A kormányok kényszer hatására cselekszenek - Interjú Kóka Jánossal

ALON: A díjakat és népszavazási kérdéseket korábban párttársaival már kiveséztük, inkább az adóreformról kérdezném. Mit jelent az adóreform az SZDSZ-szerint?

Kóka János: Magyarországon a gazdasági szereplők túl vannak adóztatva, mert túlzottan drága, bürokratikus, túlterjeszkedett államot kell finanszírozni. A liberálisok az egykulcsos adórendszerben hisznek. Olyan adórendszert tudunk támogatni, amely átlátható, és kevesebb célzott intézkedést tartalmaz.

A közterhek csökkentése mellett és azzal összefüggésben a ciklus legfontosabb feladatának az állami kiadások további csökkentését jelölte meg évértékelő beszédében. Hol lát az SZDSZ még megtakarítási lehetőségeket?

Ha sikerülne racionalizálni az állami intézmények költségeit, akkor évi 200 milliárd forintot takarítanánk meg. A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban eltöltött három év tapasztalatainak birtokában mondhatom, hogy lehet csökkenteni a háttérintézmények számát, a vezetői szinteket. Ma ötmilliárd forinttal kevesebb pénzt emészt föl a GKM, mint egy évvel korábban. Ez a fajta hozzáállás kellene, hogy áthassa az állami nagyrendszereket, az intézményeket. Az állam által finanszírozott szolgáltatásban is erre a takarékos szemléletre lenne szükség. Csak a gyógyszerpiac reformjával 40 milliárd forinttal tudta csökkenteni a gyógyszerkassza költségeit azzal, hogy versenyt vezetett be a gyógyszercégek között. A kisebb bürokrácia, a nagyobb felelősségvállalás, az öngondoskodás, a privatizáció mind olcsóbbá teheti az állam működését. A másik nagy forrás a gazdaság fehéredéséből származó többletbevétel. Az állam túlzottan magas adókat állapít meg, cserébe elnézi, ha az adózók trükköznek. Ennek a „közmegegyezésnek” kell véget vetni, egyrészt azzal, hogy mindenkit rászorítunk az adózásban való részvételre, másrész csökkentenünk kell az adókat, mert csak akkor tudják befizetni az adózók az adót, ha megfelelő az adószint. Ebből a két forrásból az SZDSZ egy adóreform alapot hozna létre, és ebben, az évről-évre felhalmozott pénzt kizárólag két dologra lehetne költeni: az adók és az államadósság csökkentésére. Ez a két cél kell, hogy vezesse kormányt a következő években.

Az Élet és Irodalomban Bojár Gábor (Graphisoft tulajdonos-vezetője) az adóreformmal kapcsolatban megelőlegezte: „Nem lesz sem a gazdaságot érintő átstrukturálás, sem egyszerűsítés, sem érdemi csökkentés. Kimutatnak valamennyi többletbevételt, és ezt az eddigi alkuk keretében szétfolyatják.” Erre azért láttunk már példát – ciklusonként visszatérőt. Mennyi esélyt ad a szemléletváltásnak?

Nagyon jól ismerem és rendkívül tisztelem Bojár Gábort. Az ő véleményére mindig érdemes figyelni. Most is jogosan aggódik, de azért vannak pozitív példák is. Magyarországon senki nem gondolta, hogy el lehet indítani egy felsőoktatási reformot, Magyar Bálintnak sikerült. Senki nem hitt abban, hogy lesz egy új egészségbiztosítási pénztártörvény, Molnár Lajosnak és Horváth Ágnesnek sikerült. Most valóban kevesen hisznek abban, hogy lesz adóreform, de bízom benne, hogy a liberálisoknak ez is sikerülni fog. Nézze, a kormányok a politikai kényszerek hatásra cselekszenek. Amikor az államháztartási deficit csökkentése volt a kényszer, akkor tudott úgy dönteni az állam, hogy csökkentse a kiadásait, növelje a bevételeit. Muszáj volt meglépni. Most amellett igyekszünk érvelni, hogy nem elkerülhető, magyarul kötelező adót csökkenteni. Különben Magyarország növekedése nem tér vissza, arra a szintre, és lemarad a Közép- Kelet-Európában folyó regionális adóversenyben. Adóreform-javaslatunk három alappillérét tudom ismertetni: az átmeneti adók (szolidaritási, különadó) kivezetése a rendszerből, a munkát terhelő közterhek csökkentése, és az adótábla csökkentése. Norvégiában három féle adó van, Üzbegisztánban vagy százharminc féle. Nálunk majdnem ötven. A rendszernek átláthatónak és általánosnak kell lennie, nem egyedi társadalmi csoportokat, térségeket vagy pedig szektorokat kell egyedileg kedvezményekben részesítenie, mert ezt trükközésre ad alkalmat.

Említette az öngondoskodást, ez fontos szempont és érték az SZDSZ számára, amelyet gyakran hangoztat, ugyankkor Ferge Zsuzsa szerint a népesség hatvan százaléka képtelen öngondoskodásra.

