Határmenti Vigadó Étterem, Bozsok

Odaértünk hát a bozsoki szőlősbe is, ahol a hegyoldalban Vas megye egyik legkarakteresebb étterme lapul. A Határmenti Vigadó nem sokat foglalkozik a napjainkban dívó wellness és egyéb táplálkozási trendekkel. A cél egyszerű: hagyományos magyar ételekkel lassan, de biztosan degeszre etetni a teraszon üldögélő nemzetközi csapatot. .

Odaértünk hát a bozsoki szőlősbe is, ahol a hegyoldalban Vas megye egyik legkarakteresebb étterme lapul. A Határmenti Vigadó nem sokat foglalkozik a napjainkban dívó wellness és egyéb táplálkozási trendekkel. A cél egyszerű: hagyományos magyar ételekkel lassan, de biztosan degeszre etetni a teraszon üldögélő nemzetközi csapatot. .

A hely – finoman szólva – nem az élet lüktető központjában van. Nemhogy a városoktól, de még a Vas megyei határmenti kisfalutól, Bozsoktól is odébb van. A tájékozódást talán segíti: a település központjából induljunk el az osztrák határ irányába, majd úgy egy kilométer után kezdjük fürkészni az út jobboldalát. Ne lepődjünk meg: az éttermet jelző tábla szerényke, ráadásul jobbra, a hegyre felvivő keskeny út sem árul el sokat a folytatásról.

Mikor vasárnap dél körül felérünk az étteremhez, először nem annyira az épület, mint a hegyoldalban egymás hegyén-hátán leparkolt több tucatnyi autó látványa tűnik fel.

„Itt vágyunk Mágyárba', a hátár után, fenn a szöllők között, gyártek át ti is” – hallom egy mobilozó férfi hangját a teraszon, amiből egyrészt arra következtetek, hogy nem minden burgenlandi magyar felejtette el anyanyelvét, másrészt hogy a hely nem ismeretlen Ausztriában. Ez utóbbi következtetés később további megerősítést nyer: az autók körülbelül kétharmada osztrák, és nem egy közülük Bécsből rándult le a vasárnapi ebédre.

Bár az asztalt előre a teraszon foglaltuk, ott teltház van, így az egykori tornácos parasztházból kialakított épületbe kényszerülünk be. Az idő jó, szépen süt a nap, de a szél fúj fenn a dombon, így annyira nem bánjuk, hogy a kilátásunk leginkább a belső térre korlátozódik. Ez hozza az archaikus magyar csárdák hangulatát, kemencével, faasztalokkal, fehérre meszelt falakkal, a falakon és a polcokon az egykori vidéki élet attribútumaival.

Barátságosnak barátságos, de kétségtelen nincs túlcizellálva a dizájn dolog, ahogy például a kissé minimalista mosdó, a remek kilátású lugasos terasz vagy az épület melletti játszótér és a többi tárgyi tartozék sem. Ide láthatóan enni jön mindenki, és pont.

Ha valakinek mindeddig még nem vált egyértelművé: a Határmenti Vigadó nem foglalkozik a wellness- vagy Norbi-őrülettel, megrántja a vállát a nemzetközi konyha térhódítása kapcsán, és azt mondja, magyar földön a magyar étel esik jól.

És ebben - ahogy ezen a vasárnapon újfent bebizonyosodik - kétségtelenül van valami igazság, különbejáratú tapasztalataink is azt mondatják velünk, hogy még a legmegátalkodottabb reformkonyha-fanatikusok is szívesen „bűnöznek”, ha éppen útjukba kerül valami jó kis fűszeres, tejfölös behabarás. Márpedig a Határmenti Étteremben ezeken kívül is elég sok minden esik útba.

Levesek közül van tradicionális májgombóc és erőleves fridattó módra, de ha már ott vagyunk, célszerűbb valami a hely szelleméhez jobban illeszkedő dologgal kezdeni. Így esik a választásunk a csülkös bablevesre és a cipóban felszolgált fokhagymakrém-levesre.

