A színházigazgató beszélt az új társulatról, és egyben jelezte: a színháznak nem szabadna politikai játszmák színterének lenni
A társulat állandó tagjairól, a vendégművészekről, a HEMO átalakítása kapcsán várható határidőkről és magának a színházi működésnek a mikéntjéről beszélt egy szerdai sajtótájékoztatón Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója.
Jordán Tamás miután elsütötte a veterán viccet, hogy miért nem érdemes József Attilával barkochbázni (mert mindig csak a mamára gondol), máris részletekbe ment. Régi jó barátját, Kukorelly Endrét említette, aki beválogatta a Szombathelyen nagy sikerrel futó műsort, a Czukor showt a POSzT-ra, azaz bevette a színházi szakma legnagyobb hazai rendezvényének, a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába.
Aztán a Weöres Sándor Színház 2008-2009. évad társulatának mutatta be a 18 állandó tagját, illetve 4 vendégművészét. Felsorolásképpen: Czapkó Antal, Czukor Balázs, Csonka Szilvia, Endrődy Krisztián, Dömötör Tamás, Horváth Ákos, Kálmánchelyi Zoltán, Kelemen Zoltán, Kiss Mari, Németh Judit, Orosz Róbert, Péter Kata, Szabados Mihály, Szabó Tibor, Szerémi Zoltán, Tóth Ildikó, Trokán Péter, Vass Szilárd és Vlahovits Edit, illetve az egy-egy szerep erejéig a társulatot erősítők: Domokos László, Szabó Győző, Sztankay Orsolya és Tamási Zoltán.
A többségük tévéből, filmekből és színházból is ismerős lehet. Jordán a legnagyobb „zsákmánynak” Tóth Ildikót tartotta, de módfelett örült a többi újabb és régebbi ismeretségek ilyes továbbvirágzásának is.
Kiss Marit és Szabó Tibort személyesen is a körünkben tisztelhettük. Mindkettejük elmondta, hogy miként csapott le a kínálkozó alkalomra. Kiss Mari már szeretett volna korábban is másmilyen színházi produkcióban részt venni, mint addig, egyben elszakadni Budapesttől. Azzal, hogy ide szerződött, teljesült mindkét vágya. Szabó Tibor, vagy ahogy Jordán nevezi, Tipke Sepsiszentgyörgyről már régóta vágyott magyarországi színészek közé. Furamód előbb még a magyar határtól 600 kilométerre, Gyergyószentmiklóson lett igazgató, és csak onnan „futott neki”, hogy egy monumentális ugrással Vas megyében érjen földet.
Jordán Tamás részletezte a színházdirektori elveit. Elvárja minden egyes társulattagtól, hogy amíg itt dolgozik, addig szombathelyi legyen. Így látja ugyanis csak jó működni azt a „lélektani hálózatot”, ami a színház számára inspiráló tud lenni. Majd a technikai munkatársak nevét és titulusát sorolta el. Azt a közeget, miliőt pedig, ami ezt az egészet cakompakk körbeveszi „thea tér”-nek nevezte el, a „theater” szó után.
Fűzfa Balázs adta az ötletet Pilinszky János „Apokrif” című borongós versének április 18-ai előadásához. Ennek az lesz veleje, a különlegessége, hogy 1000 növendék adja elő, a kicsi hangokból mintegy katedrálist emelve. Mindezt egy 2013-ban záruló sorozat részeként, ami a magyar irodalom 12 legszebb költeményét helyezi a középpontba. Félévenként egy-egy vers lesz majd az origó.
„Nincs zűr, csak információhiány” – tért rá Jordán Tamás a szombathelyi színházasdinak a piszkos anyagiaktól leginkább meghatározott pontjára. Hogy ugyanis szerves, életalakító része legyen a megyeszékhely mindennapjainak, ahhoz szükséges egy infrastruktúra is. A HEMÓ-t és az AGORÁ-t össze fogják vonni – mondta az igazgató. Jobb oldalra terveznek 3-4 szintet, balra eddig a színházat, mindenestől. Bruttó 600 millió forint áll rendelkezésükre az építéshez és az átalakításhoz.
Idén augusztus végén, szeptember elején kezdik el a munkálatokat, és egészen karácsonyig dolgoznak rajta. A társulat januárban költözik be. Nyártól pedig újra folytatódnak az elkezdett építkezések. 2010 augusztusára tervezik befejezni, hogy az azévi Savaria Karnevál idején teljes egészében átadhatóvá váljék.
Újságírói kérdésre felelve Jordán elmondta, hogy nincsen abban semmi ellentmondás, hogy a színház épületében és magán az épületen egy időben folynak tevékenységek. Reggel 6-tól este 18-ig zajlik majd az építkezés, így a napközbeni próbák alatt is, az esti előadás közben természetesen nem.
Végül Jordán hosszasan beszélt a színházról mint – szerinte – olyan térről, aminek nem szabadna a politikai játszmák színterének lenni. Mert ez nem arról szól. Biztosítsák számára az ehhez szükséges körülményeket és hagyják őt dolgozni. Panasz aligha lehet majd rá. „Ami nekem jó, az a városnak is jó!” – összegezte a színházigazgató a mondandóját.