Schmitt Pál Szombathelyen - Biztos benne, de nem annyira

Délután 5-kor még az élfóliákat javítgatom a régi íróasztalomon, és bosszankodom, hogy letakarhattam volna a bútordarabot a néhány évvel ezelőtti pincevakolás során. Mi tagadás, nem nagy lelkesedéssel szakítom meg a munkát, hogy egy gyorszuhany után szombat este hat órára az Art Caféban legyek. Lehet, mások is élfóliáznak, mindenesetre a kávéházban még van üres szék, még ha nem is az emelvényre néző. Nehéz eldönteni, hogy a mérsékelt jelenlét milyen arányban tudható be az esetleges élfóliázásoknak, az esemény halovány propagandájának, a politikai apátiának és a szombat esti időpontnak.

Nemcsak a létszám, a fórum hangulata is különbözik a korábbi hasonló eseményekétől. Az indulatok gyakorlatilag teljesen eltűntek, helyette visszafogott, kedélyes társalgás folyik. „Mit hozzak önnek inni?” – kérdezi például tőlem a mellettem ülő ismeretlen férfi, ami – legyünk optimisták - egyben talán azt is jelenti, a jobboldali szimpatizánsok már nem tartanak ördögtől valónak minden újságírót.

Schmitt Pál a szombathelyi Fidesz-elnökség kíséretében érkezik, a „jégtörő” mondatok után gyorsan az egyik lényegre tér. A fideszes politikai vezetők el vannak kényeztetve, mert országjárások során mindig a sajátjaikkal találkoznak, ami félrevezető lehet. „Ne legyünk nagyon biztosak, hogy március 9-én minden rendben lesz” – mondja figyelmeztetően, nem egészen egybevágóan a párt tömegmédiában megjelenő kommunikációjával.

Schmitt szerint józan ésszel nehezen elképzelhető, hogy valaki vasárnap felkel, felhúzza a szépruhát, elmegy szavazni, és arra szavaz, hogy nehezebb legyen a gyermekének tanulni, és amikor orvossal akar találkozni, akkor fizetni akar. Ennek elvileg ötmillió a nullához az esélye, a gyakorlat azonban más. Először is nem lesz ötmillió szavazat, a korábbi népszavazásokon is mérsékelten vettek részt a választók, gondoljunk csak a kettős állampolgárságra és a szocialisták által bedobott „primitív, nevetséges és undorító” propagandára, mely során akkor 1,6 millió embert szavazott nemmel. Most is lesz foganatja annak, hogy a három magyar főméltóság közül – a demokrácia arculcsapásával – kettő arra buzdít, hogy az emberek ne menjenek el szavazni.

A politikus nem kíván foglalkozni az SZDSZ kampányával, mondván, ez egy 1-2 százalékos párt, olyan elnökkel, akit csalással választottak meg.

A vizitdíjról és a tandíjról sem beszél hosszan, végül is asztaloknál ülőket nem valószínű, hogy sokat kellene győzködni az igen szavazatokról. Az előző kapcsán annyi elhangzik, hogy ez egy elöregedetett és beteg társadalom, ahol a vizitdíjakat és a kórházi napidíjakat az idősek korábban már sokszorosan befizették, a tandíj pedig megosztja a társadalmat gazdag és szegény szülők gyerekeire. Történik ez annak ellenére, hogy Magyarországon nincs nyersanyag, tengerpart, ezért legfontosabbnak az oktatásnak kellene lennie, ahogy történt ez Írországban, Japánban vagy Svájcban.

Schmitt Pál visszafogott hangot üt meg a népszavazás utáni helyzetet illetően, mikor úgy véli, hogy a március 9. „sárga lap” lesz, amit komolyan kell venni. „Akire a második menetben rászámolnak, az ne várja, hogy pontozással győzzön a végén” – jön a második sportnyelvi hasonlat, majd konkrétan is kimondja: az igazság pillanata nem március 9. lesz, hanem majd amikor kiírják az általános választásokat, akár 2010-ben, akár korábban.

Keményebben fogalmaz a mai baloldalról, amikor azt mondja, hogy az ősződi beszéd többes szám első személyi használata („hazudtunk”) neki Kádár János 1958-as központi bizottság előtti beszédét juttatja eszébe, amikor a pártvezető bejelenti Nagy Imre kivégzését, és 114 emberből senki nem szólalt fel ez ellen. Innentől fogva közös volt a felelősség. „Na nem ilyen durva a dolog, nem élet és halálról, de mégiscsak egy nemzet sorsáról van szó” – mondja, majd kifejti, hogy a szocialistákat hogyan tartja össze a „közös hazugság” és a „közös szégyen”. Emellett még két összetartó tényező van a baloldalon: a hatalomhoz való ragaszkodás és Orván Viktor gyűlölete.