Mindkét választás nyálcsorgató telitalálatnak bizonyul, néhány dologgal azonban számolni kell. Az egyik az, hogy a Határmenti nem egy gyorsétterem, vasárnap délben meg különösen nem az. Bár a pincérek lerohanják a lábukat, a leves körülbelül fél óra múlva érkezik, a második körre még többet kell várni, így összességében több mint két órát töltünk az asztal felett, amit mi egyáltalán nem bánunk, de azért elmondjuk.

A másik – még a leves-rendelés előtt figyelembe veendő tény - hogy a nagy nyálcsorgás közben könnyen elgaloppírozhatjuk magunkat az adagok terén. Merthogy az általunk rendelt levesek mennyiségileg és tartalmilag olyan sűrűnek bizonyulnak (a 2-3 adagnyi bableves kondérban érkezik), hogy szinte önálló étkezésként megállják a helyüket, és ennek jelentősége lehet, amikor egy komolyabb főétellel kombináljuk a menüt.

Főleg, mivel ott sem fukarkodnak az adagokkal. És a választékkal sem.

Ínycsiklandozó nevű főfogások hosszú listája sorakozik az étlap olyan beszédes nevű alfejezetei alatt, mint „Ennivalók melegen a magyar konyha remekeiből” (disznótoros káposzta, bozsoki pincepörkölt kislábasban, háromemberes füstölt csülök stb), „Kemencében sült finomságok” (köményes sült oldalas, határmenti bicskás csülök stb.), „Ínyenceknek” (libamájak, gombás szarvassült stb.). A kímélő ételek között találjuk a szárnyasokat, rántottsajtokat és hasonlókat, és természetesen van gyerekmenü, savanyúság és édesség. Ez utóbbiak között rétes is van.

Az uzsonnára és a „friss levegőn való baráti beszélgetésre” szolgáló hidegtálak is módfelett karakteresek: parasztos hidegtál, főtt füstölt csülök hidegen, házi disznósajt, ilyesmi.

Ha valaki mindebből azt az egyenes következtetést vonja le, hogy a bozsoki Határszéli Vigadó kemencepadkája vagy a domboldali lugasa nem egy egészségfarm, annak egyrészt azt tudnánk mondani, hogy ide nem spinningre jön a jó nép, hanem egy lassút és jóízűt enni, mely tevékenységre szüksége van a léleknek is, másrészt – és ez egy országos hírű szakáccsal beszélgetve derült ki – közel sem biztos, hogy a fent említett ételek egészségtelenek. Úgy legalábbis biztosan nem, ahogy a női magazinok sugallják. Kérdezzék csak meg testüket, mit súg erről.

A mi testünk például azt súgja, hogy az általunk rendelt töltött káposzta, „kirántotthús”, áfonyás szarvas, pulykamell a „gyümölcsfa alól” és tejszínes gombás csirkemell mind olyannak bizonyulnak, amilyennek éhes gyomorral egy csárdás lakomát ábrázoló festményt nézegetve ábrándozik az ember, így aztán egy idő után – a szomszédos asztalnál tanyázó - osztrákokhoz hasonlóan - aléltan puffadozunk a székeken, és arra gondolunk, hogy milyen jó lenne, ha nyugágyakat raknának ki a lugasba, ahol kicsit el lehetne bóbiskolni az árnyékban.

Hogy a vasárnap déli történet egy másik, nem kevésbé fontos aspektusáról, az árakról is essen szó: a Határmenti Vigadó árfekvése – hírnevéhez és a nagyszámú osztrák vendégekhez képest különösen –respektálható. A levesek 300-tól 650 forintba, a főételek jellemzően 700-tól 2000 forintba kerülnek, az árak a megyeszékhelyi átlaghoz képest mindenképpen és jól érezhetően nyomottabbak. Mi öten a levesekért, a főételekért, az italokért és némi salátáért 10 ezer forintot hagyunk ott. Ha a benzinpénzzel is kalkulálunk, még akkor is jól jártunk, hogy kiautózunk Bozsokra. Más is jól jár, feltéve persze, ha szereti a tradícionális népi magyar konyhát, és nem sajnálja azt a pár órát, amit a rituáléra kell szánni.

További képek

Határmenti Vigadó