Nem csak szombathelyi vagy országos, hanem még nemzetközileg is jelentős eredménnyel járt a Kossuth utca végén álló volt ÉDÁSZ-telephelyen folytatott régészeti feltárás. Megtalálták például Savaria legszélesebb csatornáját, mi több, egy Mithrasz-szentélyt is.
Savaria legnagyobb csatornája
Az ókori római városok inzulás szerkezete miatt a régészek nagyjából tudják, hogy mire számítsanak egy feltáráson, ám érhetik őket meglepetések. A Magellán Center-beruházást megelőző régészeti munkálatok során több olyan építészeti emlék is előkerült, amely Szombathelyen újdonságnak számít, de jelentősége túlmutat Szombathelyen, sőt az országon – mondta dr. Nagy Zoltán a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságnak direktora a munkálatokról és leletekről szóló csütörtöki sajtótájékoztatón.
A 2007. március 7-én kezdődött ásatást Kiss Péter régész vezeti, az ásatáson is ő kalauzolta végig az újságírókat. A terület kívül esik az egykori Savaria városfalán (ez a Kossuth utca északi oldala alatt húzódik). Feltártak egy döngölt kavicsburkolatú utcát, amelytől nyugatra előkerült egy szokatlanul nagy méretű, 3 méter széles, csatári kőből falazott csatorna, amely feltehetően gyűjtővezetékként funkcionált és a Perintbe vezette a szennyvizet. Előkerült a 19. században mellé falazott, majd a 20. században eternitcsővel kibélelt szennyvízcsatorna is. Ahogy Kiss Péter fogalmazott: kész csatornatörténeti „leletegyüttes” került elő. A csatorna boltozata is részben megmaradt, így az alkalmas arra, hogy rekonstruálják és bemutassák.
A pince, amit nem talált meg az utókor
A másik nagy jelentőségű építészeti emlék egy falazott, vakolt, festett pince, amely annak köszönheti a fennmaradását, hogy a földbe mélyített épületrész rejtve maradt a hálátlan utókor előtt, így nem termelték ki belőle a követ. Látszik még a lépcsőlejárat is, az elégett, elszenesedett lépcsődeszkák (az épület leégett), és az omladékban a megtalálhatók a tetőzet beomlott cserepei is.
Láttunk egy másik gödröt is, ami talán szemét tárolására használtak. Ennek megmaradt a lépcsője, amit hajdani savariai kubikosok alakítottak ki, hogy ki tudjanak mászni a gödör aljából.
Mithrasz, a legyőzhetetlen
A harmadik nagy jelentőségű építészeti emlék egy Mithrasz-szentély. A perzsa eredetű kultusznak minden rendes római városban volt egy vagy több szakrális épülete, a savariai most került elő. A régészek Mithrasz, a legyőzhetetlen Napisten életének egyes jeleneteit ábrázoló két oltárkő alapján azonosították a két helyiségből álló, egyébként viszonylag kis alapterületű, és az inzulában eldugott helyen lévő, megközelíthető épület funkcióját. ( A kőlapokat Budapestre szállították restaurálni.) A termek egy mészkő lépcsőben futó tolóajtón keresztül voltak megközelíthetőek. (A Mithrasz-kultusznak nem hívei, hanem beavattottjai voltak, a kultusz már az ókorban is titokzatosnak számított, annál is inkább, mert nem volt kiírva rá, hogy itt egy templom van, csak a Mithrasz-tisztelők tudták, hogy hol a helyük.)
Az épületet feltehetően még a 4. században is használták, akkor leégett, mennyezete leomlott. Ott jártunkkor Kurovszky Zsófia festő-restaurátor épp úgy három-négy tenyérnyi, leginkább a vörös árnyalatiban pompázó falburkolatot tisztított meg, és emelt ki az omladékból. A darabokat megszámozzák, és összeépítik. Az eredmény egy kb. fél méterszer harminc centiméteres gézre applikált darabját meg is nézhettük. A festő-resturátor elmondta, hogy a vakolt falra elsősorban vasoxid alapú (föld)festékkel festettek, a vörös különböző árnyaltainak alkalmazásával, vonalazással érték el a fény-árnyék hatást, és tették plasztikussá a sima felületet. A vasoxid-pigmentet helyenként az élénkebb színhatás kedvéért a jóval drágább, luxusnak számító cinóberrel keverték. A kék színű csíkok homok alapú, beduinok gyártotta, úgynevezett egyiptomi kékkel készültek.
A töredékből eddig az világos, hogy a kazettás szerkezet hatását keltő díszítőfestést alkalmaztak a mennyezeten, amely ebből adódóan sík felület lehetett. (A padlózat ennél szerényebb kivitelű volt, feltehetően homokos mésszel öntötték le.) A festménytöredéken kibontakozni látszik egy alak is, feltehetően Nap vagy Hold isten ábrázolás lehetett. Amíg a 20. században ásott édászos szerelőakna nem vésett bele egy 20 centis csíkot. Így sajnos vajmi kevés esély van rá, hogy a mellalak helyreállítható legyen.
Hogy mitől égett le az épület – a helyiségben használt mécsesek, használatától, vagy az akkor már szép számban itt lévő keresztények próbálták kifüstölni a konkurenciának számító pogányokat – nem tudni. Annyi biztos, hogy az eredetileg az építkezéshez használt nyers (szárított) agyagtéglák kiégettségének mértéke azt mutatja, hogy a mostani Kossuth utca felől terjedt az a tűz. A feltárás sajnos ebbe az irányba egy épület miatt nem folytatható.
Be szeretnék mutatni őket
A Fő téri foghíj beépítése óta legnagyobb területű, ötezer négyzetméteres ásatási területen találtak még számos tárgyi emléket, például egy aprócska égetett agyagfejet, és egy ennél sokkal nagyobbat, cserépedényt, üvegcse-töredéket, pénzérmét és hasonlókat.
Szakács Marcell a beruházó Devirs Kft. ügyvezetője kimentette magát a sajtótájékoztatóról, de Nagy Zoltán igazgató elmondta, hogy a feltárást teljes egészében a cég finanszírozza. A múzeum szeretné, ha az építészeti emlékek közül a legjelentősebbeket be lehetne mutatni. Ettől az előzetes egyeztetések szerint a Devirs nem zárkózott el.
Lapunk megkereste a beruházót is, választ későbbi időpontra ígértek.