Magyarországon a szocializmus évtizedeiben elvették az emberektől a szabad döntés, felelősségvállalás, öngondoskodás képességét. A rendszer arra tanított minket, hogy minden ingyen van, még egy kis zsebpénzt is kapunk mellé, de ezért cserébe nincs döntési szabadságunk. Az SZDSZ minden porcikájában szabadulni akar a szocializmus reflexeitől, a kádárizmus cinikus hazugságaitól. Erről szól a népszavazási kampányunk, és erről szól az adóprogramunk is. A liberálisok meg szeretnék adni a felelősségvállalás, az öngondoskodás lehetőségét a társadalomnak, és nagy kár, hogy a legnagyobb ellenzéki párt (amelyik megnevezésben konzervatív, retorikájában, és főképp gazdaságpolitikájában inkább baloldali) vissza akarja vezetni Magyarországot a kádárizmus évtizedeibe.

Sok ember él Magyarországon, akinek nincs lehetősége, mert nincs eszköze az öngondoskodásra, a holtpontról való elmozdulásra segítség nélkül. Velük milyen szolidaritást tud vállalni az SZDSZ? Ezt azért kérdezem, mert ez a fogalom is szerepel a „zászlajukon” a szabadság és verseny mellett.

A magyarországi társadalom és gazdaságpolitikai berendezkedés nem szolidáris, hanem szociális. A szociális ellátórendszerünk meglehetősen hazug és a szolidaritás vállalására alkalmatlan. Támogatja a diákot, a gyerekvállalót, a lakásépítőt, a cégautót használót és a nyugdíjast – anyagi helyzetétől függetlenül. Mindenkinek szeretne adni, mindenkinek csak egy kicsit, azoknak is, akik egyáltalán nincsenek rászorulva: gyermekgondozási segélyt, családi pótlékot, gázár-támogatást…

A gázár-támogatás jövedelemhez kötött…

Igen, gázár-támogatásban már van jövedelmi teszt, ki is szerettem volna a választ futtatni ide. Elindult néhány ponton a rászorultság alapú támogatás, más pontokon meg nem. Több ezer milliárd forintot fizetünk ki „mindenkinek” szociális alapon. Miniszterek, jól menő vállalkozók kapnak alanyi jogon támogatást. Éppen úgy és éppen annyit, mint egy halmozottan hátrányos helyzetű térségen élő sokgyermekes munkanélküli. Ez botrány. Ez elszívja a szociális rendszer összes lehetséges forrását, csökkenti az ország versenyképességét, mert ezt a pénzt adókból kell előteremtenünk. Ugyanakkor alkalmatlan arra, hogy annak a több mint egymillió embernek, aki valóban napi szinten rászorulna a szolidaritásra – köztük roma polgártársaink nagy része számára – valódi segítséget nyújtson. Nem vagyunk képesek kezelni sem a romák foglalkoztatási-munkahelyteremtési problémáit, sem pedig a fogyatékosok esélyegyenlőségi kérdéseit. Nem tudunk hatékonyan harcolni a szegénység, sok esetben a nyomor nemzedékről nemzedékre öröklődő láncolatának megtöréséért. A liberálisok a versenyképesség növelésben és a szolidaritásban látják a megoldást. Ha a gazdaság versenyképes, és több munkahelyet teremt, akkor tíz- és százezreket tudunk kisegíteni a szegénységből. Ahhoz, hogy a szegénységből kiemeljünk teljes társadalmi csoportokat olyan gazdaság- és társadalompolitikára van szükség, amely az adórendszerrel és a támogatáspolitikával átrendezi ezeket a viszonyokat és ott segít, ahol valóban rászorulnak. Amellett érvelünk, az adópolitikába kár szociálpolitikai elemeket belevinni, mert az adópolitika nem erről szól, hanem a közteherviselésről.

Az a gondolat, hogy azok jussanak szociális támogatáshoz, akik rászorulnak, megint csak konfliktusokhoz vezethet, részben a társadalom többségének részéről, amely „szerzett jogait” látná veszélyben, részben a koalíciós partnerrel, aki ennek elképzelésnek nem biztos, hogy örülne, főleg a ciklus második felében, amikor a „húzd meg” után az „ereszd meg” van napirenden a Magyarországon megszokottak szerint.

A napilapokban olvashatunk arról, hogy az osztrák nagykoalícióban a két nagy párt milyen vitákat folytat adóreform kérdésében, Németországban ugyancsak folynak viták a reformok miatt. Minden koalíciónak ez a természete. A szocialisták inkább bíznak az államban, a szociális rendszerben, az állami tulajdonban, mi inkább bízunk az egyénben, a szolidaritásban, a magántulajdonban. Két nagyon eltérő szemléletű párt működik együtt, egy dolog összeköti őket, mind a ketten változtatni szeretnének, mind a ketten egy 21. századi európai országot szeretnének. A húsz liberális politikus mellett szükség van további 170 szocialista politikusra, hogy a liberális program egyes részleteit meg tudjuk valósítani.

Ausztriában a nagykoalíció két nagy pártja vitatkozik, az SZDSZ viszont egy kicsi párt…

Két dologgal szoktak minket vádolni: az egyik, hogy egy hat és fél százalékos párt határozza meg a kormány politikáját, a másik pedig az, hogy hiába vagyunk a parlamentben, nem tudunk megvalósítani vegytiszta liberális programot. Tehát egyszerre vagyunk túl rámenősek és tehetetlenek. Ezzel kapcsolatban a pártunk egyik tagja mondott egy szellemes hasonlatot: amikor az olajat és a vizet összeöntjük, az olaj és a víz, nem keverednek. Amikor a bort felvizezzük, a víz és a bor elegyedik. Ettől a bor rosszabb lesz, a víz viszont jobb.