben nyolc zenekarban játszott. Ebbe a szabad életbe piszkított bele, ebből szakította ki a honvédelem parancsuralma. Itt sem hagyta abba a zenélést, egy hatalmas próbateremben kedvére gyakorolhatott. Mikor kijött, elhatározta, hogy nem folytatja a korábbiakat, inkább a saját útját járva próbál rálelni magára. 15 év alatt sikerült is. A katonaság különösen azért járt meghatározó rádöbbenéssel, mert addig ő volt a legkisebb fiú, az anyja kedvence, egyfajta Svejk, a derék katona. Teljesen különbözött a többi besorozottól abban, hogy benne ez az üptre-hoppra való megfelelés mást, mint utálatot, nem keltett.
András katona ugyan nem volt, de ugyancsak szerető közegben nevelkedett, azzal a különbséggel, hogy a két húga tőle hol a bátyus szerepét várta el, hol a pótapáét. És ha már a testvérek kerültek szóba, adódott a kérdés a muzikalitásukról. A nálánál öt évvel fiatalabb Julcsit nem különösebben érdekli a zenélés, a még egy ötössel ifjabb Fanni pedig épp a lázadó korszakát éli, ám amint majd lecsillapszik, kialakul, hogy hova vezetnek a tanulmányai, minthogy fuvolázik és énekel. Hátha az ő szemében is meglátja azt a tüzet, szenvedélyt, ami a zenészeket jellemzi – tette hozzá immár az apa.
Dés Lászlónak könnyen ment a család és a zenei karrier összeegyeztetése. Nem esett nehezére hajnal 3-kor hazaérve se másnap délelőtt felkelni és beültetni a gyerekeket az autóba a hát mögé és elvinni őket erre-arra. Nagy segítségére volt az édesapja a szeretetteljes családi élet kialakításában. Érdekességként említi, hogy több ezer képeslapot rajzolt tele és küldött az unokáinak, úgy két-, háromnaponként. Ebből a család ki is adott egy könyvet 50 példányban.
Kalandozások a könnyűzenében
Elérkezett aztán a névsorolvasás ideje. Az első filmzenét 1981-ben írta, ahonnan egyenes út vezetett Jancsón- és Grunwalsky-filmeken át a „Szerelem első vérig” című mozi slágeréig. Majd jött a szívéhez legközelebb álló Básti Juli-féle lemez, amit hamarosan újra kiadnak. És a többi név: Kulka János, Bereményi Géza, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György. Keserűen említi a két tönkretett tévéfelvételt, melyet az egyik akkori tévés vezető szabotált el. Az akkor fiatal Udvaros Dorottyával közös zenélést mindennél jobban szerette volna megörökíteni. Örömmel jegyezte meg, hogy ha nem is kárpótolja az akkori kimaradt lehetőségeket, de hamarosan ezekkel a nevekkel lesz egy közös produkciójuk. Még az egymással eddig különösebben nem szimpatizáló két színésznő is összebarátkozott a hallatán.
Zene és beszélgetés után teret kapott a mozgókép is, a 2000-es Jazz + Az búcsúkoncertről két dal, a „Megint hétfő” és a Herbie Hancock „Cantaloop”-jának egy gesztipéteres verziója. Kár, hogy játszásra pont ezt pécézték ki, mikor a jelenlévők bizonnyal sokkal szívesebben vettek volna egy nem popzenével felütött jazzt. Talán csak az szolgálhatott extra apropót, hogy ez volt az első olyan produkció, ahol mindkét Dés egy színpadon állt.
A két dal után megtudtuk, hogy miként állt össze ez a projekt. Dés Lászlót a hosszú kihagyás után ismét a filmzene kezdte érdekelni, Gesztit pedig a fentebb említett zenei elegy. Először egy lányban gondolkodtak, ami viszont duetett jelentett volna, ezt azonban nem akartak, így kerestek még két másik lányt is, amivel már inkább húzódtak hátrébb, vokalistaszerepbe, bár mindhárman kaptak szólódalt is. A közös pont a „Kalózok” című film lett, aminek a rendezőjét a zenész se tehetségesnek, se tisztességnek nem tartotta. A sikereik csúcsán azért hagyta abba ezt a munkát is, mint korábban már annyi mást, mert szeret új dolgok felé továbblépni, új zenei elgondolásokban kipróbálni magát.
Jazz, népzene és irodalom
Az apjához hasonlóan a fiú is sokat kalandoz a stílusok között, főleg a népzene és a jazz között ingázik. Szóba jött Bognár Szilvia, Herczku Ágnes és Szalóki Ági hármas „Szájról szájra” című közös zenélése, Palya Bea és még sok más csapat, amiben ütősként közreműködött. Hogy mi ez a legújabb kori kedv a műfajok közti átjárásra, furcsa zenei hibridekre, az egyik Désnek sem jelent különösebb identitásváltságot, csinálják, ahogy jön és élvezik. Ha mégis meg kéne határozni, hogy az apa szerint a hozzá illő skatulya a stilizált népzene vagy jazz felé elemelt népzene volna. Alapvetően mégis feleslegesnek tartja az ilyesmikkel való foglalkozást, a lényeg mindig a Zene folytonossága. Elég csak megnézni Miles Davis életművét, ami minden újabb és újabb zenei nyelvet szervesen a magáéba illesztett.
Ugyanígy van a kultúrával is. Szívesen lép fel Esterházy Péterrel, a zenélések szüneteiben is sokat olvas, főleg életrajzokat, Vas István visszaemlékezései például a kedvencei közé tartoznak. A legújabb feladatának azonban a nyolchónapos unokájának meghódítását tartja. Búcsúzóul és az irodalomban gyakori keretes szerkezet elvének is eleget téve, az est egy Déstől szokatlanul minimalista művel zárult.