A várba 5 euróért juthatunk be, ezért a pénzért megkapjuk a magyar történelem egy darabkáját, néhány középkori legendát, egy kínzókamrát és a toronyból remek kilátást. A dombról lesétálva meg bedobhatunk egy snapszot.
Léka, osztrák nevén Lockenhaus valahogy mindig is a látóterünkben volt, de csak pár hete jutottunk el odáig, hogy fel is menjünk a várba, és bejárjuk minden zegét-zugát. Érdemes rászánni egy délutánt, a lékai vár sokkal inkább a magyar, mint az osztrák történelem része, és nincs is messze, egyszerűen tovább kell menni egyenesen, ha Kőszegnél megyünk át a határon, és egyhamar odaérünk. A várhoz még a falu előtt le kell kanyarodni balra, a tövében van a parkoló, nyugi, nem kell hegyet mászni.
Az 1200-as évek elején Bana soproni ispán, majd a Csákiak tulajdonában volt a környék, 1254-ben már a várat is említik. 1270-ben a Németújváriak tulajdonába került, de tőlük Károly Róbert elkobozta. Egy monda szerint a 14. században itt csaptak össze a templomosok és a királyi csapatok, de valószínűbb, hogy ennek a fele sem igaz, ahogy az is csak rege, hogy bizonyos elhalt barátok éjfél táján a várkápolnában kísértenek.
A vár eztán a Kanizsaiaké lett, majd a Nádasdyakhoz került, egy házasság kapcsán. Ezt követően, közel másfél évszázadon keresztül a Nádasdyak tulajdonában maradt. A török 1605-ben eredménytelen kísérletet tett a lékai vár bevételére. Később újabb családi ügyletek nyomán lett a lékai vár előbb Draskovich Miklósé, majd az Esterházy családé. Az II. világháború után, az osztrák államszerződés aláírása és a megszálló csapatok kivonulása után az osztrák író, Paul Anton Keller vásárolta meg a várat, és kezdte meg a felújítást.
A vár udvara nyitott, szálloda és étterem is működik itt, a múzeumi részbe 5 eurós belépőjegy megváltásával juthatunk be (gyerek: 2,5 euró, diák és nyugdíjas 4).
Egy reneszánsz képcsőn átjutunk fel az első termekbe, ahol a hajdani szerzetesekről látunk kiállítást, és megszemlélhetjük a konyhát is. A nyomok szerint, vélhetően bemutató jelleggel, ezt ma is használják. Az izgalmasabb részek fentebb kezdődnek, a második belső udvaron, itt áll az a mély kút, amiből állítólag titkos menekülő alagút vezet a hegy alján a szabadba, és innét nyílik a kápolna, sok száz éve előtti freskómaradvánnyal, a lovagterem, ahonnan épp csak a vigadozó lovagok hiányoznak, és a kínzókamra. A kínzókamra fő látványossága a vasszűz, ez az embernél nagyobb fémszerkezet, amibe beleállították a kivégzésre ítéltet, és egyszerűen csak rácsukták az ajtót. Az ajtó belső feléből pedig méretes vasszögek álltak ki...
Erről a fenti udvarról is van út még tovább felfelé, sorra járhatunk különböző kiállításokkal berendezett termeket - a 17. századi faládáktól a második világháborús rádióig – vagy éppen Keller író úr szobáját. A díszterem is látogatható, ahol egyébként koncerteket, előadásokat szoktak rendezni. A díszterem arra is jó, hogy az ablakából lenézve betájoljuk, a falu melyik pontjáról lehet a legjobban lefotózni a várat. (A focipálya mögötti részre tippelünk, nagyjából be is jön.)
A kápolna melletti csigalépcsőn felkaptatva érjük el az egykori papi lakosztályt és a vártornyot, ahonnan bámulatos a kilátás a környező vidékre. Találgatunk, melyik hegy micsoda, az ott lent a biztosan a Gyöngyös, mellettünk galambok, szél, napsütés. És ha még nem teljes a kép, a várból kifelé jövet vegyünk már egy snapszot...