Herényi Virágút, 2008 - fotóriport

Amikor tavasszal eljönnek az első igazán napsütéses hétvégék, nincs az a televíziós szappanopera, amely vissza tudná tartani a tömegeket attól, hogy gyalog, biciklivel vagy autóval elinduljanak valamerre.

A Herényi Virágút esőben is megél, nemhogy egy ilyen nyarat idéző vasárnap. Így aztán koradélután már parkolót is nehéz találni, és bár az egy kilométer hosszú „virágúton” viszonylag jól eloszlik a tömeg, az embernek az az érzése, hogy az egész Szombathely és a fél Vas megye - az ausztriai külvárosokat idéző - herényi és kámoni utcákon sétálna. Ezt az érzést csak erősíti, hogy ötvenméterenként ismerősbe botlunk.

A rendezvényt 2003 óta minden évben megrendezi a Herényi Kulturális és Sportegyesület, és habár egyre nagyobb számban jelennek meg a távolabbról érkező kereskedők és érdeklődők, a Herényi Virágútnak sikerült megmaradnia egy közösség eseményének.

Először is azért, mert a főszereplők továbbra is a helyi kisebb és nagyobb kertészetek, melyek ilyen megnyitják a kapuikat a nagyközönség előtt, vagy standjaikkal kitelepednek az utcákra. A Béke téren teljes erővel üzemel a példás módon felújított Herényiek Háza, és számos önkéntes segít a zökkenőmentes lebonyolításban.

Végigsétálva az utcákon az is látszik, hogy számos helyi család erre a napra időzíti a vendégvárást, ami annyiban teljesen érhető, hogy a virágút egyben a városrész búcsújaként is funkcionál, körhintával, dodzsemmel és céllövöldékkel. A búcsúi hangulatot idén tovább erősítette, hogy néhány százméterenként borozókat állítottak fel, nem is akármilyen meghívottakkal, külön pavilonja volt például a villányi Tiffán borászatnak.

És bár a főszerepben és a társalgási témák központjai továbbra is az egynyáriak, kétnyáriak, erkélyesek, futók, díszcserjék és hasonlóak állnak, érdekes dolgokra lehet bukkanni a kirakodóvásáron a kézművestermékek között, de idén termékeivel kivonult például a néhány nappal ezelőtt nyitott szombathelyi biobolt is.

Ami a kísérőrendezvényeket illeti, délután belefutottunk Németh Tamás tárogatóművészbe, egy néptánccsoportba, egy női énekkarba, láttuk masírozni a fúvószenekart. A kedvenc pedig az állatsimogató volt, ahol valódi kecskéket lehetett valóban megsimogatni. A számítógép előtt felnövő gyereket láthatóan teljes extázisba jöttek a lehetőségtől. Velünk együtt.

Nézze meg a többi fotót is!