A jobboldali összetartó erőit kicsavart kontextusban mutatja be Schmitt. Elmeséli, hogy a párt professzionalista PR-szakemberei nem javasolják ezek hangoztatását, mert - ezért vagy azért - nem jó hívószavak a mai Magyarországon. Azért ő csak kifejti: a kereszténység, a nemzeti ügyek iránti alázat, a „konzervatív” és a „polgári” melléknevek. Megtapsolják.

Érdekességként ide tartozik még a professzionális politikai marketinget érintő későbbi megjegyzés is, amikor is Schmitt kikotyogja, hogy a tréningeken neki azt tanították, hogy például tévészereplésein ne használjon humort, szimbólumokat, idegen szavakat, a hallgatóságát úgy képzelje el, mintha az 13 és féléves gyerekből állna. Erre a gondolkodási szintre süllyedtek le az emberek.

A beszéde végén a Fidesz volt alelnöke bevallja, hogy Orbán Viktor majd biztos lelkesebb beszédet fog mondani, aztán – éppen a kétségek miatt – mindenkit arra biztat, hogy menjen szavazni, és vegyék rá a fiatalokat, hogy ők is ezt tegyék.

Egyik megjelent arra kérdi Schmitt Pált, hogy kommentálja a Hír Tv állítását, mely szerint a Veres János János pénzügyminiszter kampányfőnöke alkudozott a cigányvezetőkkel, hogy azok otthon tartsák a cigányokat. Schmitt érzelmektől sem mentes válaszában elmondja, hogy a romák ma Magyarországon megkülönböztetésben részesülnek az élet megannyi területén, az oktatásban, munkavállalásban, és ezt a megkülönböztetést a mai kormány meg sem próbálta felszámolni. A cigányság Európa legnagyobb kisebbsége, és bár mindenhol gondot jelentenek, eddig egyedüli országként Bulgária az, amely alkotmányba vette, hogy a romákat 10 év alatt felzárkóztatják. Erre hatalmas pénzt, a költségvetés két százalékát kívánják fordítani. Nálunk az megy, hogy a szocialista politikusok négyévente elmennek hozzájuk kampányolni, és a katonaságtól leselejtezett csajkákat, pokrócokat és lejárt szavatosságú élelmiszereket dobálnak nekik. Sajnálatos, hogy belerángatják ebbe a választásba a cigányokat, mert ők lesznek az utolsók, akik ki tudják fizetni a tandíjat, és nekik – mint a rosszabb egészségügyi helyzetben levő csoportnak – jelent majd a legnagyobb gondot a vizitdíj. Ha lenne egy markáns felzárkóztatási politika, annak szívesen az élére állna – mondja Schmitt.

Egyik hozzászóló úgy véli, hogy a népszavazás igenis élet és halál kérdése, abban az értelemben, hogy több ismerőse is áldozatul esett az egészségüggyel kapcsolatos átalakulásoknak.

Egy kérdésben megemlített lehetséges választási csalásról a politikus úgy vélekedik, hogy – ellentétben például 2002-vel – már mind a 11 ezer választókörzetben van fideszes ellenőr, így a csalás lehetősége nem áll fenn.

Ami az európai tandíjakat illeti, Schmitt Pál – mint EU-képviselő - úgy vélekedik, hogy az oktatás kiemelt helyen van a földrész életében, de az országok a maguk lehetőségei szerint közelítenek hozzá. A magyar fizetéseket nem lehet összehasonlítani Ausztria vagy Franciaország helyzetével. Ez utóbbi országokban az állam először odaadja a pénzt – havi 700-800 ezer forintot -, amiből később például tandíj formájában visszaszed.

Míg Franciaországban az egyhavi minimálbér összege az ötévi tandíjára elég egy egyetemistának, nálunk ez az arány négy-öt hónap – ezt már Hende Csaba országgyűlési képviselő teszi hozzá, aki emellett beszámol a választókörzetében tapasztalható várható választói aktivitásról. Azt mondja, 50 százalék felett lesz.

Marton Zsolt, a párt városi frakciójának a vezetője elmeséli a kávéház vendégeinek a szombathelyi töredékszavazatos vitát, és ismerteti a Fidesz egy szombati sajtóközleményben megjelentettet véleményét, mely szerint a városban előrehozott önkormányzati választásokat kellene kiírni.