Aki megvette a jegyet az idei karneválszínházra, már csak az időjárás miatt kell aggódnia, mert a darab rendben van. Talán túlságosan is. A társulat nem kockáztatott, a korábbi években lefixált sarokpontokat szem előtt tartva megint összehozott egy hagyományos értékeket szem előtt tartó, közönségbarát komédiát. Jordán Tamás méltó női partnerre talált Molnár Piroskában. .
Aki megvette a jegyet az idei karneválszínházra, már csak az időjárás miatt kell aggódnia, mert a darab rendben van. Talán túlságosan is. A társulat nem kockáztatott, a korábbi években lefixált sarokpontokat szem előtt tartva megint összehozott egy hagyományos értékeket szem előtt tartó, közönségbarát komédiát. Jordán Tamás méltó női partnerre talált Molnár Piroskában. .
Aki megvette a jegyet az idei karneválszínházra, már csak az időjárás miatt kell aggódnia, mert a darab rendben van. Talán túlságosan is. A társulat nem kockáztatott, a korábbi években lefixált sarokpontokat szem előtt tartva megint összehozott egy hagyományos értékeket szem előtt tartó, közönségbarát komédiát. Jordán Tamás méltó női partnerre talált Molnár Piroskában. .
"Milyen az idei darab?” – kérdeztem a héten több karneváli bennfentest is, de olyan jól sikerült kiválasztanom a beszélgetőpartnereket, hogy senki nem tudott érdemit mondani a készülő előadásról. Ráadásul pár hete egy darabig azzal a gondolattal is eljátszottam, hogy a címben szereplő „titokzatos” jelzőnek később talán valami drámai jelentősége lesz, mondjuk Clizia kipontozott szerepében megjelenik valami nagy név -jó, nem akkora, mint Dundika, de majdnem –, és akkor lesz nagy meglepi, kertévés sajtóhír meg minden. De ennek az idő múlásával egyre kisebb lett a valószínűsége.
Szóval összességében és valójában nem sok titokzatosságot tartalmaz az idei karneválszínházi darab, a társulat már évekkel ezelőtt lebetonozta azokat a sarokköveket, melyekhez elég kiszámíthatóan tartja magát, mintha csak egy láthatatlan zsinór lenne kifeszítve. Ha nem ismernénk a magyar rögvalóságot és a közönségigényt, akár fanyaloghatnánk is rossz kritikus módjára a visszatérő elemeken, de az ember az utóbbi években megtanulta, hogy meg kell becsülni azt, ha valaki változatlan minőségben képes hozni egy művészi színvonalat, ráadásul úgy, hogy az egy nyári tömegrendezvény sajátos igényeit is kielégítse. Nem olyan könnyű műfaj ez.
A karneválszínház receptje nagyjából így néz: végy egy évszázadokkal korábban írt darabot, melyhez megfelelő szöveghűséggel és alázattal közeledj, a modernizáláshoz használj inkább zenét és színészi játékot. A színpadkép legyen egyszerű, de átgondolt, a kellékek számát tartsd minimál szinten, hiszen szűkös a költségvetés, viszont olyan színészeket használj, akiknek neve egyrészt garancia a minőségre, másrészt a plakátokon is jól mutatnak. Még jobb, ha mindez összeáll egy majdnem állandó társulattá. Az előadás mindenképpen vígjáték legyen, lehetőleg zenés, hiszen nyár van és karnevál, fűszerezve egy kis vásári ízzel, csipetnyi erotikával, de mégse legyen harsány, hatásvadász. Mindezt öntsd le a rutinnal és a színház szeretetével, és máris tálalhatod. A közönség habzsolni fogja.
Mint a legtöbb recept, ez is papíron könnyen követhetőnek és kivitelezhetőek tűnik, de amikor a tűzhely fölé kell hajolni, mindjárt látszanak a nehézségek. Itt van például az idei darab. Az alapanyag. Nem veszélytelen vállalkozás hozzányúlni. Mert hiába van hivatalos reneszánsz év, meg hiába volt híres-hírhedt politikai gondolkodó Niccoló Machiavelli, a Clizia önmagában nem az a jól megírt, fergeteges vígjáték, amit csak elrontani lehet. Éppen ellenkezőleg: sikerre vinni bravúr. Ehhez biza fel kell gyűrni az ingujjat mind a rendezőnek, Bezerédi Zoltánnak, mind a színészeknek, akiktől folyamatosan kemény színészi munkát – masszív arcjátékot, jól eltalált apró mozdulatokat, a szöveggel való intenzív játékot, stb. - követel az előadás.
És hogy még biztosabb legyen a közönség figyelmének fenntartása, rendszeres időközönként zenés betétek dobják fel a hangulatot, melyek idén is Horgas Ádám nevéhez fűződnek.
Mindezek tükrében talán az is felsejlik, hogy a történet – ami nem nevezhető túlságosan tekervényesnek - igazából nem is annyira fontos, árnyékába kerül a nagyon erős színészi játékoknak. A sztori lényege, hogy több férfi is szeretné megkaparintani – a színpadon egyszer sem megjelenő – szépséget, Cliziát, közülük is a legrámenősebb a nevelőapja, az öreg Nicomaco (Jordán Tamás), aki azt eszeli ki a leányzó becserkészésére, hogy elveteti a lányt Pirróval, a szolgával (Szabó Győző), aki aztán majd kellő jutalomért a nászéjszakán átpasszolja a nőt.
Ezt a trükköt neszeli meg Nicomaco felesége, Sofronia (Molnár Piroska), aki a szolgálólánnyal (Rezes Judit) és a szomszédasszonnyal (Németh Gyöngyi) csapdát állít az öregnek. A nászéjszakán nem Clizia, hanem egy menyasszonyi fátyolba burkolt férfiszolga bújik Nicomacóval ágyba, ennek extrém következményeivel együtt.
A nők tehát túljárnak a kéjsóvár öreg eszén, aki csúnyán leforrázva jön ki a kalandból. A vége persze hapiend, előkerül Clizia apja (W. Farkas László), és a lány hozzámegy a Nicomaco és Sofronia fiához, Cleandróhoz (Horgas Ádám), aki persze szintén szerelmes belé.
A 70-80 perces előadás első fele viszonylag lassan csordogál, hogy aztán a második felében a poénok száma drámaian megnőjön. Néhány vaskosabb beszólás és altesti humor is felbukkan – ez utóbbiak mindig biztos közönségsikert jelentenek -, de összességében nagyon visszafogott és kulturált minden, gyermekkel is nyugodtan mehetünk.
Ami a színészi játékokat illeti, inkább a szereposztás dönti el, hogy ki mennyire tud megjelenni a színpadon. Azt korábban is tudtuk, hogy Jordán Tamás egy Napi Gazdaság-hír felolvasásából is képes rekeszizom-szaggató komédiát kihozni, azt viszont jó volt látni, hogy méltó női partnerre talált Molnár Piroska személyében. Szabó Győző ismét remek alkalomhoz jutott, hogy arcjátékával megjelentessen egy a korlátozottan éles elméjű férfiút. A szomszédot játszó Hollósi Frigyes és az intézőt alakító Greifenstein János hozzák a tőlük megszokottat, azt viszont sajnáljuk, hogy a szereposztásból kifolyólag egy kicsit hátrébb szorul Rezes Judit és különösen Vass Szilárd.
Érdekes szerepe van viszont Botos Évának, a karneválszínház szintén régi tagjának. Afféle női Harlequinként ő énekli a betétdalokat, egyben vezeti a Homo Ludens Zenés Színpad tagjaiból álló ének- és tánckart.
Szóval összességében rendben van az idei Karneválszínház, és ahogy minden évben, most is azért fáj a szív, hogy mindez a nagy befektetett munka összesen nyolc előadást ér meg.
Értékelés: 8/10
További képek az elődadásból (a fotók a pénteki főpróbán készültek